Egy szerelem szimfóniája

Kiadtam az útját

Colloredo mégjobban dühbe jött, a keze remegni kezdett és a pofontól csak az tartotta vissza, hogy nő áll vele szembe. Cornelia felkapta a levelet, majd tett néhány lépést az idegességtől remegő férfi irányába, a cipőjük orra majdnem összeért. A lány felemelte a fejét és az érsek barna szemeibe meredt. Egy ideig meg sem tudott szólalni, ugyanis megbabonázták a dühtől csillogó szemei. Nyelt egy nagyot, de továbbra is a szemeibe nézett. - Nem kell kimondania, hogy mire gondol. Pontosan tudom. Estére már itt sem leszek - mondta és elindult kifele. Olívia állt volna fel, hogy a lány után induljon, de a herceg elintézte egy sokat mondó tekintettel.

- Szóval azt a férfit választod az itteni biztonság helyett - kezdte halál nyugodtan, majd kicsit hallkított a hangján - és helyettem.
Válasz nem jött a számára ezért megfordult. Cornelia már nem volt ott. Az érsek ökölbe szorította a kezét és ő is maga mögött hagyta a cselédszobát. Gróf Arco látta amint Colloredo viharoz felfele a szobájába. A szolgálóra nézett akivel éppen beszélt, majd az ura után sietett, de csak a szobájában érte utol. Az érsek az ablak mellett állt és a kezében egy pohár teát tartott, remegett a keze. Arco becsukta maga mögött az ajtót és újra az ideges férfi irányába fordult. - Minden rendben uram?

- Komolyan kérdezi Arco? - emelte fel a hangját egy fokkal. - Semmi nincs rendben! Az a lány akit maga idehozott semmivel sem külömb, mint Mozart! Engedetlen szamár az is. A cselédszobában arról trécselt, hogy ő mennyire szereti azt a férfit. És ha annak komolyan a szándékai akkor képes lenne itthagyni Salzburgot! - neki sem kellett több, megrepedt a csésze, majd össze is tört. Megkarcolták azok az érsek kezét, de az nem igazán foglalkozott vele. Vérző kézfejét a háta mögé rakta és összefogta a másik kezével. - Kiadtam a lány utját. Vagyis, magától megy el.

A gróf lehajolt, hogy összeszedje az üvegszilánkokat. Elgondolkodott azon, hogy az a lány tényleg szeretheti azt a színház igazgatót. Ennyi intelem után szembe mert szállni az érsekkel. Felegyenesedett. - Ha meg nem sértem exelenciás uram, de... megtudhatnám, hogy mit mondott Corneliának? Eddig egyáltalán nem volt engedetlen és most nagy szükség lenne rá... Holnap után bál lesz, ha el nem felejtette.
- Dehogy felejtettem el! Majd, maga talál egy másik értelmetlen kottafirkászt - legyintett egyet. - Bizonyosodjon meg róla, hogy a lány estére már nem fogja itt rontani a levegőt. Ja és hozasson nekem még egy teát.

Arco engedelmesen bólintott egyet és magára hagyta a felbőszült herceget, de a konyha helyett a lány szobájába indult. Egy és fél nap alatt nem tud új zeneszerzőt keríteni ha még Bécs és Salzburg minden kövét megmozgatja. Kopogtatott a szobaajtón, de nem jött neki semmi válasz, hát bement. A lány egy táska mellett és egy csomó papír mellett térdepelt. Ahogy a férfi látta, dátum szerint szedi sorrendbe és pakolja a táskába. Sóhajtva csukta be maga után az ajtót. - Mit csinálsz Cornelia? - lépkedett lassan szilánkokkal a kezében az említetthez.

- Minek látszik gróf ur? Pakolok. Colloredo kiadta az utam. Nincs szükség a zenémre és rám sem. Visszamegyek Bécsbe és végre azzal az emberrel lehetek akinek talán jelentek is valamit! - csattant fel a végére és a szemébe könnyek gyűltek. Hátra pillantott a grófra és látta, hogy a keze vérezni kezd. Felállt és közvetlen a gróf elé állt, egy rangon vannak annyi külömbséggel, hogy Cornelia ki van tagadva. Lassan kis kezébe fogta a férfi nagy, érdes tenyerét. - Legközelebb vigyázhatna jobban is magára - szedte a saját kezébe a szilánkokat és a zsebkendőjével elkezdte leitatni a vért. Ahogyan kezdett tisztulni látta, hogy csupán karcolások.

- Az igazat megvalva kedves Cornelia - kutatta a lány arcát - nem én törtem össze ezt a poharat. Az érsek úr volt, de most ez igazán nem lényeg. Fogadj meg egy tanácsot még, nem jó a herceggel haragban lenni. Kérj bocsánatot, kérlek - fogta meg a hölgy kezét és kicsit meg is szorította. Belenézett a lány kék szemeibe.
- Gróf úr... - kezdett bele kicsit bizonytalanul Cornelia, majd ő is a férfi szemeibe nézett. - Azért kérjek bocsánatot, mert szeretek egy embert? Még mit nem!