Mikor elmentünk vásárolni, akkor még nem is gondoltam, hogy Jessica ilyen borzasztóan gyötrelmesen és gyönyörűen gazdag, de egyben szemkáprásztatóan gyönyörű helyre vitt engem. Nah jó, csak a plaza-ba vitt és egy olyan kis paraszt lánynak, mint nekem ez nagy dolog. Mivel egy sokkal kisebb városból beköltöztünk ebbe a nagy városba. Szóval nekem ez nagy dolog. Mivel én 'félek' bemenni egy ilyen csicsás helyre ezért elég furcsa lehettem az ottani embereknek. Ezért amikor próbáltuk az inget én akkor az inggel és Jessica-val együtt beszaladtam a WC-be és ott öltöztem fel, persze csak úgy, hogy ő kiment. - Minek a fenének másztál be a WC-be és minek rángattál engem ide, ha nem engedsz be. - mondta majd tovább kopogtatott az ajtón. Így legalább nem csak engem láttak hülyének, hanem őt is mivel egy csukott WC ajtónak beszél és kopogtat. - Bocs csak a régi szép idők kedvéért csináltam meg ilyesmi. Sikerült felvennem az inget majd kiszédelegtem a WC-ből és megmutattam magam. - Na milyen? - Remekül áll. - mondta majd ő is bement a WC-be öltözni meg egyebek. Szóval így telt a mi kis WC-s kalandunk. Aztán mikor hazaértem eltelt néhány óra mivel út közben el is tévedtem. Mondtam már, hogy csak én lehetek ilyen szerencsétlen?! Nem? Akkor most mondom. Sőt, ha ez nem elég hazafelé jövet mikor megtaláltam a helyes utat még egy kóbor kutya is megkergetett és még el is estem a ház előtt. Most már elmondhatom, hogy nem csak elesni lehet a lépcsőn, hanem felesni is! Fél 11-kor lefeküdtem aludni majd fél óránként felkeltem és amikor már a nagymutató a 3-hoz ért eszembe jutott, hogy el kéne mesélni anyámnak, hogy vettem egy új inget és, hogy nem kell kivasalni a másikat.
YOU ARE READING
Bénaságból szerelem
FanfictionÚj életet kezdek. Ez már akkor el lett döntve mikor az iskolából hazafelé jövet beléptem az ajtón. - És kész! - hallatszott anyám hangja már a kapuban. Mikor beléptem az ajtón szinte a szokásosat, de most valahogy más volt. Ja, igen megvan miért?! A...