PUF - Preferences

Az első találkozás

Boka
Mikor elindultál pár perc múlva elsuhantál egy könyvesbolt mellett. Mivel kicsikorod óta az olvasás, és az új könyvek a gyengéid, most sem tudtál elmenni csak úgy mellette. Így gyorsan visszafordultál és már be is léptél a számodra menyországként ható üzletbe. Nem volt nálad pénz, de ez nem jelentette azt, hogy új kincsek utáni vadászatba se kezdhettél volna. Miután köszöntél az eladónak, és lefutottátok a szokásos köröket (Segíthetek? Nem, köszönöm, most csak nézelődök.) elindultál a sorok között és az ujjaidat a könyvek gerincén végigfuttatva, teljesen belemerültél a címek olvasásába. Éppen az Egri csillagokhoz értél, már nyúltál volna érte, amikor a kezed összeakadt egy másikkal. Meglepődve néztél a testrész tulajdonosára. Egy veled egykorú, nálad egy kb. fél fejjel magasabb, barna hajú és szemű fiút pillantottál meg.

- Bocsánat, nem tudtam, hogy te is ezt nézted ki magadnak - vette le a könyvet a polcról mosolyogva, és feléd nyújtotta.

- Az egyik kedvencem, attól függetlenül, hogy kötelező. Már vagy ötször elolvastam - válaszoltad szintén mosolyogva, és magadhoz szorítotad a gárdonyi művet.

- Nocsak. Ez igazá meglepő kedves... - kezdte, majd kérdőn rád nézett.

- T/N - nyújtottad a kezed.

- Boka János - viszonozta a kézfogást, majd mindketten elnevettétek magatokat ezen a felnőttes bemutatkozáson.

Csónakos
Egy egészen kihalt utcában jártál. Csak élvezted, ahogy a szél a hajadba kap. Régóta nem voltál ilyen jókedvű, és most igazán elhitted, hogy minden egészen jól sikerülhet ezen az új helyen. Ez a hirtelen rád törő pozitivizmus tartott is... vagy kereken fél percig. Megjegyzés magadnak: Semmilyen körülmények között se csukd be a szemeidet deszkázás közben!!! Olyat taknyoltál, hogy a szakadt farmerodon (amit az évek alatt hasonló esetek során amortizáltál le ennyire) egy újabb lyuk keletkezett. A deszkád elgurult, te pedig a betonon háton fekve terültél el. Fél percig csak feküdtél a járdán, majd kitört belőled a nevetés az újabb alakításod miatt.

- Hát, úgy látom, semmi komolyabb bajod nem esett - szólalt meg egy hang, te pedig kinyitottad a szemeidet, és felnéztél a gazdájára. Egy szőkés-barnás göndöres tincsű, kicsit szeplős, veled kb. egyidős fiú nézett le rád mosolyogva, jobb kezét feléd nyújtva.

- Kösz - markoltad meg a karját még mindig nevetve, majd hagytad, h felhúzzon a földről.

- Szép esés volt, mit ne mondjak - cukkolt tovább, majd vissza adta az addig bal kezében szorongatott deszkád.

- Hát, a sok gyakorlás úgy tűnik, meghozza az eredményét - mentél bele te is a játékba, miközben átvetted a feléd nyújtott tulajdonodat.

- Komolyra fordítva a szót, jól vagy, kedves... - akadt meg, majd ravaszkásan rád mosolygott.

- T/N. És, igen, semmi bajom, mélyentisztelt... - most te küldtél felé egy csibészes félmosolyt.

- Csónakos András. Szolgálatára hölgyem. - mondta, majd színpadiasan meghajolt előtted, te pedig újra nevetésben törtél ki.

Áts
Csak mentél és mentél, miközben a gondolataidba merülve suhantál el a házak mellett. Az agyad az új és a régi iskolád, a volt és a leendő osztálytársaid, barátaid körül kattogott. Tudtad, hogy megbízhatsz apádban, hiszen a legjobbat akarja, csakhát... Eddig jutottál, amikor lepillantottál az aszfaltra, és megpillantottad a kellemes, hűsítő árnyékot a túloldalon. Lepattantál a deszkádról, majd átsiettél az úttesten. Persze, körbenézni megint elfelejtettél, így majdnem elütött egy kocsi. Még épp időben átértél, de a szíved a normálisnál vagy százszor gyorsabban dobogott. Majd beléptél egy nagy zöld oázisra emlékeztető ligetbe. Szemed, szád tátva maradt, és elhatároztad, hogy, ha édesapádnak lesz egy kis szabadideje kihozod ide a családod. Anyukád imádta a virágokat, apukád pedig amatőr ornitológus volt. Növényekből, madarakból pedig itt nem volt hiány, igazi kánaán lenne ez az ősöknek. Hirtelen megpillantottál egy terebélyes tölgyfát, ami előidézte benned a régi emlékeket. Mikor is másztam utoljára fára? - tetted fel a kérdést, majd egy kihívást elfogadó mosoly kíséretébe a deszkád egy közeli bokorba rejtetted, majd elkezdtél felkapazkodni. Érezted, ahogy megfeszülnek az izmaid, és kellemes bizsergés fut végig a hátadon, a munka lendülete miatt. Már majdnem fent voltál, az utolsó ág, és... egy hirtelen kiáltás, majd egy puffanás jelezte, ahogy fenekedre esve érkeztél meg a földre. A fájdalom egy pillanatra beléd hasított, majd figyelmed a kissebb dübbenésre terelődött. Vagyis inkább az azt kiváltó alakra. Egy nálad talán egy évvel idősebb, sötétbarna hajú, igézően zöld szemű, vörös inget viselő, igen jóképű srác urott le a tölgyről, és igyekezett hozzád.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - mondta feléd szaladva. - Jól vagy? - kérdezte hozzád érve.

- Kérdezd az ülepem - válaszoltad nevetve, miközben felkászálódtál a zöld gyepről.

- Szerintem egyáltalán nincs semmi baja - húzta egy perverz mosolyra a száját.

-Ohó, állj le dzsigoló - nevettél fel, majd játékosan belebokszoltál a bal vállába.

- Hoppá-hoppá! - tapsolt párat, mosolygva - Egy magabiztos, visszaszólni képes lány. Ilyet se látni sokat manapság. Kit tisztelhetek a hölgyben? - kérdezte.

- T/N- mondtad, majd pukkedliztél egyet szintén mosolyogva.

- Áts Ferenc - mutatkozott be ő is szalutálva.