,,Azon a nyáron változott meg minden. Az a nyár még mindig itt él bennem. A szabadság érzése, melyet azóta sem volt szerencsém megtapasztalni. Az egyik felem azt kívánja, bár ne éltem volna át, hogy megmentsen ettől a tehetetlenségtől, amit azóta is...
,,Azon a nyáron változott meg minden. Az a nyár még mindig itt él bennem. A szabadság érzése, melyet azóta sem volt szerencsém megtapasztalni. Az egyik felem azt kívánja, bár ne éltem volna át, hogy megmentsen ettől a tehetetlenségtől, amit azóta is érzek. A másik pedig örökké táplálni fogja azt a kellemes érzést, amit akkor ott éreztem. És ezt soha nem fogom elfelejteni..."
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Minden évben, pontosabban amióta az eszemet tudom a nyári szünetem első napja a velem egyidősökkel ellentétben más hangulatban telt. Míg más ilyenkor a későn kelés boldog perceit élvezte, én rendszerint a csomagjaimmal a kezemben álltam a peronon, várva ugyanarra a vonatra amivel minden évben a nagyszüleim nyaralójába mentem le. Tudtam jól, hogy ez lesz az utolsó nyár, amit ott töltök majd el, hiszen a hosszúnak tűnő de annál rövidebb gyermekéveimnek lassan vége szakad. Tegnap még végzősként ünnepeltük a sikeres vizsgáinkat az osztálytársakkal, ma pedig úgy érzem már, hogy sehova sem tartozok. Nehéz elfogadni azt a tényt, hogy ami egykor örökké valóságnak tűnt, gyorsan emlékké lesz.
Tedd emlékezetessé! - biztattam magamat. Mélyen belül, ahová ezek a biztatások nem érnek el tudtam jól, hogy ez lehetetlen, hiszen minden évben ugyanazokat csináltuk közösen. Nagyapával horgászás, séta a parton. Nagyival, pedig a nyaraló körüli munkákat végeztük. Esténként pedig kártyapartikkal zártuk a napot. Unalmasnak hangozhat, de én a világ összes kincséért sem cseréltem volna ezt el. Viszont egy igaz, vágytam a változatosságra. Azt akartam, hogy még emlékezetesebbé váljanak az itt töltött perceim. Próbálkoztam évről évre valami újjal előrukkolni, de sajnos a nagyszüleim úgy gondolják, hogy a megszokottnál jobbat nem fogsz találni. És minek újítani, ha egyszer már bejött? Jobban bele gondolva talán igazuk van, és lehet, hogy ezért is élnek a mai napig együtt, boldog házasságban. Mert egyikőjük sem érezte az évek alatt azt, hogy változatosságra lenne szüksége, vagy akár valaki más társaságára. Lehetett szebb vagy okosabb náluk, ha ők egyszer már megtalálták egymásban azt amit kerestek az bőven elégnek bizonyult az évek alatt.
Hét óra múlt pár perccel, amikor a vonatunk elhagyta az állomást. Én pedig az ülésben elkényelmesedve merengtem el a tájban és a gondolataimban. Az ablak nyitott résén préselődött be az enyhén hűvös, párás nyári szellő, amely a teljes vagonban szétterjedt. A felkelő nap sugara pedig kellemesen melegítette az arcomat. A fák lombjainak és a kerekek súrlódásának monoton zaja lassan álomba ringatott. A kósza gondolataim már csak az álmaimban jelentek meg halvány képekben. A fék éles csikorgására akaratomon kívül mindig felriadtam. A két órás út észrevétlenül szokott elrepülni. A nagy város házainak árnyékában eszmélek már csak rá, hogy közeledünk a végállomáshoz.
A vonat lassan közelítette meg a város szívében álló állomást. Messziről csak két homályos alakot látni az ablak enyhén párás üvegén keresztül. Nem is kell látnom akkor is tudom, hogy az a két kivehetetlen alak a peronon nem mások mint a nagyszüleim. Kis korom óta ez a megszokott, hogy az érkezésem előtt egy fél órával izgatottságukban itt állnak és várnak. Érthető az izgatottság, hiszen évente ez a két és fél hónap jutott nekik belőlem.
