keserédes | jikook

2 | levendula

Jimin fél kezét az ideiglenes kialakított pultra helyezte és a tenyerébe ejtve arcát figyelte a mezőkön lelkesen rohangáló embereket. Annak ellenére, hogy a pólója már négyszer ráizzadt és érezte, ahogy izzadság cseppek vonulnak végig a térdhajlataiban, mosolyogva bámult maga elé.

Július közepe volt, talán a nyár egyik legmelegebb napja, a középiskolát éppen befejezett srác pedig, ahelyett, hogy kortársaihoz hasonlóan éppen az incheoni tengerparton hűtötte volna magát, a szülei levendulamezőjén segédkezett. És egyáltalán nem bánta ezt. Kicsi gyerekkora óta imádta ezt a pár napot, amíg nyitva volt a levendulás, hiszen egy kisebb vásár alakult ki mindig. Rengeteg levendulából készült terméket árultak, na meg persze a leszedett virágokat is. Pontosan emiatt sem mondta volna azt sose a szüleinek, hogy ő nem fog jönni, dolgozni. Ugyan volt elég alkalmazott, valamint a tizenöt éves öccsének is kötelező volt segédkeznie egy büntetés végett, Jimin mégis a barátai helyett a tűző napot és fojtó illatáradatot választotta.

Ahogy érezte kezd elgémberedni a teste a kényelmetlen pozíció miatt, kihúzta magát és kicsit nyújtózkodott, hogy visszatérjen az élet a testébe.

- Hyung! – érkezett a háta mögül öccsének fáradt hangja, aki legnagyobb bánatára nem az információs pultszerűségben kapott feladatot, mint a bátyja, hanem az áruk utántöltéséért volt felelős. – Kéne egy kis segítség.

- Mondd. – fordult Jihyun felé Jimin egy apró mosoly kíséretében. Jihyun – aki kora ellenére magasabb volt bátyjánál, de koránt sem volt edzettebb vagy izmosabb – hátával megtámasztotta a fapultot és onnan nézett a kinyithatós széken ülő idősebbet.

- Nem tudnál beállni helyettem egy órára a kosarakhoz? Leszakad a kezem a sok levendulaszedéstől és azt hiszem egy életre elegendő stresszmentes illatcserét elkövettem már... - Jihyun kiskutya szemekkel próbálta levenni Jimint a lábáról, holott tudta, hogy a szülei nagyon megharagudnának, ha megtudnák, hogy a bátyját zaklatja. – Kérlek...

- Hyunie, tudod, hogy ezt nem lenne szabad. – rázta meg a fejét apáskodóan Jimin és még össze is fonta mellkasa előtt a karját, hogy ezzel is mutassa ő az idősebb. – Ez az utolsó nap, holnaptól megint visszatérhetsz a videójátékaidhoz meg ilyenekhez. Nem bírod még ki?

- Az agyamra megy a rengeteg ember, hyung! – nyögött fel most már kétségbeesve a fiatalabb. – Három átkozott napja pakoltam szappanokat, törölközőket meg minden ilyen vackot, miközben én voltam a felelős a kosarakért is, hogy bárki tudjon magának levendulát szedni.

Jimin sóhajtva fordította el a fejét az öccséről és már ekkor tudta, hogy bele fog egyezni, hogy a nap hátra levő részében cseréljenek pozíciót. Már éppen nyitotta volna a száját, hogy megmondja ezt, amikor a tömegben kiszúrt egy alakot, aki csupán a létezésével megdobogtatta a fiatal srác szívét.

A fekete hajú adonisz egy pilótafazonú napszemüveggel és halászsapka segítségével védekezett a napos idő ellen, de így is tökéletesen felismerhető volt Jimin számára. Térdig levágott farmert viselt egy szokásos fehér pólóval. Kezeit a zsebében pihentette és pontosan úgy nézett ki, mint, akinek a legnagyobb fogalma sincs, arról, hogy mi a csudát keres egy levendulamező nyíltnapján.

Jihyun látva, ahogy bátyja szinte a száját eltátva bámult maga elé, érdeklődve fordult ő is, abba az irányba és rögvest kiszúrta az ismeretlen ismerős alakot.

- Az ott Jeon Jungkook? – szaladt ki száján a kérdés ösztönösen, amitől Jimin arcaira piros foltocskák kerültek és muszáj volt lehajtania a fejét, hogy elrejtse zavarát. – Évek óta nem láttam. Mit csinálhat most itt?