ғᴇʟᴇʟsᴢ ᴠᴀɢʏ ᴍᴇʀsᴢ?

▪️epιѕode 6▪️

✴️〰️◾◾◾◾◾◾❌◾〰️✴️

ғɪғᴛʜ ᴘʟᴀʏᴇʀ: ғᴇʟɪx

Büdös volt. Büdös és sötét, hogy pontosítsak. Chan és Changbin siettek ahogy csak tudtak, de nem tudták meggátolni azt, hogy Seungmin testéből ne csöppenjen ki olykor-olykor egy kövér vércsepp.

-El se hiszem...

-Mit, Hanie? Azt, hogy meghalt?

-Azt, hogy ilyen jó érzés volt leszúrni azt a rohadékot. -Jisung arcáról a mosoly egy pillanatra eltűnt, mikor a karjai közt ülő Felixből kitört a nevetés.

-Na igen, megismételném!

-Elmebetegek... -sóhajtotta Jeongin, majd felvette a fiúk elől a kést és kisétált a szobából.

-Beszóltál, picurka? Hehe...milye dejà vu érzés ez.

-Befoghatod Felix.

-Hwang Hyunjin, te most kiálltál Jeongin mellett?! Neked aztán van bőr a képeden!

-Tudod 'Lix, onnan még nem vágta le!

Hyunjin mérgelődve indult le, fent hagyva a két fiatalt, akik nevetgélve játszadoztak a vértócsában, mintha az csak egy egyszerű pocsolya lenne. Ám Seungmin halálával a társaságban lévő utálat és harag nem tűnt el. Ezt Hyunjinnak is kellett volna tudnia. Amint bekanyarodott a lépcsőfordulóba, Jeongin a korábban használt kést a nyakához szorította, testét pedig a falhoz nyomta.

-Nem mást kellene megbíznod, hanem magadnak kéne cselekedned, Jinie.

-Meddig csinálod még ezt, Jeongin?

-Ameddig élsz.

(...)

Mikor Chan és Changbin eléggé letakarták Seungmin hulláját a pincében, ők is csatlakoztak a többiekhez, akik már folytatták volna a játékot, ha már felkeltek.

-Jisungék?

-Játszanak.

-Most? Mivel? De kurva jó, hogy azok ketten min-

-Vérrel.

Chan próbálta nem nyitva tartani a száját, de a hatalmas döbbenet miatt nem tehetett mást. Nem hitte volna, hogy lesz, ami még meglepi ezen a napon, viszont a sors ezt ismét megcáfolta. Már indult volna fel az emeletre, mikor az említett két fiú, patyolat tisztán és kézen fogva jött le. Lehet a társaság nem látta jól, lehet ilyen jól sikerült alakítaniuk, de a fiúk boldognak látszottak.

-Seungmin engem hívott ki amúgy.

-És ezt mikor mondta? Azt ne mondd, hogy már szellemekkel is beszélsz!

-Szellemek?! -Changbin szemei egyik tagról a másikra szaladtak, miközben fejét fogva csoszogott ki a szobából- Valaki szellemeket mondott?!

-Nyugi Binie, szellemek nincsenek. Chanie csak fel van baszva, mint általában.

Minho utóbbi szavai mindenkit mosolygásra ösztönöztek, kivéve azt, akiről szóltak. Chan, karjait összekulcsolva ült ismét az ablakpárkányon, várva, hogy mindenki befejezze a nevetést.

ᴛʜᴇ ɢᴀᴍᴇ ɪs sᴛᴀʀᴛɪɴɢ...

-Nos Felix, felelsz vagy mersz?

Mielőtt az említett bármit is mondhatott volna, Jisung gyorsan a füléhez hajolt és belesuttogott valamit.

-Felelek!

Chan egy rövid időre elgondolkodott, ám mikor meg akart szólalni, Jeongin a szavába vágva szólt Felixnek. Talán, ha nem tereli el a srácok figyelmét és Chan elmondja a feladatát, máshogyan alakul az éjszaka.

-Szerintem jobban tennéd, ha most hívnál ki valakit, az esetleges következmények miatt.

-Hát...akkor legyen Chan.

-Szuper, most mesélj, volt valamilyen traumád?

Jeongin tudta milyen fájdalmas tud lenni a múlt és azt, hogy bátyjának mennyire rosszul esne látni, ha a barátjával bármi is történne, ezért tette fel ezt a kérdést. Jisung azonban jól tudta erre a kérdésre a választ. Megfogta Felix kezét és lágyan simogatni kezdte, nehogy a fiatalabb egy esetleges rohamot kapjon, úgy, mint Changbin.

-Semmi baj Lixi, mondd el nyugodtan, nem lesz semmi baj.

-Az...az egész még Ausztráliában történt, így nem emlékszem sok mindenre... -egy rövid szünet után, Felix szemeit behunyva folytatta a mesélést- A szüleim sokszor küldtek nyári táborba, még akkor is, ha én nem akartam. Szóval az egyik ilyen alkalomkor, jöttem rá, hogy...hogy én a fiúkat szeretem és arra, hogy ezt a társadalom nem igazán fogadja el. Volt az a fiú... ő jött rá és először undorítónak, perverznek hívott, majd... reggel, mikor mindenki reggelizett, én még a szobámban voltam, ő bejött és bezárta az ajtót...

Felix már a mesélés eleje óta izzadt, illetve remegett, de mikor erre a pontra ért könnyezni is kezdett. A baráti társaság tagja fájdalmas tekintetekkel figyelték Felix küszködését, ám Jeongin többre vágyott.

-Ééés? Mit csinált?

-Kicsatolta az övét és kihúzta a nadrágjából... Én kérleltem, de...de azt mondta ezt érdemlik a szánalmas buzik, mint én. Ahogy hátráltam nekimentem egy szekrénynek, aminek ő kinyitotta az ajtaját és... üt-ütni kezdett...

-Folytasd már!

Jeongin kegyetlen szavai Felixet hangos sírásra kényszerítették, Jisungot és Minhot pedig üvöltésre.

-Hogy lehetsz ekkora paraszt, Jeongin?!

-Te ezt komolyan élvezed?!

-Su-Sungie! A falak!

-Na tessék, most jobban érzed magad?! Valaki nyisson már ablakokat!

Jisung kérését hiába teljesítették, Felix egyre hangosabban kezdett sírni és intenzívebben remegni, mint korábban, ezért az idősebb a bejárati ajtóhoz húzta magával és kint leült vele a lépcsőre.

-Hogyhogy kinyílt az ajtó? -kérdezte Minho, miután Felix pánikrohama valamelyest abbamaradt.

-Szerintem a szellemek rájöttek, hogy már nem akarunk elmenekülni.

-Szellemek?!

✴️〰️◾◾◾◾◾◾❌◾〰️✴️