-Te teljesen megörültél?! Mondd normális vagy – Kiabált velem teljesen jogosan Gus bátya – Miért csináltad ezt? ha nem vagyok itt meghalsz – Letett és tovább folytatta a „nevelésemet” – Miért? Hallani akarom a válaszokat – Oszkár olyan nekem mintha a bátyám lenne mindig vigyázott rám és Gusra hogy ne kerüljünk bajba.
-Én csak... Csak fájt elveszítenem Gust – Ahogy újra és újra rá gondolok olyan mintha már egy többezer éves sebtapaszt tépnél le újra és újra ez pedig minden alkalommal megsíratott.
-Amikor Gus visszajön és elmondjuk neki hogy az ember akit a világon a legjobban szeret öngyilkos lett szerinted mit csinál? Követni fog! Nem veszítettünk el titeket! –
Az agyam eszelős hirtelenséggel kezdett eszeveszett kattogásba. Oszkár hangja már eltompult és csak a gondolataim zakatolását hallottam. A szívem elmondhatatlanul hatalmasat dobbant, tudtam hol van Gus egyszerűen éreztem, de jobban bízom ebben a hirtelen megérzésben, mint a józan eszemben
-Elviszel?- kérdeztem és már rohantam is a szürke Volvo irányába.
-Hova?-
-Tudom hol lesz Gus. – kiáltottam hátra
Beszálltunk az autóba egy ideig csak csendben haladtunk végig a városon mindaddig amíg el nem kerültük az erdőt jelző táblát. Minden bizonnyal az idő ez sem kímélte. Őszintén még a nevére sem emlékszem, a tábla sem segített a visszaemlékezésben mert szinte a fele elkopott és csak annyi látszódott hogy „Forest” Oszkár egyre lassabban, nyugodtabban vezetett szinte már boldogan majd boldog, mosolygó arccal rám nézett és azt mondta:
-Miért hiszed, hogy az öcsém itt lesz a semmi közepén egy erdőben? –
-Egyszerűen csak érzem –
-Najó komolyan akkor mi közé ennek a helynek hozzátok? –
-Itt randiztunk először – sóhajtottam el magam a jellegzetes 100 wattos mosollyal az arcomon.
-Jézusom hány éve is volt ez? –
-Ma nyolc éve –
-Ohh akkor értem miért gondolod, de mégis, hogy jutottatok el ide, gyalog kilenc évesen?-
-Lógtunk a suliból és egész nap sétáltunk. Egy buszmegállóban aludtunk- nevettem el magam.
-Emlékszem basszus! – kapott a fejéhez – Gus nem mondta el hol volt hanem valami hülyeséget hazudott anyának nekem pedig meg ért vele dicsekedni, hogy van barátnője. – Oszkár le fékezett az autóval és rámszegezte tekintetét. – Itt vagyunk! –
-Köszönöm, hogy el hozztál-
-Bármikor vigyázz magadra sötét van! -
Kiszálltam a kocsiból, integettem az autóban ülő Oszkárnak aki néhány másodpercen belül elhajtott.
Azt nem tudtam hol vagyok, de hogy hova megyek igen. A rohadt életbe, a cipő forgattam a szemem megint elfelejtettem. A nedves harmattól csillogó zöld fűben lépkedve haladtam egyre közelebb a célom irányába.
