✴️〰️◽◾◽◽◽◾◾◾〰️✴️
-Kim Seungmin, te utolsó rohadék!
-Hyung, ne!
-Nem éri meg!
-Úgy van, Chanie, nem éri meg. —nevette el magát Seungmin, majd meghajolva a többiek előtt vette elő pisztolyát a háta mögül.
-Szerintem szépen ballagjatok be a házba és fejezzük be a játékot.
-Mégis miért kelle–
A többség nem tudta befogni fülét a pisztolydördülés hirtelen hangjára, ezért ijedelmük még nagyobb volt. A golyó, ami a társaság legidősebb tagja melletti bokorba landolt, csak még jobban felbosszantotta az előbb említettet. Határozottan indult meg a fiatal felé, ki majdnem elesett a nevetéstől.
-Chanie, Chanie, hát nem megmondtam, hogy többet ésszel mit erővel? —kérdezte elkomorodó hangon Seungmin majd gyorsan cselekedett: ráfogta a fegyvert Chanra— Vagy esetleg, te csak ahhoz értesz, hogy megmutasd az embereknek mennyire kigyúrt vagy? Agyra nem telik az edzőteremben?
-Seungmin pofa be! —kiáltotta Felix, majd hamar barátja előtt termett.
-'Lix mit csinálsz?!
-Hallgass már, Chris.
-Istenem, pont annyira vagy eltökélt, mint anno nálam! Én kis szörnyetegem...most már nem kell többet színészkedned.
Senki sem értette, az akkor elhangzó mondatot, ezért egy pillanatra néma csönd telepedett a srácokra. Furcsa módon Jisung volt az, aki megtörte a fiúk szoborcsoporttá válását, mikor zsebre dugott kezekkel indult el Seungmin felé, ki nem tudta abbahagyni a kuncogást. A fiatalabb végre leengedte fegyvert fogó kezét Chanról, és megsimította vele az akkor odaérkező Jisung arcát.
-Mondd, Seungmin, te amúgy ilyen kis pöcs vagy, akinek nincs egy haverja sem, akivel ilyenkor dughatna? Vagy esetleg azért vagy itt, mert...többet érzel Felix iránt, mint amennyit mutatsz felé? —kérdezte Jisung, Seungmin fülébe suttogva, majd kezét a fiatal öve alá vezette, majd rámarkolt annak kemény tagjára.
Jisung egy önelégült mosollyal vette ki Chan pulcsijának zsebéből a kulcsokat, majd Felix kezét megragadva húzta a fiatalt maga után a házba. Nem habozott sokat, amint levették cipőiket, az idősebb egy határozott mozdulattal rántotta Felixet az ölébe és kezei közé fogta az arcát.
-Jól figyelj rám, 'Lix. Ettől a perctől csakis bennem bízhatsz meg, érted? Együtt kell maradnunk, mert itt...lehet még ma, vér fog folyni.
-Hogy érted ez, Ji'?
-A srácok...meg fogják egymást ölni, ha egy percig is össze lesznek zárv–
-Jajj fogd már be, Seungmin! —kiáltotta Changbin, mikor Minhoval kéz a kézben beléptek a házba— Asszed' valaki megbízik benned?!
A nappali hamar megtelt a nyolc fiú egymás iránt érzett gyűlöletével és szeretetével. A legjobb barátok most a lehető legmesszebb, az ellenségek pedig egymás mellett üldögéltek, várva, hogy valaki megtörje a csöndet.
-Szóval, kezdjük a legelején: mit is keresel itt, Seungmin? —kérdezte egy nagy sóhajjal Chan, ki le nem vette szemeit a dohányzóasztalra tett fegyverről.
-Szerintem kezdjünk inkább Felixszel. —vette le szeméről a fiatalabb a kezét, majd az említettre nézett— Elmondhatná, miért keresett fel.
Mindenki az említett személyre pillantott, kivéve Jisung. A végsőkig ki akart tartani barátja mellett, pedig szíve darabjait alig bírta összetartani.
-Ahelyett, hogy elutasítottad volna, ismét rászoktattad. Nyomorult fasz... —hallgatott el mondata végére Changbin, majd Minhora nézett— De akkor is az a furcsa eltűnés és emlékezetkiesés aminap... Mit adtál neki?
-Csak a szokásosat szoktam, ne menjünk bele, viszont én ma nem adtam neki semmit, szal' fogalmam sincs, mire gondolsz.
A srácok zavarodottan kezdtek szemezni egymással, mire Felixnek elkezdtek remegni a kezei. Jisung levéve a pulcsiját, egyből rádobta az ölében ülő kezére és átölelte szorosan a derekánál.
-Szerintem tartozok egy magyarázattal. —jelentette ki Chan, mire mindenki kérdően nézett rá— Nem hittem el a szüleimnek, mikor átadták a nyaraló kulcsát...
-Mit?
-Hogy itt tíz éve pár embert megöltek.
-Remek vagy, hyung... Még valami?
-Egy játék mia–
-Elvileg van valami szaros átok áll a telken és ha egyszer elkezdted a 'felelsz vagy mersz'-es játékot, be kell fejezned, azzal a társasággal, akikkel elkezdted...egészen a halálig. —fejezte be Seungmin, Chan mondatát.
-Ez baromság! —fakadt ki végleg magából Hyunjin— Ez az egész nap egy baszott nagy hazugság!
Felkapva sporttáskáját, a fiatal fiú kapkodva vette föl cipőjét, majd markolt rá a kilincsre, ám mikor megpróbálta lenyomni, a tárgy meg sem mozdult.
-Jó, fasza, bezártátok az ajtót haha, akkor majd kimegyek az ablakon! —közölte hisztérikus állapotban.
-De Hyunjin, te jöttél be utoljá–
-A kurva életbe! —Hyunjin teljes erőből ütni kezdte az ablakot, ami kitörni ugyancsak nem szándékozott.
Jeongin sírni kezdett, bátyjával együtt, ám az utóbbi igyekezett halkan szipogni, nehogy az ölében ülő zavarodott fiú meghallja. Seungmin, Chanra pillantott, ki legszívesebben abban a pillanatban felakasztotta volna magát a fiatalabbal együtt, ám most csak kinézte a Seungmin kezében lévő cigarettákkal teli dobozt.
-Adj egyet.
A fiatalabb pár drogokkal teli zacskóval együtt kipakolt zsebeiből és a pisztoly mellé helyezte azokat. Chan hamar rágyújtott és nagyot szívott a cigarettából, aminek hatására Seungmin halványan elmosolyodott. Míg a többiek könnyeikkel küszködtek, Minho és Changbin a fehér porral teli zacskókkal szemezett. A fiatalabb remegő kezekkel nyúlt a hozzá közelebb álló csomaghoz, ám barátja visszahúzta a kezét.
-Ne te akarj elsőként meghalni.
✴️〰️◾◾◽◾◽◾◾◾〰️✴️
ESTÁS LEYENDO
ғᴇʟᴇʟsᴢ ᴠᴀɢʏ ᴍᴇʀsᴢ?
Fanfic↳ sᴛʀᴀʏ ᴋɪᴅs ↲ "Hyung, könyörgöm ne tedd ezt..." (ez 'A szomszéd srác' című könyvem folytatása)
