Halálbiztos védelem (Leedo ff.)

15. fejezet

/SongHee/

Rettenetesen ideges voltam a felvétel előtt, és az sem segített sokat, hogy olyan ruhát adtak rám, amit önmagamtól fel nem vettem volna. Szép volt a kék, és nagyon jól állt, meg nem mutatott belőlem túl sokat, letekintve a lábaimat, amik igen izmosak voltak abban a magas sarkúban. Csupán hét centivel lettem magasabb, vastagabb volt a sarka is, de ennek ellenére nagyon, de nagyon nem éreztem biztonságosnak. A hajamba loknikat tettek, és az egyik oldalra fésülték, majd egy hatalmas kék virágos csattal rögzítették. A sminket sem úsztam meg, csak épp ki kellett kötnöm, hogy finoman hajítsanak rám festéket, különben nem vagyok hajlandó kimenni a helyiségből.

Olyan gyomoridegem volt, ami egyáltalán nem volt jellemző rám, és valahogy egyetlen dologra vágytam igazán, hogy elkaphassam a testőrömet, és valami vigaszt találjak nála. Ebben a hat sőt lassan hét hétben olyannyira megszoktam a jelenlétét, hogy hiányzott volna, ha nincs mellettem. Féltem abba belegondolni, hogy mi lesz velem, ha letelik az az idő, amit anyám kijelölt neki, vajon ezek után is mellettem maradhat, vagy az ősöm elvárja tőle, hogy lépjen ki az életemből végleg, hiszen anyám úgy is kinéz nekem egy újabb gazdag férjjelöltet, akihez így se, úgy se akarok majd hozzá menni. Sőt én senkihez sem akarok hozzá menni... Nem akartam lemondani a későbbiek folyamán sem Leedo társaságáról, leginkább arra vágytam, hogy a formaságok nélkül lehessen mellettem, talán akkor könnyebben önmaga lesz, és talán még a nyomorult szabályokhoz sem fog ennyire ragaszkodni.

Várható volt, hogy ebben a rémes cipőben előbb vagy utóbb el fogom veszíteni az egyensúlyom, és miután sikeresen a testőröm karjaiban landoltam, egy pillanatig olyan érzés tört rám, hogy soha többet nem akarok kiszakadni onnan, és azt szerettem volna, ha életem végéig vigyáz rám, holott erre igazából semmi szükség. Aztán amikor megdicsért, és megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, na meg közölte velem, hogy milyen gyönyörű vagyok, a szívem, mint egy gyorsvonat kezdett elverni a mellkasomban, és már nem attól voltam ideges, ami rám várt, hanem attól, amit hallottam. Komolyan azt mondta, és éppen nekem, hogy gyönyörű vagyok?! Szinte megszédültem a szavaitól, és biztos voltam abban, ha ezt más mondja, akkor nem éreztem volna magam ilyen idiótán.

Végül nem tudtam lebeszélni arról, hogy efféle hülyeségeket mondjon, mert EunJi, akiről kiderült, hogy YoungJo barátnője, és az informátor informátora valójában, egy nagyon csinos lány volt, és olyan beszélőkéje volt, mint KeonHee-nak. Minidig tele volt lelkesedéssel, és mindenre volt egy frappáns beszólása. Az is kiderült, hogy idősebb nálam, így ha csak kettesben voltunk, gond nélkül Unnie-nak szólítottam. Röviden vázolta, hogy mi fog várni ám,hogy milyen típusú kérdéseket fog feltenni, és nem kell félnem,csak szép hosszan fejtsek ki mindent, mert attól leszek jó interjúalany, ha sokat beszélek. Nem szerettem sokat beszélni, bár azért aktívabban kommunikálok, mint Leedo.

Attól féltem a legjobban, hogy majd orra fogok esni, amikor bevonulok, de szerencsére erre nem került sor, mert óvatosan lépkedtem, meg mosollyal az arcomon integettem a közönségnek, akiktől cserébe hatalmas tapsot kaptam. Aztán kezet fogtam EunJi-val, tartva magam az etiketthez,illetve meghajoltam előtte és a közönség előtt is. Az első kérdésnél még ideges voltam, de aztán ahogyan egyre több mindent mondhattam el apámról, és nem fogtam magam vissza. Mindent elmeséltem a gyerekkoromról, hogy balett-táncosnak készültem, de rákényszerültem a katonaságra, mert apám fiút nevelt belőlem. Viszont később beleszerettem ebbe az egészbe, és sajnos nagyon nem értek egyet apám törekvéseivel. Erről is alaposan kifejtettem a véleményemet, néha megdöbbentő csend, vagy épp halk morajlás futott végig a nézőtéren. Azt is könyörtelenül elmondtam, hogy apám milliókat költ kísérletekre, és nem hinném, hogy jó célból, hogy annyira rögeszmésen ragaszkodik az egységes Korea képéhez, hogy ehhez nem lesz rest százezrek életét tönkretenni. Ő nem foglalkozik senkivel, hiszen elküldött meghalni száz embert, és ebből csak egyetlen tért vissza, értelmes hadügyminiszter ilyet nem tesz.