Egy szerelem szimfóniája

Első bizonyítás

Cornelia nézett szét a szobájában, legelőször a könyves polccal kezdte, ugyanis az is volt. Tetszett neki ez a hely és azt gondolta, hogy lehet nem is lesz neki itt olyan rossz, de mégis félt. Nem igazán ismeri még a ház urát és nem tudja, hogy milyen. Félt, hogy ha elront valamit akkor Colloredo végleg meggyűlöli. De miért is tartott ettől? Mindenkinek az az érdeke, hogy jóban legyen a munkaadójával.

Leült az asztalhoz és belenézett a fiókokba. Néhány lapot és dobozba csomagolt tintát talált bennük. Elmosolyodott és kiemelt egy lapot. Írnia kell egy levelet Emanuelnek, hogy jól van. Megfogta a pennát, belemártotta a tintába és elkezdte írni a levelet a szerelmének. Azt nem tudta, hogy a férfi aggódik e érte. Akkor lett volna a legboldogabb ha így van. Az apja biztos számba se venné, hogy nincs otthon vagy nem mossa a padlót. Neki csak Emanuel van. Szomorú volt miatta, hogy a férfi csak barátként kezeli és nem akar semmi egyebet. De ha megtudná, hogy mit is érez iránta...

Sok zenéjéhez az ihlet miatta jött, Schikaneder olyan számára, mint egy múzsa és az is. Ha nem volt ihlete akkor csak a férfival kellett lennie és azonnal jött is ihlet a számára. Hihetetlen, hogy milyen hatással volt és még mindig van rá. Szereti, de olyan fájdalmas ha ezt a másik fél nem veszi észre. Készen lett a levéllel. Belerakta egy borítékba és megcímezte Emanuel címére. Elrakta az asztal fiókjába, hogy ha majd jön a gróf odaadja neki.

Olyan volt mintha olvasnának a gondolataiban ugyanis a gróf abban a pillanatban lépett be a szobába. - Látom ismerkedel a hellyel. Remélem megfelel neked. Az érsek úr üzeni, hogy készülj fel, mert ma téged ér az a hatalmas megtiszteltetés, hogy a vacsoránál te fogsz zenélni. Méghozzá ezt - nyújtotta át az elkobzott szimfóniát.

A lány kicsit meglepődött, hogy újra látja azt az irományát. Enyhén remegő kezekkel vette át a papírlapot és belekukkantott, majd újra a grófra. - Értettem. Természetesen ott leszek. Hány órakor lesz a vacsora?

- Pontban hatkor, mint mindig. Ne okozz csalódást sem nekem sem az érseknek! - ment volna kifele, de a lány kivette a levelet és a gróf elé állt.

- Uram, ha nem túl nagy kérés... Ezt... Adja már fel nekem - nyújtotta felé a levelet. Arco rápillantott, átvette, majd bólintott egyet. Újra egyedül hagyta Corneliát, de maga mögött behúzta az ajtót, szinte majd kiesett a helyéről. A lány már rettegett a vacsorától, a megfelelési kényszer csúnya dolog. Új életet akar kezdeni, ezek szerint itt Salzburgban és szeretné ha elfogadnák. De... Persze leginkább Emanuellel akar lenni, csak most erre nincs lehetősége.

Kicsit szomorkás hangulatban ült vissza a székre. Itt még inkább egyedül van, mint Bécsben volt. Legalább ott ott voltak neki a bécsi utcagyerekek, a színház, Emanuel. Ők igazán hiányoztak neki és nem tudta, hogy látja e még őket vala. Azt hallotta Colloredoról, hogy a kantárt nem szereti kiengedni a kezéből, szóval lehet örökre itt kell maradnia. Azt nem bírná ki, ebbe a házba bezárva egy életre. Nem tudta nem elfogadni ezt az ajánlatot, hogy a hercegérseknek komponáljon, de az is sokat nyomott a lantba, hogy nem akarta magára haragítani a férfit. De ő vissza akar menni a színházba, ott érezte jól magát, hogy játszhatott, komponálhatott, szerezhette a zenét. Éppen dolgozott volna Emanuellel egy új darabon. Vagy lehet megengedné az érsek, hogy Schikanedernek is komponáljon?

~
Az este hamar eljött, hat óra előtt járt az idő. Colloredo hívott néhány vendéget vacsorára, azért, hogy hallják az ő új udvari zeneszerzőjét. Nagyon remélte, hogy a lány nem fog neki csalódást okozni, mert akkor repülhet innen. Ez egy fajta bizonyítás lesz Colloredo szemében, hogy az a lány képes e tömeg előtt muzsikálni, meg, hogy egyáltalán milyen. Az érsek lehet elhamarkodta a döntést, meg kellett volna hallgatnia a lány játékát, de már mindegy. Nem az ő hibája lesz ha a lány játéka nem jó, majd előveszi Arcot.