Emlékszem az első találkozásra, ma már csak gyermeki ábránd. Harmadik osztályban, még csak kilenc voltam. Egyedül voltam a padomban barátokra várva. Gus leült mellém hogy megnevettessen hosszú idő óta akkor voltam először igazán boldog megmentett...
Több év telt el azóta úgy hogy Gus mindig mellettem volt. Minden alkalommal amikor szomorú voltam ő ott volt nekem egészen egy héttel ezelöttig, de minden megváltozott.
Nagyjából mindössze 14 lehettem akkortájt mikor elszívtam az első szál cigarettámat. Akkor még a kisebb boltokban is vettünk gyerekként cigarettát most már ez nem megengedett 17 éves fejemmel nem gyújthatnék rá. Mit gondolnak mi elzárva élünk a világtól. A legalsó fiókom tele volt néhány megkezdett doboz cigarettával, nem hiszem mondjuk hogy ezt mindenki néhánynak nevezné meg elég soknak számít megvolt olyan harminc, harmincöt de akár még negyven szál doboz is bár, némelyikben csak egy szál volt de van amelyik még tele volt. Ezzel egy ideig elleszek gondoltam egy keserű mosolyra húzva számat. Megragadtam az öngyújtóm és lassan az ablak felé ballagtam. Elhúztam a fekete sötétítőm, a nap éles sugarai pedig vakító fény formájában hasítottak a szemembe. Lesütött szemmel tudtam csak kinyitni az erkélyem ajtaját. A kilátás a maga szelíd ékes módján, számomra varázslatos. Kertvárosi csendes környék, apró családi házak kicsiny kertekkel. A gyerekek legtöbbje, az utcán összegyűjtve játszik, beszélget. A kertekben színpompás virágok sokasága teszi élénkebbé a tájat. Ez eddig fel sem tűnt nem igazán gondoltam bele milyen boldog környék is ez. Letettem a cigaretták dobozait az üvegszínű kisasztalra ahol régen Gussal nevetve üldögéltünk már-már euforikus bamba mosollyal egymás tekintetét elemezve. A kifújt füst gomolygó árnyéktáncát járva halványodik hasonlóképp mint ahogyan már mi is. Újabb szál cigaretta sorsa került láng halálra ezúttal az utolsó. Ujjaim közé veszem aranyvégét, az asztalon lévő ezüstös színű masszív dobozkának tűnő öngyújtóm után nyúlok. Gustól kaptam egy képünk rajzát gravíroztatta bele. Felnyitom a tetejét majd egy ideig meredten bámulom az előtörő narancsos lángot. A napot nemsokára a hold sötét világa váltja fel. A torkomban száraz kaparást kezdek érezni talán kezdek megszomjazni.
Lementem a konyhába és elkezdtem önteni a vizet a forralóba is éppen egy doboz teáért nyúltam amikor meghallottam magam mögül anya aggódó hangját.
-Kicsim- hátra fordultam. A szemében aggodalom és indulatosság tükröződöt. – Tudod, apád és én nagyon szeretünk, de ez nem állapot- jelentette ki összefont karral.
-Mégis mi? - kérdeztem vissza eközben a filter öntöttem a forró vizet. Anya már jó ideje így viselkedik, nem érdekli mit érzek csak amit lát.
-Hogy mégis mi? – háborodott fel gúnyos hangon. Miért viselkedik velem így és még csak meg sem kérdezi hogy vagyok vagy mi történt. – Egy hete ki sem jössz a szobádból a kis vakációd alatt nem pedig nem foglalkozol semmivel még az iskolával sem. Elhanyagolod a jövődet. Mellőzöd a tanulást és a családod is. Ki lesz az én lányomból? Talán már azt sem tudom ki vagy! Ok nélkül kizársz az életedből –
-Ok nélkül, hogy ok nélkül? – háborodtam fel. - El sem tudod képzelni mi történik most velem, és hogy min megyek keresztül. – vágtam hozzá az összes gondolatom, fogtam a bögrém és fel rohantam vissza a szobámba.
Becsaptam magam mögött az ajtót és emeltem a ruha szekrényem tetejéről. A kulcsot a zárba helyeztem majd elfordítottam az aprócska fém darabot, bezárva ezzel magam mögött az ajtót hosszú vízszintes szekrényen tetején vannak a parfümjeim öt hat darab ezeket mind Gustól kaptam igazából mindenem amim van tőle kaptam, ő tanított meg szeretni és ő tanította meg milyen érzés elveszteni azt aki a legfontosabb, sosem tudnám elfelejteni. Néhány smink cucc mellett volt Gus xanaxja remegő kézzel és könnyes szemekkel nyitottam fel a henger alakú tégejt a kezembe csúsztattam a hosszúkás téglalap alakú gyógyszert, majd bevettem a számba és ráittam néhány kortyot a teából a szekrényre tettem a teásbögrét és visszafeküdtem az ágyra. Ami azt illeti igazán gyorsan hatott a gyógyszer, éreztem ahogy elnyom és ő állítja meg a véget nem érő mélyebbnél mélyebb gondolatok sorát. Lefeküdtem, hogy az alvásba menekülnek a világ gondjai elől a sötétség mélyéről még hallottam a hangját, hogy az ajtón kopogtatva ezt kiabálja:
-Azonnal nyisd ki az ajtót Emma!-
