Egy történettel kezdődött

11. Furcsa érzés

 Másnap a suliban az összes szünetet az iskolai könyvtárban töltöttem, mert egy furcsa érzés kerített hatalmába, hogy olvasnom kell. Az összes létező képregényt kiolvastam aztán áttértem a regényekre. Éppen az utolsó órám előtti nagyszünetben ültem a könyvek fölé görnyedve amiket magam köré gyűjtöttem és a Laura és a hétpecsétes holdgyűrű titka, jó vaskos könyv felénél tartottam  amikor Emsi nyitott be a könyvtár ajtaján. Hallottam a hangját, ahogy megkérdezi Brigi nénit a könyvtárost, hogy hol lehetek a kedves idős hölgy pedig el is igazította.

- Remélem tudsz vele kezdeni valamit , mert azt a sok könyvet sajnos már nem bírom egyedül visszarakni a polcokra. - mondta Brigi néni, kissé szégyenkezve azon, hogy megöregedett.

 - Egy perc és segítünk is visszapakolni. Volt már ilyen. Viszont legyen szíves, írni nekünk két igazolást, hogy itt segítettünk. Mert van egy olyan érzésem, hogy semelyikünk nem ér be az utolsó órára.  - válaszolta Emese és elindult felém.

- Persze aranyom. - mondta Brigi néni, majd a pult mögé lépett és elkezdett pötyögni valamit.

 Én pedig még mindig a könyvtár sarkába egy babzsákfotelben kerestem valamit amiről fogalmam se volt.

- Hallod te aztán feladtad a leckét szegény hölgynek. - ingatta meg a fejét a barátnőm.- De most már itt vagyok nyugi. - lépett oda mellém és leült egy székre amit odahúzott, viszont én még mindig nem emeltem fel a fejemet.

- Hahó, itt vagyok! Figyelsz te rám? - ingatta meg tenyerét az arcom és könyv között amit éppen a kezemben tartottam. - Hát jó már úgyse érünk be órára szóval felőlem olvashatsz nyugodtam. Úgyis matek lett volna. - nyugtázta és kényelmesen elnyújtózott a a széken, én viszont erre felkaptam a fejemet és gyorsan összekaptam a cuccomat, hogy még beérjek órára.

- Mi? Mért nem jöttél előbb. - kapkodtam a fejem ide oda, ugyanis utáltam késni.

- Bocs, kicsit elnéztem az időt, de no para ugyanis kértem igazolást. Viszont az érdekelne, hogy te mit művelsz. Mi ez a halom könyv?

- Fogalmam sincs. Bekattant valami. - túrtam a hajamba álmosan.

- Azt látom. Még a telefonodat is a padban felejtetted, de nyugi Bálint odaadta úgyhogy itt van. Ja és Dani is keresett.- osztotta meg velem a történteket Emese.

- Rendben, köszi majd írok neki. - mondtam viszont abban a pillanatban hirtelen megszédültem és visszaestem a fotelbe.

- Jesszus Zsófi jól vagy? - guggolt le mellém Emsi.

- Persze, csak ma még nem volt időm enni. - nyugtattam.

- Na akkor gyere.

- Hova? - kérdezte meglepettem, mert nem tűnt valami jó ötletnek úgy elhagyni a folyosót, hogy nem vagyunk órán és már becsengettek.

- Hát a büfébe. - válaszolta egyszerűen a barátnőm.

- És ha megkérdezik mért nem vagyunk órán?- érdeklődtem.

- Megmondjuk az igazat. - vágta rá rögtön a még mindig mellettem gugoló lány.

- Mit? Hogy lógunk az óráról de a büfé az jól jönne?- kérdeztem szarkasztikusan.

- Igen, de nem így. Hanem, mondjuk, hogy rosszul lettél és kéne egy kis csoki a színed visszanyeréséhez. Na gyere.- kapta el a kezemet és lassan felhúzott, majd szóltunk a könyvtárosnak, hogy mindjárt jövünk csak nem érzem jól magam és lemegyünk a büfébe.

  Lassan lebattyogtunk az alaksori folyosókhoz ahol az öltözők mellett pár ajtóval helyezkedett el a büfé és amint odaértünk rögtön be is nyitottunk a kis összetömörített helyiségbe, ahol egy sima és egy hűtő pult helyezkedett el, két kisebb magasított kerek asztallal és három-három bárszékkel. Szerencsénkre egy tanár sem iszogatta éppen a bent elhelyezett asztalok egyikén a lyukasórai kávéját és senki, nem majszolta éppen a megvásárolt szendvicsének utolsó morzsáit se.