Egy szerelem szimfóniája

Tüdőgyulladás

Az férfi kicsit meglepődött. A lány zavart és könnyes arcára nézett. Lassan, apró mozdulatokkal mászott hozzá közelebb. Óvatosan Cornelia arcához nyúlt volna, de ő elrántotta az érsek keze elől a fejét. Jól esett volna neki a férfi érintése, de erről neki nem kell tudnia... - Ne sírj - szólalt meg Colloredo. - Csak még gyengébb leszel akkor. Nemsokára itt lesz az orvos. Addig is... Most éppen kiért dobog a szíved? - erőltetett mosolyt az arcára. Fájt volna neki ha megtudja, hogy nem ő az, de ha megtudja ki az lehet tud valamit tenni, hogy legalább az ne álljon az útban. Cornelia nyelt egy nagyot. Nem akarja bevallani.tervei szerint, amint jobban lesz visszamegy a nagybátyához. Biztos, hogy aggódik érte... Legalábbis nagyon reméli. Colloredo megköszörülte a torkát, Cornelia azonnal ránézett. - Mióta érdekli magát az alkalmazottai szívügyei? - kínosan nevetett volna, ha nem fájt volna ennyire a tüdeje. Az érsek lassan, remegő kezekkel végigsimított a lány arcán, kezét az ála alá támasztotta és lassan felemelte a fejét úgy, hogy a tekintetük egymás szemében kössön ki. - Te már nem vagy alkalmazott... És most érdekel.. - jelentette ki. Igaza van. Megint igaza van, csak ez az első eset, hogy Cornelia belátja. Ő már nem alkalmazottja az érseknek. Annyi kérdése lenne hozzá, hogy miért hozta a férfi őt ide? Colloredo várta a választ. Fejét óvatosan a lány mellkasára hajtotta, amitől persze ő elpirult. A férfi hallotta, ahogyan küzd a gyulladás ellen a tüdeje, hogy milyen nehezen veszi a levegőt. A kezét is odarakta a feje mellé, csak azért is, hogy hozzáérhessen. Cornelia nagyot sóhajtott, majd felköhögött. Teljesen zavarba volt, de a keze valamiért megmozdult. Az érsek fekete labancába túrt, nagyon jó érzés járta át a testét. - U.. Ugye azt tudja, hogy így nem könnyíti meg a dolgom? - hebegte.

Colloredo elmosolyodott és a fejét a lány felé fordította. Cornelia vörösödve fordította el a fejét. A férfi a lány arcára rakta a kezét, hogy visszaszerezze a tekintetét, de a hölgy csak rárakta a kezét. - Maga az Colloredo... Maga az akiért most dobog a szívem. Azt hittem jó lesz nekem Emanuellel, de tévedtem. Nem rossz ember... Csak vele nem érzem annyira stabilan magam - sóhajtott. - Bánom, hogy otthagytam magát és Salzburgot... - sopánkodott kicsit, de nem volt rá sok ideje, a hercegérsek az ajkaira tapadt. Cornelia igencsak meglepődött. Egy ideig nem is viszonozta Colloredo forró csókját, csak feküdt ott. A férfi már ott tartott, hogy elvál tőle amikor a lány puha ajkai végre mozgásnak indultak. Az érsek testét hatalmas nagy öröm és melegség járta át. Megtámasztotta a hölgy hátát és lassan kiengedte a haját a kontyból. Élvezettel simított végig a lány testén és már mind a ketten falták egymás ajkait. Colloredo a lány hajába túrt, Cornelia pedig a férfi mellkasára helyezte a kezét. A csókot kopogás szakította félbe, az érsek nem akarta otthagyni a lány puha ajkait, de Cornelia elvált tőle. A herceg végül kicsit hátrébb húzódott. Senki nem mondott semmit. Éppen ez is elég volt, gróf Arco és az orvos lépett be.
- Dr. Bernstein - mutatta be Arco az orvost aki már a "kis beteghez" lépett. A lány csodálkozva nézte a férfit mintha még soha nem látott volna orvost. Az igazi ok a szemei csillogására a Colloredotól kapott csók volt. Nem tudott belőle kiszabadulni. Már nem érezte a tüdejébe nyílalló fájdalmat, semmit nem érzett. Csak a vonzalmat, hogy ajkait újra a férfi ajkainak nyomja. A doktor elővette a sztetoszkópot és a lány szívére helyezte, majd átvitte a mellkasára és különböző pontokra. Hümmögött. A hátánál is ugyan ezt végigcsinálta, majd újból hümmögött.

