E I G H T

1.1K 54 3
                                    

-Amy mi történt vele??
-Emi kussolj már kurvára hangos vagy!
A síró hang azonnal tudtam kitől jön,próbáltam a szemem nyitogatni de nem igazán ment.Mikor már homályokat láttam rögtön kiszúrtam Emit aki az ágy mellett térdelt és leste minden apró mozdulatom.
Amy hirtelen törölgetni kezdte azt a szemem amivel nem láttam egyenlőre semmit.
-Mi történt?-suttogtam.Hangom meglepett engem is.Rekedt volt.
-Ha a kis ovis kimegy elmondom.-motyogta Amy.
Ekkor már kinyílt mindkét szemem.Amy csuklóját megszorítottam és a legcsúnyább tekintetemmel néztem rá.Sóhajtott.Elengedtem a kezét majd a velem egy fejmagasságban lévő szépségre pillantottam.
-Jack egy szemét,Chris meg hazudott neki dolgokba és azt mondta,hogy dugtad mármint Christinet...tudod,hogy bele van esve Jack.Szóval belédszúrta azt az új cuccot.Aztán elátta a bajod.
Ahogy ezeket kimondta szinte már rémlett is,hogy üt meg.
-Zayn hozott ide.Liamet valahova direkt elcsalták.De mikor visszament meglátott téged és azonnal hívott minket.Ne aggódj semmi baj nincsen.-bólogatott Amy.
-Nagyon fáj a gyomrom.Hozz ide valamit.
Tudta már jól.Nem szerettem ezeket a szúros szarokat.
Emi segített felülni.
Amy meg egy vödröt hozott nekem.
-Add ide a kis kezed.-néztem a legszebb angyalra a világon.Megfogtam a csuklójától fogva.Az ő keze pont jó pici,így aztán az ujjait használtam,hogy meghányassam magam.Ijedten nézett rám de én tudtam micsinálok.
Sikerült is így a kezét kihúzva a számból adtam ki magamból a dolgokat a vödörbe.
Meglepődve tapasztaltam,hogy mellettem maradt és a hátamat simogatta.
Miután megvoltam a hányásommal Em megtörölte a szám.A hátamra feküdtem és becsuktam a szemem.
-Aludj csak.-suttogta és arcon csókolt.
Nem kellett kétszer mondania.A legédesebb álmot álmodtam vele.
Mint minden álmomban a lelkünk eggyé vállt és éreztem a szerelem illatát,a legcsodálatosabb nafény ragyogott be mindent és tudtam,hogy ő is szeret engem.A legszebb érzés a világon.

Lassan nyitogattam a szemeimet.Éreztem magam mellett valamit.Megfordultam és azonnal elmosolyodtam.Ez nem valami hanem ez valaki aki nem más mint Emili.
Mellettem elaludt.Arca nyugodt volt és békés,az egyik karjával a derekam ölelte.A lábai az enyémbe gabalyodtak.
Legszebb látvány.Adtam egy csókot a szájára amitől azonnal felébredt.Arcvonása egy furcsa grimaszba ment át.
Most mi a baj?
Hirtelen felült.Megdörzsölte a szemét.
-Nagyon leittam magam.-suttogta.Felültem mellé és a hátát kezdtem nyugtatóan simogatni.
-Miért?Mikor?
-Hát még hajnalba.Olyan négy körül.Aztán beittam az egészet.Még csak most kezdek józanodni.-kuncogott aranyosan.
Számolni kezdtem...tehát mikor...ő és én majdnem...szóval ő igazából totál bevolt rúgva?!Sóhajtottam.
-Jólvan,semmibaj.Tudod egyetemista vagy.Csak óvatosan.-keltem fel az ágyból.Bólogatni kezdett.
-Köszi.-nézett rám.
-Mit?
-Nem tudom.-rázta a fejét.-Csak...csak köszi...mindent.
Bólogattam.
-Akkor én megyek.
Azonnal el akartam tünni onnét.Sikerült is.
Csak tudnám mért nem kedvel engem.Mi az oka?Mi van bennem ami ennyire nem fogja meg?
De erre is megkaptam a választ a későbbiekben....

Jó reggelt mindenkinek!🦋🎉

I Wanna be yours//H.S//Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang