Mint már említettem Jessica elment. Így ő fog körbevezetni. Megállt előttem, de én nem mertem felnézni rá. - Khmm! - kaparta meg a torkát. Erre már nem tehettem mást, mint felálltam és ránéztem, de nem gondoltam volna, hogy ilyen magas lehet. Vagy egy fejjel magasabb, mint én! - Te vagy az új diák? - kérdezte tőlem! - I..igen én vagyok az. - válaszoltam neki, de az elején kicsit elcsuklott a hangom. - Én leszek az, aki körbevezet ebben az iskolában, szóval gyere velem. Nem tehettem mást, minthogy követem őt. Botladozva, de tudtam követni a lépteit, mivel nagyon nagyokat lépett. Bevitt a különböző termekbe, megmutatta, hogy mi, hogy működik, de én csak arra gondoltam, hogy nehogy túl közel menjek hozzá nem akarok 'bajba kerülni'. De azt nem mertem megkérdezni, hogy az az épület mi lehet, arra gondoltam, hogy inkább megvárom míg odaérünk. Bevitt a tornacsarnokba is. Nagyon nagy, szép és felszerelt volt mindennel. Végül amikor már indulni készül mivel mondta, hogy: - Na mivel most én körbevezettelek így most már tudod, hogy mi hol van, szóval holnap meg utána tudsz boldogulni egyedül is. - ezt olyan nem törődöm hangon tovább folytatta. - De most nekem mennem kell edzésem lesz. Viszlát. - mondta majd lassan sétának indult. Nem mertem szólni neki, mivel már elment, nagyon meg akartam tudni, hogy mi a fene az az épület, de gondolom majd megtudom az év alatt. Még egy kicsit ácsorogtam az udvaron majd megláttam azt a gyereket a titkos épület előtt egy teljesen más öltözetben. Vajon mire készülhet? Találgatózhattam volna magamban még csak valaki rámszólt, hogy menjek haza. Valószínüleg a takarítónő lehetett. Befordultam a kapunál és mikor elment a takarítónő visszamentem az iskolába. Odamentem az épülethez és megláttam, hogy ezek edzenek. De még mennyire, hogy edzenek nagyon tudnak pedig nem csináltak mást csak rúgdosták egymást az én szemszögemből gondolom csak bemelegítenek. Gondoltam egyet és hazamentem. - Na, hogy ment? - kérdezte anyám, majd megterítette az asztalt az ebédhez. - Jól ment. Találtam egy barátot is azt hiszem. - Mi az, hogy azt hiszed? Nem lett a barátod? - De az lett szerintem. Na mindegy felmegyek a szobámba készülődni a holnaphoz, mivel holnap lesz az évnyitó! - mondtam majd felszáguldottam a szobámba és elkezdtem pakolászni. De mivel én olyan szerencsétlen vagyok ruha és ruhafajták terén biztos, hogy nem találok egy normális inget magamnak. Nagy sóhajtozás után inkább kinéztem az ablakon és megláttam Jessica-t az utcán sétálni. Kiordítottam neki és meghallott engem. - Szia Cathrine. Hogy vagy? És mit keresel ebben a házban? - kérdezte, mintha nem tudná, hogy itt lakom. Lementem hozzá némi pénzzel és elmentem vele vásárolni.
CITEȘTI
Bénaságból szerelem
FanfictionÚj életet kezdek. Ez már akkor el lett döntve mikor az iskolából hazafelé jövet beléptem az ajtón. - És kész! - hallatszott anyám hangja már a kapuban. Mikor beléptem az ajtón szinte a szokásosat, de most valahogy más volt. Ja, igen megvan miért?! A...