Kivette a füléből a műszert és lassan visszafektette Corneliat az ágyba. A fejét a párnára helyezte és húzott rá még egy kis takarót. Felegyenesedett.
- Ez bizony tüdőgyulladás és nem is enyhe. Mézes teát javaslok és sok pihenést. Ha esetleg romlana az állapota akkor kérem hívjanak vissza - pakolta össze a cuccait.
- Gondoskodom róla - bólintott az érsek.
- Nos akkor szép estét. Kisasszony, uram - hajtotta le a fejét. Arco kinyitotta az ajtót és a férfi távozott a szobából. Cornelia megjátszott egy ásítást és fakó kezeivel megdörzsölte piros szemeit. Az érsek a szolgálójára nézett azzal a tipikus 'hagyjon magunkra' tekintettel. Arco nyelt egyet, majd bólintott egy aprót. - Akkor... Én hozok még teát - mondta lassan, majd kicsit meg is hajolt. Kettesben hagyta őket, ahogyan becsukódott az ajtó, az érsek ezt azonnal ki is használta. Odakúszott a lányhoz és megsimogatta az arcát.
- Újra ketten maradtunk Virágom - mosolyodott el. Cornelia csillogó szemekkel tekintett a férfira. Feljebb ült és átölelte a férfi mellkasát. Kicsit könnyezett, Colloredo meglepődött s végigsimított a lány hátán. Nyomott egy apró puszit a szőke hajába, majd óvatosan elkezdte visszakötni a fűzőjét. Cornelia lehunyt szemekkel élvezte a herceg szoros ölelését, lágy érintéseit és az apró puszikat amelyeket a hajába kapott. Kellemes érzések járták át mind a kettőjük testét. Cornelia végigsimított a férfi mellkasán és a nyakába hajtotta a fejét. Magába szívta az édeskés parfümillatot. Nagyon tetszett neki az, hogy Colloredo ilyen közel engedi őt magához. A lány adott egy apró puszit a férfi arcára majd meg is simogatta. Barna szemeibe nézett. - Annyira sajnálom a viselkedésem. A felelőtlenségem... Nem gondoltam bele, hogy a kis megfázásom idáig fog fajulni... Annak reményében hagytam ott Salzburgot, hogy végre valaki képes lesz mindennél jobban szeretni. De sajnos ki kellett ábrándulnom. Emanuel csak egy éjszakás kalandott akart velem.. Én persze visszautasítottam... h.. hiszen - kezdett el kicsit hátrébb húzódni, hiszen az érsek közelített feléje. Az ajkaira nézett, majdnem összeért a szájuk. Colloredo nyomott egy apró csókot Cornelia fimom, puha ajkaira. - Engem az nem érdekel, hogy mi történt volna közted és az a bizonyos színház igazgató között. A lényeg, hogy nem történt meg. És még... Mindig tiszta vagy - simított végig a lány testén és a csípőjénél fogva közelebb húzta magához.
- N... Nem teljesen - hebegte Cornelia vörösen a férfi szavai s tettei miatt. - Az... Az apám...
- Egy újabb indok, hogy megöljem - még közelebb hajolt az ajkaihoz. - Engem is ellöknél magadtól? - mormogta lágyan Cornelia ajkaira, majd a sajátjaira harapott. - Mert ha nem, akkor jöjj velem vissza Salzburgba... Nem kell mindenkinek arról tudnia, hogy engem Cornelia Schallenberg tesz boldoggá - tapadt hirtelen az ajkaira.

A lány a férfi mellkasára rakta a kezét és ezzel lassan eltolta magától az érseket. - D... De maga érsek Colloredo! Köti az esküje, hogy ne érjen nőhöz! Most már érti, hogy miért mondtam azt, hogy teljesen reménytelenül vagyok szerelmes?! - simított végig a herceg arcán. A férfi mosolygott és ezúttal az ajkait Cornelia homlokának nyomta.
- Nem érdekel az esküm. Arcon kívül senkinek nem kell rólunk tudnia... Te visszajössz velem Salzburgba, mint zeneszerző, de... Közben te leszel Hieronymus von Colloredo első és utolsó szeretője - tapadt újra az ajkaira.
Cornelia soha életében nem volt telhetetlen. Mindig beérte azzal amilye van, de úgy érezte több akar lenni a férfi szívében, mint egy szerető. A felesége szeretett volna lenne a hercegérseknek, de tudta, hogy ebben a pillanatban ez az egyik legreménytelenebb dolog a világon. A másik az, hogy gyereket szüljön a férfinak. Ha ő boldog, akkor a boldogsága okát világgá akarja kürtölni. Most Colloredo a boldogsága oka és szeretné ha erről mindenki tudna. Csakhogy az nagyon rontana a férfi hírnevén és megítélésén, ezt pedig nagyon nem akarja. Ha az emberek tudomást szereznek róluk akkor a férfi becsülete bánhatja. A lány lassan elvált a férfitól, majd zöldes barna szemeibe nézett és cirógatta az arcát. Beéri azzal amilye van, hiszen minden az övé amire vágyik. - Szeretlek Cornelia és kérlek, mostantól akárhol vagyunk tegezz - mosolyodott el amint a lány bólintott egyet. Újra végigsimított Cornelia idomain és a csípőjénél hátravezette a kezét és egy ügyes mozdulattal kihúzta a fűzőjét. A hölgy teljesen vörös volt. Maga elé kapta a kezét és tartotta a ruháját. - C... Colloredo ez... ez nem helyes... te érsek vagy....
- Ettől ma tekintsünk el - emelte el maga elől lassan az egyik kezét. - Ma este csak ránk szabad gondolni. Enged el magad... Ígérem óvatos leszek - kacsintott egyet kaján vigyorral a száján.
Cornelia sóhajtott egyet, majd bólintott. Akarta érezni a férfit, de... félt attól, hogy miután megvolt az aktus eldobja magától. Kezeit újra Colloredo mellkasára rakta és ügyes ujjaival elkezdte kigombolni a férfi mellényét, majd amint megvolt lesegítette róla. A fekete inggel is ugyan így tett, a keze a férfi övére tévedt és elkezdte kifűzni. Colloredo sem maradt rest, megragadta a lányt és szinte letépte róla az anyagot. Kifűzte a ruha alatti fűzőt, majd picit ki is folyt a lánya ahogyan meglátta Cornelia felsőtestét. Adott egy egy csókot a két domborára, majd lassan szívogatni kezdte. Kopogtak az ajtón és hirtelen gróf Arco nyitott be a kezében a teákkal. Azonnal kiesett minden ami a kezében volt. A csésze és a kanna szilánkosra tőrt.