Egy történettel kezdődött

2. Válasz és beszélgetés

"Ezek után pedig a válaszra várva ihlet vadászatba kezdtem a pinteresten azonban tíz percel késöbb már jött is a válasz és pedig izgatottan pattantam fel az ágyamról és az író asztalomhoz mentem majd megnyitottam az üzenő falamat..."

 Ahol már várt az üzenet amit rögtön el is kezdtem olvasni...

 Szia virágoskert(igen ez volt a nevem az oldalon)! A szavaid elképesztően jól estek és nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a kreációm.  Viszont egy ideig nem tervezek publikálni, mert   teljesen kifogytam az ihletből és nem szeretnék lapos munkát kiadni a kezemből. Még egyszer nagyon köszönöm az elismerő szavaidat! Az ilyen elismerésekért érdemes írni! 

 Ahogy végig olvastam a sorait, megértettem. Viszont úgy gondoltam, ha valaki képes egy ilyen mélységű történetet megírni akkor annak biztosan vannak még ötletei csak valamiért nem tud a felszínre törni. Tehát úgy döntöttem válaszolok neki egy bíztató kis idézettel.

 Ezt sajnálattal hallom. Akkor szerintem te most úgy lehetsz az írással, hogy amit közölni akarsz az megvan csak nem jönnek ki a hangok a torkodon. Pedig " Az ihletet nem lehet megvenni, vagy ellopni az ihlet bennünk van csak hagyni kell, hogy előtörjön"

 Írtam le mit gondolok és lecsuktam a laptopot, majd az ágyamra dőlve nekiálltam olvasni.

_______________________________________

 Másnap reggel kipihenten ébredtem. Kipattantam az ágyamból és el battyogtam a fürdőbe. Meg mostam az arcomat és a lépcsőn lementem a szüleimhez a konyhába.

- Sziasztok!- köszöntem.

- Jó reggelt! Jól aludtál kincsem?- kérdezte anya.

- Igen.- válaszoltam tömören.

- És mész ma valahova? - érdeklődött apa.

- Hát nem hinném. Majd holnap moziba Emsivel. - mondtam.

- Remek. - csapta össze a tenyerét apa.

- Ez mért olyan jó?- érdeklődtem kíváncsian.

-  Ádámék kerti partit tartanak. Elmehetnénk rá délután. - válaszolta apa, és előttem ebben a pillanatban sötétült el a világ. 

- Mi?- nyögtem ki végül.

- Kimozdulunk egy kicsit lányom. - mondta apa.

- Várjunk ez azt jelenti, hogy nekem is mennem kell?

- Hát ha nagyon nem szeretnél nem muszáj, de jó lenne. Olyan régen találkoztunk Ádámékkal. A fia véletlenül nem osztálytársad?- nézett rém kérdőn anya.

- De igen. - válaszoltam egykedvűen.

- Nagyon helyes gyerek, hogy is hívják?- kérdezte anya apától, aki éppen a tévét nézte.

- Zoli.- válaszolta és nézte is tovább a képernyőt.

- Igen Zozó az, de mért kell mennem? - ugyanis Zoliék elég gazdagok voltak és nem mintha ő ezzel dicsekedett volna viszont azzal nagyon is tisztában volt, hogy jól néz ki. Meggyőződésem szerint pedig azért hajtott rám már hetek óta, mert én nem omlottam a karjaiba elsőre.

- Olyan rég láttuk Ádámékat és a többi barátunkat is. - mondta anya.

- Pontosan három hete voltunk velük kirándulni.- emlékeztettem őket a Mecsekben tett túrára.- És én minden nap látom Zolit az iskolába. Nekem annyi is elég.