Riviéra

VIII. Fejezet

Megvártuk még a nap utolsó sugarai is eltűnnek a horizonton majd elindultunk vissza a házhoz vezető úton. A partot hullámok sorozata érte el az erőteljes szél lökéseknek köszönhetően. Az égen sötét felhők kezdtek gyülekezni, kiegészülve a narancssárga és a vörös megannyi árnyalatával. A kavicsos útra kiérve már láttam a házunkat. Oldalra pillantgattam olykor Anyára, akinek fáradt arcára mosoly ült ki. Boldognak láttam hosszú idők óta először. A házunkhoz közelítve megpillantottam egy motort, ami a kapunál állt. Az ajtón belépve már összeállt a kép a fejembe. Vincent...
- Uramisten, hogy megnőttél! -szemeim óriásira kerekedtek Anya szavai hallatán. Honnan ismerik egymást? És mi ez a nagy öröm?
- Te pedig egy fikarcnyit sem változtál Felícia. - tehát tegezik is egymást. Kezdtem nagyon furán és egyben kívülállóként érezni magamat. Egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy miként találkozhattak ők.
- Eleanorra még emlékszel ugye?
-Persze. Igaz időbe tellett mire rájöttem, hogy ő a lányod, de összeállt a kép. Legalább valakinek...
- Ti honnan ismeritek egymást?
- Ohh. Vincentet pólyás kora óta ismerem. Sőt kiskorotokban rengeteget játszottatok, ameddig itt laktunk. Az Anyukája Melinda, a középiskolás legjobb barátnőm volt.
- Hogy hogy csak volt?
- Miután elköltöztünk nem volt egyszerű tartani a kapcsolatot. Lassan sajnos kikoptunk egymás életéből.
- Viszont sosem késő behozni a lemaradást. Anya is itt van Riviérán, úgyhogy ha gondolod holnap összehozhatnálak titeket.- Anya öröme beragyogta az egész szobát ennek hallatán. Vincenttel ekkor találkozott össze a tekintetünk,majd egyértelműen biccentettem a fejemmel jelezve, hogy menjünk ki.
- Nagyon sajnálom a múltkorit- csuktam be magam mögött a teraszra vezető ajtót.
- Megértem... Nem egyszerű eset Milo.
- Miért mondod ezt?
- Nem mesélte Milo?
- Csak említett valamit.
- Majd elmeséli akkor ha szeretné.
- Csak nem olyan nagy dolog?! És ha van hozzá közöd akkor a te verziódat is szeretném hallani.
- Nem akarok és nem is fogok bele avatkozni a kettőtök ügyébe.
- Vincent. Mint kiderült kiskorunk óta ismerjük egymást. Valószínűleg az időnk egy részét együtt is töltöttük. Ha más miatt nem is mondanád el akkor legyen ez az egy indok...
- Hogy őszinte legyek Eleanor, kicsit fáj is, hogy nem emlékszel rám. Nem csak az időnk egy részét töltöttük együtt. Mindent közösen csináltunk 10 éves korodig. -nevetett fel. Lehet én képzeltem többet ebbe a nevetésbe de úgy éreztem, hogy kissé gúnyosra sikeredett így a mondandója végére.
-Ne haragudj. Nekem az utóbbi pár évben tűntél fel mint vizimentős a parton. Azt hittem innen vagy ismerős de mostmár mindent értek. Valószínűleg a baleset az oka, hogy nem nagyon emlékszem azokra az időkre...
-Ahaa! Szóval feltűntem neked mi?-hencegett. Ugyan kinek ne tűnt volna fel pont Ő. A parton már messzíről ki lehetett szúrni a rikitóan piros nadrágját, amely tökéletesen kiemelte a napbarnított, olajtól csillogó kidolgozott, izmos testét. Itt a Riviérán mindenki ismerte és imádta őt. Közvetlen volt így mindenkivel egy perc alatt megtalálta a közös hangot. Ha véget ért a munkaideje szívesen segédkezett a helyi programok szervezésében. Emelett pedig rendkívűl népszerű volt a baráti körében is. Egy szóval ő volt maga a megtestesült tökély.
- Most hazudjak?-vágtam vissza.
-Ma estére van már programod?
-Tudtommal nincs, miért?
- Lenne kedved eljönni ma este a tóhoz? Kevesebben lennénk mint a múltkor de hasonló hangulatra számíthatsz.
-Csak akkor ha most nem a vízben kötök ki- kacsintottam rá. Szája mosolyra húzódott, barna szemei felcsillantak.
- Este érted jövök. De csak ha szeretnéd.
- Meg köszönném ha most nem egyedül kellene az erdőn át mennem.
-Akkor később. -majd rövidesen már csak egy magam álltam a hátsó udvarunk teraszán. Nem sok időm maradt a találkozóig, így egyenesen a fürdőszobába vettem az irányt, hogy a bőrőmbe ívódott sós vizet és megannyi homokszemcsét lemossam magamról.