Várni valakire /befejezett/

Epilógus

 –Vinc ne tedd! – ragadta meg szerelme kezét Bence, akinek eltökélt szándéka volt, hogy mindent elmond Ákosnak.

– Most vagy soha – rázta le magáról az idősebb srác a másikat, de az ajtón nem jutott be, mert Bence elé ugrott.

– Ki fog akadni, nagyon. A macskából tigris lesz és szétkap, mint foxi a lábtörlőt – próbálkozott Bence azzal, hogy eltántorítsa a másikat a tervétől, de Vinc hajthatatlan volt. Nem akart többet titkolózni a legjobb barátja előtt. Bár sejtette, hogy az igazmondás után minden lesz, csak az nem.

– Ha a barátom, megérti – érvelt Vinc, de Bencét ezzel nem tudta meggyőzni.

– Ja, persze. Azt hiszed, olyan könnyen le fogja nyelni, hogy megdugtad az öccsét? Sőt, még az áldását is adja és bevállalja, hogy a tanúd lesz? – gúnyolódott Bence.

– Ide figyelj – hajolt Vinc közelebb a másikhoz. – Meg kell tudnia, joga van hozzá, már így is árulónak érzem magam, ha tovább csinálom a háta mögött, még inkább bántani fog.

– Inkább legyél alattomos áruló, mint őszinte halott – makacsolta meg magát Bence.

– Állj félre – kérte határozottan Vinc, de a srácnak esze ágában nem volt mozdulni.

– Mert ha nem mi lesz? – nézett vele farkasszemet Bence.

– Elfenekellek – felelte határozottan Vinc.

– Ok, bevállalom, menjünk és halasszuk el ez az egészet, úgy hetven évig. Akkor már csak csigatempójú járókeretes üldöződerbire lesztek képesek, és a legtöbb, amit tehet, hogy azt kiáltja utánad; Kapj szívinfarktust! – tette csípőre a kezét Bence.

– Ok, te akartad – makacsolta meg magát Vinc is. Egy mozdulattal magához rántotta a srácot és megcsókolta. Ujjait végighúzta gerincoszlopán, amitől Bence egész testében megremegett és megrogyott a térde. Ezt kihasználva Vinc megemelte és arrébb rakta. Mikor elengedte Bence a bokorban landolt. A srác dühösen ült fel, haragudott az aljas orvtámadásért. Nem hitte volna, hogy Vinc egyszer kihasználja az érzékenységét ilyen alattomos célokért. Dühösen pattant fel és csörtetett kedvese után, aki már öt egész hónapja vallotta magát annak. De... de most elég veszélyes helyzetbe került egy bizonyos testrésze. Jó hangosan becsapta maga mögött az ajtót és a nappaliba szaladt, de az ajtóban ijedten le is fékezett, mert Vinc már belekezdett.

– Ne! – vágott közbe Bence és nekiugrott Vincnek, így hanyatt vágódtak a fotellel. – El ne merészeld mondani! – kiáltott hangosan.

– De igenis elmondom – gördítette le magáról Bencét. Nem akart ennyire durva lenni, de szeretett volna már túl lenni ezen az egészen. Határozott mozdulattal felállt, de Bence ugyanezt tette. Már épp pörölni akart szerelmével, mikor az befogta a száját.

– Nem így akartam tálalni, de Bence nem hagyja másképp. Együtt járunk hónapok óta – mondta el gyorsan Vinc, mire Bence rátaposott a lábára.

– Idióta! Most le fogja ezt itt csavarni! – kiáltotta dühösen Bence, miközben megszorongatta a másik férfiasságát.

– Engedd el! – kapott a keze után Vinc.

– Nem akarom, hogy bántson, fogd már fel! – ordította túl, könnyes szemmel Bence Vinct.

– Kuss legyen! – kiáltotta el végül magát Ákos, aki eddig a pillanatig némán állt a nappali közepén és próbálta megemészteni Vinc szavait. – Nehogy azt mond, hogy dugtál az öcsémmel?! – kiáltotta vészjóslóan. Az előbb még veszekedő pár gyorsan hátrálni kezdett a lángoló szemű férfitól, egészen addig, míg a falhoz nem értek.

