Halálbiztos védelem (Leedo ff.)

6. fejezet

/Leedo/

Rosszabb volt, mint amire számítottam. Hallottam már erről a lányról, de még soha sem láttam, hiszen elég szép mendemondák terjedtek el róla a táborban, és mindenki őt akarta. Ám amint szembesültem azzal, hogy az a lány, akire vigyáznom kell, és az, akivel véletlen futottam össze a parkban, egy és ugyan az. Személyesen egyébként sem találkoztam vele soha, viszont azt is hallottam, hogy nem egyszer nyilatkozott arról, hogy az apja mennyire nem jó ember, és hogy milyen szinten képes lenne veszélybe sodorni az országunkat. Azt, hogy milyen rossz ember, a saját bőrömön tapasztaltam meg, de mivel senki sem hitt szerencsétlen lánynak, mert nem tudott bizonyítékot mutatni, egy ideig lecsendesedtek a dolgok, őt pedig szépen kirakták a szolgálatból. Talán ezért is ilyen bosszantó...

Meglehetősen gyorsan haza értem,  nem volt otthon senki, még a lakótársam sem, így az lesz az első, hogy amint visszaérek, már hívom is fel, nehogy pánikba essen, hogy nem vagyok sehol. Bár nem hiszem, hogy észrevenné a hiányomat, néha igen elmélyülten tud az újabb kütyüjével foglalkozni, hogy van, hogy napokig nem látom. Még kis sem értem az autóig, amit a megbízatásomhoz kaptam, de a telefonom máris megszólalt. Igen felkapott lettem manapság, pedig én nem vágyom semmi másra csak egy nyugodt életre.

– Máris új munkád van? – hallottam meg a legjobb barátom vidám hangját a vonal másik végén.

– Vagy túl gyorsan terjednek a hírek, vagy csak te vagy mindig jó helyen – vágtam vissza YoungJo-nak.

– Kicsit mindkettő. Amúgy milyen a lány?

– Mármint? Vegyes érzéseim vannak, meglepően szép, és irtózatosan idegesítő.

– Ez nekem nagyon úgy hangzik, mintha tetszene neked?

– Nem is igaz! – háborodtam fel azonnal, de valamiért mégis volt SongHee-ban valami különösen vonzó. Még jó, hogy tartani fogom magam a szabályokhoz, és eszem ágában sincs komolyabb érdeklődést mutatni az irányába. – Tudsz róla mondani valami érdemlegeset is.

– Egy pillanat, és megnézem a katonai adatbázisban – felelte YoungJo, majd hallottam, ahogyan sebesen kattintgat és gépel a számítógépen. Azon nem voltam meglepve, hogy ott kutat utána, hiszem mindenki tisztában volt a katonai múltjával, még én is, csak arról nem tudtam, hogy milyen komoly is valójában ez a bizonyos múlt. Aztán, amikor az én legjobb barátom kuncogni kezdett a vonal másik végén, kissé meglepődtem.

– Mi ilyen mulatságos? – faggattam azonnal.

– Az, drága barátom, hogy ez a lány a tökéletes másod... Legalábbis katonai oldalról nézve.

– Tudsz valami konkrétat is mondani?

– A száraz tényeken kívül, hogy a neve Yoon SongHee, és novemberben lesz huszonhárom éves, százhatvannyolc centi magas, de a súlyáról nincs információ.

– A lényeget, Ravn! – adtam ki az utasítást, amire megint kuncogni kezdett.

– Lássuk csak! Hát alig tizenhat évesen került a Yongin-i támaszpontra, ahol öt évig tartott a kiképzése. Innen kifolyólag magántanulóként érettségizett le, és nyilvánvaló, hogy az apja nyomására lett katona. Legalábbis addig, amíg körülbelül egy éve szintén az apja miatt ki nem hajították onnan.

– Még nem is volt nagykorú, amikor bekerült oda, sőt ott volt összezárva egy rakat fiúval – szörnyülködtem.

– Nem volt egyedüli nőként, nekik igen messze volt kialakítva a szállásuk, de ennek ellenére, már tizenhat évesen sem volt teljesen kezdő. Nyilván nem igazán volt gyerekkora.