Narnia mágikus uralkodói

Vacsora a hódokkal

Valóban, ebben a pillanatban tisztán látták a titokzatos lénynek szőrös kis pofáját és az arcán lévő bajuszkákat. Viszont most nem húzta vissza a fejét. Apró mancsát a szájához emelte, és csöndre intette őket, amin a fekete hajú boszorka és a mágus felhúzta az egyik szemöldöküket. Ezután újra eltűnt. A riadt vándorok lélegzet-visszafojtva álltak. A varázserővel rendelkezők készültek, hogy mozgásképtelenné tegyék, ha szükséges. Kisvártatva a különös élőlény ismét előbújt a sűrűből. Óvatosan körülnézett, mintha attól tartana, valaki meglátja, aztán intett nekik, hogy kövessék befelé az erdőbe. Majd megint eltűnt a szemük elől.

-Tudom, hogy milyen állat lehet! – mondta Peter. – Egy hód. A lábáról ismertem meg.

-A hódokról legalább biztosra tudjuk, hogy kicsi az esélye, hogy ránk támadjon – jegyezte meg Hermione.

-Azt akarja, hogy kövessük, és maradjunk csöndben – magyarázta Susan a többieknek a hód mozdulatait.

-Tudom, hogy mit akar – mondta Peter. – A kérdés az, hogy menjünk-e vele vagy sem? Mit gondoltok, Lucy, Selena?

-Ha követjük is ne bízzunk meg benne egyből. Maradjunk éberek is – felelte Selena amivel a többiek is egyetértettek.

-Olyan aranyos állat!

-Honnan tudod? – ellenkezett megint Edmund.

-Legalább próbáljuk meg! Semmivel sem jobb itt ácsorogni – mondta Susan.

-Ha pedig nem jön össze felállítjuk Draco sátrát – közölte velük Hermione.

-Szerencsére rengeteg védő bűbáj van rajta főleg a világkupa után – mondta Draco egy zavaró tekintettel az arcán.

Ebben a pillantban a hód ismét megjelent, és mintha sürgetni próbálta volna őket.

-Gyerünk! Bátraké a szerencse! – döntötte el a kérdést végül Peter.

-Minden Grinffendéles ezt mondja – közöllte Draco, de Peter mintha meg se hallotta volna.

-Maradjunk egymás mellett, hogy meg tudjuk védeni magunkat, ha a hód netán ellenségnek bizonyulna!

-Maradjatok közel az egyikünkhöz – mondta Selena. – Így megtudunk, védeni titeket és nem kell mindhármunknak mind a négyötökre figyelni, hanem csak egy személyre. Kivéve én mert én kettő személyre fogok – mondta az utolsót ellent nem mondás hangon.

Draco Susan-ra, Hermione Edmund-ra, Selena pedig Lucy-ra és Peter-re. Ezután szorosan egymás mellett indultak tovább. Odaértek a fához, mögé kukkantottak, és meg is találták a hódot. Az állat azonban továbbosont, majd kissé krákogó torokhangon szólalt meg:

-Gyerünk tovább! Erre, erre! Itt a nyílt mezőn nem vagyunk biztonságban.

Igazából csak akkor kezdett el beszélni hozzájuk, amikoe egy sötét helyre értek. A fák szorosan álltak egymás mellett, ágai szinte összefonódtak. A talajt vastag tűlevél szőnyeg takarta. Mintha élőlény még sohasem háborgatta volna ezt a vidéket. A sűrű növényzet a hótól is megóvta a földet.

-Ádám fiai, Merlin fia, Éva lányai és Morgana lányai vagytok? – szegezte nekik a kérdést a hód!

-Tulajdonképpen így is mondhatjuk! – felelte Peter. Vele egyszerre Selena ezt mondta:

-Megint ez az Éva és Morgana lányai.

-Pszt! Ne olyan hangosan! Még itt sem vagyunk teljes biztonságban.

-Miért? Kitől félsz? Csak mi vagyunk itt – csodálkozott Peter.

-Itt vannak a fák is! – mutatott körbe a hód. – Mindig hallgatóznak. Némelyik a barátunk, de vannak közöttük olyanok is, akik az ő szolgálatában állnak. Elárulnak bennünket neki. Tudjátok kire gondolok? – kérdezte végül izgatottan.