Várni valakire /befejezett/

Harmadik fejezet

A randi – A vallomás

– Mi ez a nagy virulás? – érdeklődött a fekete hajú fiú, mikor Bence beért az iskolában. – Mindenki téged bámul, mert nem láttak még ilyennek.

– Visszajött – újságolta Bence, mikor megérkezett a barátja mellé. –, és randizni fogunk.

– Így már értem min vigyorogsz, de a helyedben vigyáznék, mert délre az egész suli tudni fogja, hogy van valakid, csak vigyorogj tovább.

– Ahogy elnézem, téged meg már felhúzott valaki. Történt valami? - kérdezte kíváncsian barátját. Általában semmit nem lehetett leolvasni az arcáról, leszámítva a dühöt, ami elég gyakran hatalmába kerítette. Volt rá példa, hogy a folyosó közepén küldte el a francba a barátnőjét, aki felpofozta, ő meg elkezdett vele ordítozni. Nem épp a kedvesség és gyengédség megtestesítője, de vele elég normálisan viselkedett. A dühöt leginkább a nőnemű egyedek hozták ki belőle.

– Nem – felelte a falnak a srác.

– Ádám, nem jól hazudsz – rázta meg a fejét Bence.

– Én most megyek. Dolgom van – fordított neki hátat és elsietett be az iskola épületébe. Bence elgondolkodva nézett utána. Nem tudta mire vélni a viselkedését, de nem is gondolkodott rajta. Egyedül csak az aznap esti randija foglalkoztatta. Még bele is pirult, így futólépésben ment a mosdóig, ahol lehűtötte az arcát, és megpróbálta kitessékelni az agyából Vinct, kevés sikerrel. Tanítás végére, már széltében-hosszában azt suttogták az emberek, hogy Bence szerelmes. Végtére is nem tévedtek. A lányok csalódottan néztek rá; a kosarat kapottak és a be sem próbálkozók egyaránt. Szegények nem sejthették, hogy a bálványuk meleg. Mindezek tetejére, Ádámra rájött az öt perc és morgott mindenért. Utána meg lebukfencezett a bordásfalról és eszméletlenül kellett az orvosi szobába vinni, ahonnan vissza sem tért, egyenesen haza vitték.

– Megjöttem! – kiabált be a konyhába vidáman Bence.

– Gyere be! – kiáltott ki a bátyja a helyiségből, ahonnan még ráadásul finom illatok is kikúsztak.

– Mi ez az illat? – lépett be a konyhába, ahol a bátyja kötényben a tűzhely előtt állt. – Átmentél papucsba? Már főzöl is rá? – pimaszkodott Bence. Imádta húzni a testvére agyát. Most már jobban kijöttek, mint pár éve, de még mindig egymás piszkálásából állt a testvéri viszonyuk. – Te nagyon nagy papucs lettél – fintorogja.

– Fogd be a szád! – mordult rá az idősebb. – Ma megkérem a kezét.

– Szegény lány – sóhajtotta Bence. – Ha engem egy olyan ember kérne feleségül, mint te, világgá rohannék – folytatta a szívódást kockáztatva ezzel a pofán vágást.

– Az a szerencséd, hogy egész testemben remegek, különben megcsapnálak. Ami a lényeg, ma este húzz el itthonról! – mordult rá.

– Rendben, úgyis dolgom van – vonta meg a vállát Bence.

– És mi?

– Titok – nyelveskedett a srác.

– Ne nyelveskedj te, mert kitépem, és utána nem tudsz vele semmit se csinálni – lengette meg a fakanalat.

– Ok, még szükségem van a nyelvemre – vigyorogta.

– Nocsak, végre összeszedtél valakit? – érdeklődött Ákos.

– Mondtam én olyat? – válaszolt kérdéssel a kérdésre. Tudta, ha elmondaná neki, kivégezné Vincet érte. Tisztában volt vele, hogy egyszer el kell mondania, de ez még nem az a perc volt. – Na, felmentem.