Breathe [Jinyoung ff.] [Befejezett] (átírás alatt)

Chapter 12

Miután Minji elment Lee Know ájulás határán volt.

-És még azt mondod enyém a nyert ügy. - forgattam meg a szemem utána pedig elnevettem magam.

-Köszönöm, hogy segítettél. - mondta Minho.

-Szívesen. - mondtam.

Ahogy egyre jobban közeledett a forgatás vége annál idegesebb lettem. De Minho és Minji is látszódott az idegesség, de inkább a fiún, mert minden két másodpercben azt kérdezte, hogy néz ki, amin jót nevettem.

-Youngmi, hogy nézek ki? Hajam jól áll? Minjinek lejár lassan a munka ideje. - mondta aggódva.

-Igen jól áll minden egyes szál. - mondtam neki biztatóan.

-Már csak öt perc és lejár a munka idejük és már pakolnak össze, nagyon izgulok. - idegeskedett tovább. A stylist csapat mindig előbb megy el mint a stáb többi tagja, ezért nem lesz senki sem velem.

-Nyugodj már meg, nem lesz semmi baj, és ha nagyon jól megy a randi le is kaphatód a végén. - kacsintottam a mondatom végén, amire Minho elpirult, gondolom levetitette maga előtt a jelenetet. Ne kérdezzétek honnét lett, hirtelen ennyi önbizalmam, kedves olvasók én se tudom.

-Akkor most megyek, fiúknak nem illik késni. Szia, sok sikert. - mondta mosolyogva a kezét dörzsölve idegessége miatt.

-Sok sikert neked is! - mondtam mosolyogva.

Végig néztem az eseményeket, ahogy Minho oda megy a lányhoz és félénkem megszolítja. A lány megfordul és egy kis mosollyal köszönt neki. Válltotak még pár szót váltottak és elindultak az ajtó felé szótlanul, utána Lee Know mondott valamit, amit nem hallottam a zene miatt, mert még mindig szorgosan dolgoztak a fiúk. Lee Know átvette Minji nehéz sminkes táskájat. Utána maga elé engedve mentek ki az ajtón- Micsoda úri ember. - gondoltam magamba, amin felnevettem. Egyrészt milyen már, hogy nevetek a saját amúgy is béna poénomon, másrészt mindenki bolondnak nézhetett amiért magamba nevettem.

Keztem én is ideges lenni, mert a fiúk nemsokára végeztek. És ilyenkor jött az ötlet. Miért ne hívjam fel a barátnőim?

Elővettem a telefonom és elindultam a mosdó felé. Ahogy kinyitottam a mosdó ajtaját körbe néztem, hogy nincs e bent senki, de szerencsére üres volt.

Elinditottam a hívást és felvették mázlimra.

-Szia, baj van? - kérdezte Bianka.

-Szia, nem nincs, vagyis kicsi. - mondtam zavarodottan.

-Na, mond mi a baj. - mondta Bia.

-Szóval Jinyoung megkérdezte, hogy van e kedvem vele elmenni valahova, én pedig igent mondtam, ezért most itt állok tiszta idegesen.

-Miii? Te miért nem mondtad nekünk és azt se hogy tetszik neked! - üvöltött bele a telefonba Klaudia. Nem lepődtem meg, hogy ki vagyok hangosítva mindig kihangosítanak.

-Bocsi elfelejtettem, de most nem az a lényeg, tiszta ideg vagyok segítsetek.

-Oké, de ezt még otthon megbeszéltünk. - mondta Klau és elképzeltem magam előtt a szúrós szemeit.

-Kapcsold be a kamerát. - kérte Bianka.

Bekapcsoltuk mind a ketten a kamerát és egy gondolkozó Biankával találtam szembe magam.

-Mi az? - kérdeztem.

-Engedd ki a hajad. - mondta parancsoló tekintettel, ami telefonon is nagyon jól átjön.
-Így lazisd fel, hogy ne lapuljon le és itt válaszd el a hajad. - mutatta meg a kamerán keresztül.
-És türd be a pólód úgy sokkal jóbban fog kinézni. Van sminked? - nemlegesen megráztam a fejem. - Akkor az mindegy. - forgatta meg a szemét.