Megtörtek

Cam

A férfi két papírzacskót egyensúlyozott a kezében, ahogy a lakásba lépett. A szájában tartotta a kulcsot, amit igyekezett úgy leejteni a komódra, hogy beletaláljon abba a fatálkába, amiben Ana is tartja a sajátját, aztán egyenest a konyhába masírozott, hogy kipakolja a megvásárolt holmikat.

Cam mindent eltervezett előre. Tudta fejből a menetrendet, mint ahogy mindig mindenben. Szeretett előre végiggondolni minden eshetőséget, mert így könnyebben élte az életet.

A konyhába lépve leejtette a pultra a két zacskót, amely csörgő hangot hallatott, ahogy belenyúlt, hogy kivegye elsőként a vörösbort, majd a sajtot és így tovább, míg a kék színű gránit pult meg nem telt a legfrissebb zöldségekkel és hozzávalókkal. A férfi tekintete csillogva szaladt végig mindenen, mert lelki szemei előtt akár egy diafilm peregtek le az este képkockái: vacsora, torta, gyertyafújás, mámoros hangulat és a nagy pillanatban, a gyűrű.

Vajon Ana igent mond?

A szája magabiztos mosolyra húzódott, mert biztos volt a dolgában, hiszen boldogok voltak, és már a gyerek témát is pedzegették a nővel.

Miután precízen elrendezett mindent, kihúzta a szürke fiókos szekrény legfelső fakkját, hogy magára kösse kedvese virágmintás kötényét. Tudta, hogy nevetségesen fest, de inkább ez koszolódjon, mint a drága világoszöld ingje. Hiszen megadta a módját a dolognak, nem csak mert megtehette, hanem mert Ana szerinte ennél kevesebbel nem érné be. Drága ruha, pazar étel, különleges bor és igencsak mutatós, kicsit sem olcsó eljegyzési gyűrű.

Ahogy a rozsdamentes acélból készült kés markolatára simult a tenyere maga előtt látta a nő csillogó kobaltkék szemeit, miközben az ajkán hitetlen és egyben pokoli boldog mosoly jelenik meg, ami egy igencsak izgalmas ágyjelenethez vezethet.

Cam térde már a gondolatra is megremegett.

Habár Ana az unalmas hétköznapokban egy visszafogott, szelíd nő volt, az ágyban maga a vadmacska, amit Cam kimondottan impozánsnak tartott. Még a megismerkedésük estéjén volt szerencséje megtapasztalni, mennyire is forróvérű teremtés.
Zsibbadni kezdett az ágyéka a kaland emlékére, így serényebben aprította az előtte álló hagymát, mintha a koncentráció segíthetne rajta.

Aztán meghallotta azt a jellegzetes hangot, amikor megfordul a zárban a kulcs, majd kinyílik az ajtó és megállt a kés a kezében, amitől a hagyma úgy csúszott szét, mint a kártyavár egy szellőtől. – A nőnek még a munkában lenne a helye! – A férfin aggodalom száguldott végig, akár a gyorsvonat, és már lépdelt is az ajtóhoz, ahol jeges borzongás fagyasztotta meg a mozdulatban. A kezében tartott kést erősebben markolta, amit tudat alatt tett csupán a benne felgyülemlett harag mérgétől.

Pislantott egyet, de a kép ugyanaz maradt... A nyitott bejárati ajtóban vehemensen csókolózó pár lépdelt befelé, miközben mohó kezeik egymás testén siklottak egyik domborulatról a másikra. A férfi rövidre nyírt hajába túrt a nő, kinek hosszú göndör fürtjei a derekát verdesték, ahogy homorítva közelebb préselte magát hozzá.

Cam szinte fantomként érezte a nőből párolgó rózsa illatot, amelyet Ana parfümje árasztott, és amit most az a másik gazember szív oly mélyen magába. Még erősebben szorult össze a marka, mígnem a körme a tenyere húsába vájt félholdakat szabad kezében.

Ordítani akart, ahogy a nő, akit szeret vadul letépte a nyakán áthúzva a másik testéről a pólót, miközben az a szoknyája alá vezette tenyerét, ami kéjes nyögést csalt Ana ajkára. Akaratlanul is magukhoz hasonlította a látványt és a gyomra felfordult a tudatra, hogy egy másik férfi érinti, ízleli, élvezi.

Az ott az övé! Ana mindenestül az övé.

