Bénaságból szerelem

Az ápolónőnél

Második nap, hátha ez a nap jobb és izgalmasabb lesz, mit az előző. Indulás az iskolába, de előbb felöltözök. 

- Az iskolában-

- Szia Jessie!  - Szia!! - mondtam majd.... Elkezdtünk beszélgetni minden hülyeségről és közben észre se vettük, hogy becsengettek.  -Na, menjünk már, mert becsengettek! És..és tesi lesz az én leges-leges-legkedvencebb tantárgyam másnévem, jaj, de tudom én a tesit utálni... Nagyon nem birom én a tesit, nem tudom, hogy, hogy lehet birni a tesit... De nem azért nem szeretem a tesit, mert nem vagyok belőle jó, hanem, azért, mert mert... A tesi sem szeret engem, így kölcsönös ez az érzet köztünk. Bementünk, de persze átöltöztünk. Sajnos átöltözni is utálok. Nah, de megvolt. Bementünk és a tanár enyhén, de mégis leszidott minket, hogy mit képzelünk magunkról, hogy el merünk késni az ő órájáról... Természetesen megbüntetett minket. Így mivel bent kellett tesiznünk, ezért jól megbüntetett bennünket. Így persze, mivel én nagyon bénán tudok futni és utálok is futni és azt is utálom, hogy mindenki minket fog így nézni... Futottunk, futottunk majd elémugrott a zsámoly és én sikeresen belerúgtam az meg elcsúszott fél méterre én meg átestem és elestem sikeresen. Amilyen szerencsétlen vagyok ki is telik tőlem. Így jött Jessica és felsegített majd elkísért az ápolónőhöz... Bementünk  majd megláttam Mikit is így már nem birtam olyan lelkesen menni, mint eddig. A szokásos dolog volt, mint eddig megnézte a térdem (térgyemet) és mondta, hogy legyek óvatosabb.

Majd kimentünk és tovább folytatódott az iskolai napom. Elteltek az órák majd hulla fáradtan a matekóra után véletlenül nekimentem az ajtónak és persze mindenki kinevetett, hogy fúúj de béna ez a lány meg ilyesmit súgdolóztak, de én Jessicával együtt mit sem törődve továbbmentem... 

Hazamentem majd egy nagyot veszekedtem anyámmal... Folyton velem van baja. Rámfog mindent, de amikor kiderül az igazság meg persze rájön, hogy nem is én voltam a hibás. Ordibálást halottam az utca felől és kinéztem rajta majd megpillantottam egy embert az utca mások oldalán aki errefelé néz és nem mozdul. Behúztam a sötétítő függönyt és lementem vacsorázni a többiekkel. Majd másnap, mikor felébredtem kómásan, mint mindig kinéztem az ablakon. Egy pillanatra, mintha megint azt a titokzatos embert láttam volna, de lehet, hogy csak valami foszlány volt. Elindultam az iskolába egy újjabb nap reményébe, hogy hátha most nem lesz semmi baj.