Halálbiztos védelem (Leedo ff.)

10. fejezet

/Leedo/

Meglepett, hogy ennyire szerencsétlen volt egész végig. Nem elég, hogy egészen közel  a tábortűzhöz akart kiterülni, még meg is sérül. Nyilván nem ez volt élete legkomolyabb sérülése, de az volt a munkám pillanatnyilag, hogy vigyázzak rá. Először azt hittem, hogy meg fogom bánni, hogy elhozom a családomhoz, mármint amit kaphattam az élettől, hiszen SungHwa csupán az felnőtté válásomat tette élhetőbbé, az a tizenhárom évnyi árvaházi lét, mégis elég kemény volt. Oktató jellege is akadt a dolognak, mert tudom, hogy milyen, amikor az embernek semmije sincs, és milyen, amikor mindenért igencsak meg kell küzdenie, még a családért is. Egyébként meg szerettem gyerekek környezetében lenni, valahogy kikapcsol, és feltölt, ha szórakozhatok velük, még akkor is ha ez furcsának tűnik. Ugyan megmosolyogtam SeRa kijelentéseit, miszerint SongHee simán lehetne a barátnőm, de mivel olyan szigorú szerződést íratott velem alá az anyja, nem sok reményt fűztem hozzá, még a kijelölt három hónapos időszak után sem. Az is megfordult a fejemben, hogy valahogyan csak kibírom ezt a kis időt, aztán pedig, ha minden rendben jött, akár hivatalosan is randira vihetném, de sajnos, amint elválnának az útjaink, úgy kellene tennem, mintha soha sem ismertem volna őt, és ez nehezen fog menni, ha minden egyes pillanatban megbonyolítja a helyzetemet.

Másnap reggel, még mélyen aludt, amikor a telefonom máris megszólalt. Inkább kint vettem fel az udvaron, nem szerettem volna felébreszteni a lányt, még csak az hiányzik nekem, ha a kialvatlansága miatt hisztis legyen. Sejtettem, hogy YoungJo lesz az, és bizakodtam abban, hogy valami jó hírrel tud szolgálni.

– Remélem, hogy nem keltettelek fel – fogott bele köszönés nélkül.

– Jó reggelt neked is! – közöltem vele némiképpen morcosan. – Megtanulhatnál igazán köszönni is.

– Arra nincs időm. Van egy rossz és egy jó hírem. Melyikkel kezdjek?

– A rosszal.

– Nem tudtam bejutni abba a laborba, mert nincsenek meg a kellő indíttatásaim. Legalábbis ezt a választ kaptam Yoontól.

– Nem hittem volna, hogy éppen hozzá fogsz fordulni – jegyeztem meg elismerően.

– Pedig én rengeteg pénzzel támogattam volna a terveit, ha láthatom, hogy mi megy ott, de nem kellett neki a pénzem. Ki érti ezt?

– Mi a jó hír ezek után?

– Hogy van térképem – hangzott a lelkes válasz. – Délután négykor találkozunk nálad, addig előkerítem HwanWoong-ot is, illetve hozd a szakértőt is.

– Itt most SongHee-ra célzol?

– Nyilván. Puszilom a nagynénémet, ha már nála dekkoltok.

– Őrület, hogy mindig mindenről ilyen hamar értesülsz.

– Ez az informátorok dolga. Délután találkozunk...

Megszakította a hívást, de elköszönni sem volt hajlandó rendesen, ez olyan tipikus YoungJo-s hozzáállás. Nos, az viszont tagadhatatlan tény, hogy SungHwa asrác nagynénje, és nagyon sokat köszönhettem YoungJo-nak is, hiszen ő volt az első komolyabb barátom, akire végre számíthattam, és neki köszönhettem azt is, hogy arra a rövidkeidőre is, de lehetett családom, és talán még most is van.

-

Miután Csipkerózsika is kimászott az ágyból, illetve megreggeliztünk, anélkül SungHwa el sem engedett volna minket, könnyes búcsút vettem a gyerekektől, pontosabban ők tőlem, de megígértem, hogy hamarosan jövök. Azon viszont meglepődtem, hogy arra kérnek, hogy SongHee-t is hozzam magammal, hiszen ő azért nem volt annyira a középpontban, de talán neki is jót fog tenni, ha nem otthon van, és nem akar beleőrülni az ostoba terveibe.