– Nem dugtunk! – állt végül Bence Vinc elé. Akármennyire is haragudott a másikra nem akarta, hogy baja essen. – Szeretkeztünk!

– Én nem így akartam elmondani, én adagolni akartam – mentegetőzött Vinc.

- Hogyan lehet azt adagolni, hogy megbasztad az öcsémet? – lépett egyre közelebb Vinchez, így Bence egyre inkább szerelméhez simult. – Állj el innen takonypóc! – mordult rá öccsére Ákos.

– Nem vagyok takonypóc. Felnőtt vagyok, immár törvényileg is. Nem te mondod meg, hogy mit csináljak! Szeretem őt és kész! – kiabálta bátyja képébe Bence.

– Azt hiszem még jobban felhúztad – súgta Vinc Bence fülébe.

– Ha valaki nem lenne, olyan önfejű nem tartanánk itt! – válaszolta Bence ordítva.

– Megöllek te áruló, alattomos szemétláda! Ennyit jelentett több évnyi barátság? – Tajtékozva ragadta meg Bence kezét és próbálta elvonszolni Vinctől, de Bence állta a sarat.

– Mit művelsz te itt? – harsant egy női hang is a három férfiét túlharsogva. Mind a hárman elhallgattak és az ajtó felé néztek, ahol Ákos felesége állt nyújtófával a kezében. Barna haját kontyba kötötte, zöld szemei kérdőn néztek Ákosra.

– Vinc buzi és megdugta az öcsémet! – felelte sértett óvodásként Ákos. Olyan volt, mint ha anyucinak árulkodott volna.

– Nem buzi! – harsogta a nő és a nyújtófával rákoppintott Ákos fejére.

– Aú! Ez fájt! – méltatlankodott Ákos.

– Még egyet kaphatsz, csak használd ezt a szót – fenyegetőzött a nő. Alacsonyabb volt Ákosnál, de legalább Bencéék már tudták, hogy náluk ki hordja a nadrágot. Egymásra néztek és elmosolyodtak.

– De akkor is! – erősködött Ákos.

– Idefigyelj, te hülye – lépett Ákos felé a felesége, aki erre hátrált. – Ne dühöngj, úgy sem tudsz változtatni rajta. Ahogy az öcséd mondta már nagykorú, azt csinál, amit akar. Meg egyébként sem tudnál mit tenni vele. Nem olyan, mint egy betegség, amit gyógyszerrel kezelni lehetne, így született. Nekik ez a normális, és ha tiltod, csak fájdalmat okozol vele neki. Világos? – lengette meg a nyújtófát a nő, mire Ákos hevesen bólogatni kezdett. A másik két fiúnak volt egy olyan érzése, ha azt kéri a nő, hogy vallja magát melegnek még azt is megteszi a tömör fa láttán.

– Nektek meg szorítok – fordult mosolyogva a fiúk felé. – Ákost csak bízzátok rám, meg fog békélni. – Most pedig gyere és segíts pogácsát szaggatni – rángatta a kezénél fogva ki Ákost, aki még szemmel azt üzente Vincnek, hogy ezzel nem lezárt az ügy.

– Kemény meccs lesz – sóhajtotta Vinc.

– Valaki ezt előre mondta, de egyesek nem hallgattak rá, inkább a bokorba lökték – kezdte újra a veszekedést Bence.

– Ne haragudj – kért elnézést Vinc.

– Sokáig fog ez tartani neked – morogta Bence, mire Vinc karon ragadta és a falnak nyomta, hogy megcsókolhassa.

– Szeretlek, te hülye, és minden rendbe fog jönni – esett újra az ajkainak, amit Bence viszonzott.

Elhárult végleg minden akadály, tudták, hogy eljön a boldog békeidő, csak várni kell, mint az életben mindenre.