,,Azon a nyáron változott meg minden. Az a nyár még mindig itt él bennem. A szabadság érzése, melyet azóta sem volt szerencsém megtapasztalni. Az egyik felem azt kívánja, bár ne éltem volna át, hogy megmentsen ettől a tehetetlenségtől, amit azóta is...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A víz morajlását hallottam a fülembe. Az emberek kiabálása megrémített. Éber voltam, de a szememet képtelen voltam kinyitni. Nem álltam készen arra a látványra, ami fogadott volna. Erőt vettem magamon, már amennyire egy 10 èves gyerek képes volt. Egy deszkán sodródtam a nyílt tengeren körülöttem megannyi emberrel. Rikító mentő mellényt láttam mindenfelé amerre elláttam. Hol vannak anyáék? És Alex? Pánikba estem, és a sírás folytotgatott.Próbáltam ellazulni már amennyire csak lehetett egy ilyen helyzetben, és arra gondolni hogy a szobámba fekszek a biztonságos ágyamban a puha párnáim között...
***
Eső cseppek kopogtak a tetőtéri ablakon. Oldalra fordultam és megpróbáltam visszaemlékezni a történtekre. Eredménytelenül. Azt se tudtam, hogy kinek az ágyában fekszem, amikor kinyitottam a szememet. A falszín nem volt ismerős, de nem is hasonlított egy kórház faláéra. Ettől a felismeréstől nagy kő esett le a szívemről. De akkor mégis hol vagyok? Hirtelen felültem az ágyban, amitől megszédültem. A szoba másik felében terült szét a fotelben egy alak, akinek a kezeibe temetett arca nehezen volt kivehető a félhomályban. Csak sejteni tudtam, hogy kivel vagyok egy szobában. Próbáltam halkan kimászni a takaró alól de az ágy nyikorogni kezdett alattam. Egyből felriadt a nyikorgásra.
- A ruháid kint száradnak... Nyugi nem néztem oda míg rád adtam a meleg ruhákat. - ekkor, már biztos voltam a kilétében. Elindultam felé botladozva a pár számmal nagyobb ruháiban, amit az este adott rám.Gyenge voltam és erőtlen.
-Miért jöttél el a buliba végül?
-Nem tudom. Csak egy megérzés volt, hogy ott kell lennem.
-A megérzések tudták, hogy a vízben kell keresned? Milo ne nézz hülyének kérlek! Most az egyszer ne.
-Nézd lehet ezt nehéz lenne most megemésztened. Talán nem ez a legjobb időzítés, hogy...
-Csak mond! - Tudta jól, hogy addig nem hagyom őt békén amíg el nem mondja a teljes történetet. Nem lett volna más választása.
-Nagyapáddal az elmúlt időszakban sokat beszélgettem. Rólad, a múltról, és arról a napról. Nem tudta nem felhozni....
-Elmondta Nagyapa? De miért?
- Hogy megtudjunk óvni! Tudtam jól, hogy mi vár rád a buliban hiszen pár éve újoncként én is túl estem a gyerekes ,,beavatáson."
-Nem kell engem semmitől se megóvni. Tudok úszni!
-El! Majdnem megfulladtál az este.
-Ez nem igaz! Jól úszok és ennyi. Mitől kellene megóvnotok?
-Az emlékeidtől... - szavai a szívembe martak. Az emlékeimtől?
-Miről beszélsz Milo? - de csak hallgatott. A szavak embere volt de most gondolkodóba esett mit is mondjon. Nem láttam őt még ilyennek. Hiszen nekem ez idáig csak az arrogáns oldalát mutatta...
