Bénaságból szerelem

Bemutatkozás

Augusztus 31. a körbevezetés napja. Szerencsére azóta nem halottam ordibálásokat, de nem azért, mert megőrültem, hanem arra még nem jöttem rá, de ezzel most ne is foglalkozzunk inkább készülődök. - Kész vagy már?! - hallottam egy hangot lentről, valószínüleg anyám lehetett az. - Igen, megyek már. - válaszoltam ugyanabban a hangnemben amiben ő. Végre sikerült normálisan felöltözködnöm és elindulni az iskolába egy kis válltáskával. Már el is értem az iskoláig. Fél nyolc van állítólag 8-kor kezdődik a körbevezetésem, de azt nem tudom, hogy most egy diák vagy egy tanár vagy az is lehet, hogy a takarítónő vezet engem körbe?! Sétálok az iskola kapui felé, de velem párhuzamosan sétál egy fiú, bár nem tudom merre megy, de azt tudom, hogy nagyon furcsa tekintete van. Csak rá kell nézni és máris kiráz a hideg tőle. De mitsem foglalkozva vele tovább sétálok mivel mekkora annak az esélye, hogy pont ő is ebbe az iskolába jön!? Hát végül tovább ment, nem jött utánam az iskolába. Nagy sóhajtozásom után végül beléptem az igazgató irodájába. - Megjöttem Igazgató úr. - mondtam nagy alázattal, persze csak ahogy tőlem telik. - Áhh! Már vártalak. Gyere csak bentebb és ülj csak le. Pihenj egy kicsit, mert korán jöttél, de nem baj. - Tudom, elnézést nem akartam elkésni. - mondtam nagy sajnálattal. Egyáltalán miért baj, ha hamar jövök? Az lenne a baj, ha késnék órákat. De most elnézem neki. ~Grrr. Grrr. - szólalt meg a telefon. Na én isnkább most kimegyek nem akarok hallgatózni. - Várd meg odakint az udvaron aki majd körbevezet, mindjárt jön csak dolga akadt. - szólt utána én erre bólintottam. Kimentem az udvarra és azon töprengtem, hogy magamtól is körbe tudtam volna menni csak nem tévedek tán el, bár tőlem kitelik. Csak azt az egyet nem tudom, hogy mi a fene az az épület. Arra még most sem jöttem rá.  Elgondolkoztam azon, hogy mi lesz pár nap múlva? De nem tudtam rajta sokat gondolkozni mivel valaki oldalba bökött. - Hé! Te vagy az a új diák? - kérdezte tőlem valaki, de ha mégis jó a fülem akkor egy lány volt. - Igen én vagyok az és most épp arra várok, hogy valaki körbevezessen engem. - Ohh! Az jó! Én akarlak téged körbevezetni, de sajnos nem engem választottak ki, hogy megtegyem. - Hát akkor kit? - Hát egy fiút a karate klubból. Kitalálod, hogy ki az? - mondta jó nagy mosollyal és közben leült mellém a padra. - Hát nem, nem tudom kitalálni, de ha elmondod tudni fogom. - Hát állítólag sok mende-monda szól róla, de csak annyit mondok róla amennyit hallottam a többiektől. Azt mondják, hogy nagyon furcsa fiú és nem nagyon szokott beszélgetni senkivel csak az edzőtársaival. És még nincs vége ő egy évvel hamarabb kezdte a gimit mivel karatézik és még Free Style-ozik is. - Az nem semmi! - vágtam közbe. - Hát igen és rosszfiú is, de egy jó dolgot tudok neked róla mondani. - És mi az a jó dolog? - kérdeztem. - Hát az, hogy nagyon jól néz ki. Nagyon helyes az a fiú csak kár, hogy senki se tud vele beszélni mivel vagy mindenki fél tőle vagy nem tudom. - Értem. - szólaltam meg egy kis gondolkozás után. - Elképzeltem, de ugye nem olyan izompacsirta féleség? - Nem, dehogy. Olyan pont jó alkat. - Akkor ő fog engem körbevezetni? - kérdeztem halkal nehogy még meghallja valaki. - De igen ő fog. Sok szerencsét neked én most megyek. Szia! Egyébként én Jessica vagyok és te? - mutatkozott be nekem. - Ja engem Cathrine- nek hívnak és nemrég költöztünk ebbe a városba! Örülök, hogy találkoztunk. - Én is na, de mennem kell szia amúgy is most jött meg a te embered! Sok szerencsét még egyszer. Integettem neki egy idejig majd amikor kiért a kapuból megláttam azt a fiút aki pont velem párhuzamosan sétált! Akkor most ő lenne az aki körbevezet engem? Nem gondoltam volna, hogy így néz ki. Tátott szájjal néztem, ahogy sétál felém. Én meg csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz ezután? Nyeltem egy nagyot és visszagondoltam, hogy most milyen jó is lenne inkább otthon veszekedni anyámmal.