PUF - Preferences

❗❗ Bármi jöhet... Ja, kivéve a focit ❗❗

- Jó lesz ez így? - kérdezte meg Lizi már vagy tizedjére, miközben ismét körbefordult előtted.

- Hanyadjára mondjam el, hogy I-GEN! - válaszoltál eléggé szájbarágósan.

- Jaaaj, olyan izé vagy... - mondta, majd durcásan karba fonta kezeit, és elfordult tőled.

- Ne kezdd már megint... - mosolyogtál felállva az asztalodtól és a barátnődhöz siettél. - Amúgy áruld már el... - fordítottad magaddal szembe. - Miért érdekel annyira, hogy miben vagy? Csak egy emelettel mész feljebb matekozni Cseléékhez - tetted hozzá.

- Mert, csak... - hadarta, majd tőled elfordulva felkapta az ágyadra dobott felszerelését és kirohant a szobátokból, az ajtót nyitva hagyva.

- Ugye tudod, hogy erről még dumálunk! - kiáltottad a folyosón rohanó barátnőd után.

Boka

- Miről fogtok dumálni? - kérdezte hirtelen egy hang.

A váratlan kérdéstől úgy megijedtél, hogy a szíved minimum háromszoros gyorsasággal kezdett dobogni.

- A frászt hozztad rám! - nyitottad ki a rémülettől önkéntelenül is becsukódó szemedet.

- Bocsánat, nem akartam - válaszolta Boka mosolyogva. - Van kedved csatlakozni? - kérdezte miközben felemelte az addig a kezében szorongatott foci labdát.

- Ööö... Hát, tudod, az a helyzet... - kezdtél el makogni - Nem vagyok valami jó benne. - hazudtad végül.

- Ezen könnyen segíthetünk - kapcsolta le a szobátokban a villanyt a fiú.

- Nem... Nem érted! - magyaráztál tovább miközben kihúzott a sötét szobából és becsukta utánatok az ajtót. - Borzasztó vagyok! Ilyen rossz focistát te még élete... - folytattad.

- Majd meglátjuk - küldött feléd egy bátorító mosolyt, majd a kezedbe ejtette a kulccsomót.

Egy megadó sóhaj következtében követted Bokát az udvarra a műfüves pályára.

- A szabályokat tudod? - kérdezte mosolyogva a srác miután bementetek a kapun és vonakodva megálltált a laszti mellett.

- Hahó, nem a Marsról jöttem. Attól függetlenül, hogy nem vagyok jó még tudom az alapokat - néztél rá szúrósan.

- Oké! Csak kérdeztem - emelte fel védekezőn a kezeit még mindig mosolyogva.

Erőtlenül felnéztél a 2. emelet 7-es szobályának ablakára. A fél karodat odaadtad volna, hogy inkább a gráfokkal bíbelődj Cselével és Lizivel, minthogy Bokával focizgass. És egyáltalán nem a srác miatt gondoltad ezt így...

***

A pályán felhangzott a félidőt követő szünet végét jelző sípszó. A játékosok még egy utolsót kortyoltak a kulacsokból, lepacsiztak egymással, aztán felsiettek a pályára. Kitörő lelkesedés, a szülők, testvérek, rokonok, barátok és haveri társaságok hangos tapsa, fütyülése és ordítozása fogadta a két csapatot. A játékvezető megfújta a sípot, ezzel elkezdődött a 2. félidő. Negyed óra. Ezalatt az idő alatt minden simán, papírforma szerint történt. Mígnem az egyik fiatal játékos meg nem fogta csapattársa vállát. A következő képkockánál a fiú eszméletlenül összecsuklik. Majd teljes őrültek háza veszi kezdetét. Egy középkorú nővel, néhány fiatallal és egy kis 5 éves lánnyal, akik a lelátóról szaladtak le, az utcáról katonai egyenruhában addig csak sétáló, majd a következő másodpercben már rohanó férfi, a bíró és az orvosok egyszerre érkeznek meg a csapattársai által körbezárt hetes mezű játékoshoz. Káromodás, üvöltözés, mentő hívása, újraélesztés. Majd katarzisként az anyából feltörő zokogás. A férfi fájdalmas üvöltése. A barátok könnyel teli szeme. Egy szőkés hajú barátnő fájdalmas felvisítása, majd összeesése. És egy 5 éves forma kislány, aki a tömeg legszélén áll és a markában lévő gyűrűt figyeli és a bátyja hozzá intézett utolsó mondata jár a fejében:
„A játék végén majd visszaadod prücsök. Addig vigyázz rá!"
Összeszorítja a markát, és nedvességtől csillogó szemmel gondol arra, hogy testvérének ezt az utolsó kérését már nem tudja teljesíteni.