Ekkor a nő a kanapéra huppant ezzel magára rántva a férfit is, akinek méretes teste beterítette Ana apró madárcsontozatú alakját. Nyögdécselés született leheletükkel a világra, ahogy a cipzár éles hangjával a férfi levettette béklyóit, melyet a nadrág alkotott, majd kicsit sem finomkodva a nőbe hatolt, aki ettől felsikított.

Nem úgy mint vele, hanem úgy, ahogy még ismeretlenségük álarca alatt tette élvezettel csillogó tekintettel, mely sötétebb volt, mint az óceán legmélyebb vize.

A teste felhevült, ahogy az agya feldolgozni látszott, amint a szeme láttára csalja meg élete nője, akit ma kért volna feleségül, és szinte hallotta, ahogy a szíve, mint egy üvegpohár, ami kicsúszik a nedves kézből a padlóra esik, majd millió szilánkra robban szét. Ugyanekkor a keze megremegett, a teste görcsbe rándult a fájdalomtól, ami végighasított az ereiben, az idegszálain, a testén és lelkén egyaránt.

A nyomorult érzés viszont erőt adott a hangszálainak.
– Elég! – krákogta. – A kibaszott kurva életbe, elég! – ordított fel, amitől szinte szárnyra kapott eddig bezárt haragja pont, mint a hosszú évnyi börtönéből kireppenő madár.

A két test megmerevedett akár egy pornófilm közben megnyomott pillanat állj, és úgy is maradt egy hosszú pillanatig. Cam meredten nézte őket, miközben nem tudta, mi lenne a helyes következő lépésként.

Aztán Ana felé fordította verejtéktől csillogó arcát.
– Cam?! – sikkantotta, miközben a másik úgy ugrott le róla, mintha sosem lett volna a nőn, a nőben, Anában.
– Ki a franc ez? – nézett egyikükről másikukra, miközben eszeveszett tempóban rángatta magára nem rég ledobált ruháit.

Ana immár ült, de a testére tapadó nedves ruha, a csóktól megduzzadt szája ékes bizonyítéka volt annak, hogy Cam nem álmodik, noha még ez is átsuhant kétségbeesett elméjén.

– Meg tudom magyarázni... – kezdte, miközben felé indult.

A férfi keze elernyedt és a penge a földre hullott, mely éles csörömpölésével mennydörgésnek hatott. Ekkor Ana kobaltkék szeme elkerekedett, de nem a férfi arcát, hanem a földön heverő éles kést nézte meredten. Cam is odanézett, majd egy pillanatra vissza a kezeit védekezőn felemelő férfira.

– Haver, én nem tudtam rólad, őt is csak nem rég ismerem – magyarázkodott, miközben minden második pillantása a földön heverő tárgyra vetült.

Akár használhatná is?! – futott át a fájdalomtól lassan elboruló agyában, miközben már is azon kapta magát, hogy lehajol érte és újra a markolatra szorítja ujjait.

– Cam, hidd el, nem akartam ezt tenni, egyszerűen csak megtörtént...

Megtörtént?

Rideg hangú, hitetlen nevetés tört fel a torkából.

– Te undorító, utolsó ribanc – sziszegte a fogai közt, mint a legmérgesebb kígyó.
– Tedd le azt a kést és beszéljük meg – suttogta Ana reszkető hangon, amitől a férfit elégedettség öntötte el.

Azt akarta, hogy neki is annyira fájjon, mint neki.

– Engem ebből hagyjatok ki! – lépdelt az ajtó felé, de Cam ezt nem engedhette.

Itt és most tiszta vizet önt a pohárba. Nem úszhatja meg ennyivel,amit tett, amit vele tettek.

– Ott maradsz! – parancsolta, amitől a vele szemben álló két alak sápadtabb lett, mint a márvány.

Előre lépett, a keze már nem remegett, csupán a gyűlölet, a harag lángja hevítette a testét, miközben hideg verejték gyöngyöződött a homlokán.

Ott állt ő, Cameron Arthur Stuart kicsípve, egy átokverte virágos kötényben, gyűrűvel a zsebében és késsel a kezében, miközben úgy érezte, ha ő zuhan – márpedig, mint a szárnyaszegett fecske esik bele a pokol legsötétebb szakadékába –, akkor mind zuhanjanak.

A következő lépésénél rémület hulláma vonult át a szobán, akár a cunami, miközben ők hátrálni kezdtek. – Nem akart ő senkit sem bántani, legalábbis nem úgy, ahogy ők gondolták, hogy fogja. – És mégis, a ki nem mondott kérdés ott lebegett közöttük, hogy ez az ár mindent elsöpör, vagy a józan ész képes gátat szabni a fájdalomnak...