Bökött Csokoládé

XV. fejezet

A fák közé menekült a többiek elől. Szomorú volt és mérges – magára és Bonnie-ra egyaránt. No meg persze Gallyre. Nem akart sírni, mégis úgy érezte, könnyek marják a szemeit. Tartott tőle, hogy a düh üvöltés kíséretében akar kiszakadni majd belőle, ezért inkább belevágta az öklét egy fába. Fájdalom hasított belé, és eszébe jutott az a nap, amikor levetette magát a falról. Nem akarta elárulni a lánynak, hogy megpróbálta megölni magát, de már késő...

– Tarajos gőte? – Egy megszeppent hang szólította valahonnan a sötétből. Nem tervezett felelni rá, mégis kiszakadt belőle:

– Ne szólíts így.

– Newt, én...sajnálom.

Newt nem felelt. A lány a háta mögött lehetett. A fű zizegett, ahogy Bonnie letaposta. Már a légzését is hallotta, és tisztán érezte a kisugárzását. A bensője bizseregni kezdett, mint mindig, ha a lány a közelében volt.

– Ritkán nem jutok szóhoz – folytatta Bonnie bizonytalanul.

– Rohadtul sajnállak emiatt – gúnyolódott Newt. Fájt, hogy ilyen bántó szavakkal szól Bonnie-hoz, de valami egyszerűen kimondatta vele a szörnyű szavakat.

– Newt, én csak... Teljesen megbolondultam, mert aggódok Gallyért! – sóhajtotta Bonnie. Newt megint nem válaszolt. Ez persze felidegesítette Bonnie-t.

– Na jó, bocsánatot kérek!

Newt nem tudta, a lány mennyire gondolja komolyan. Szeszélyes volt és kiszámíthatatlan, mint a tavasz.

– Oké, ha nem érdekellek, akkor bökd ki, haver, és lekopok! Bocsánatot kértem, mit vársz még?

– Nem várok semmit – felelte Newt csöndesen. Nem szerette a konfliktusokat, nem szeretett a szeretteivel kötekedni vagy veszekedni.

– Akkor meg...? – Bonnie könyörögve szólt hozzá, ami Newtot meglepte. A lány mellé lépett és megragadta a kezét.

– Te...ugye nem?

– Mi ugye nem? – kérdezett vissza Newt, Bonnie elé került, de olyan közel állt hozzá, hogy Newtot kezdte szétmarcangolni a lángoló érzés a mellkasában.

– A...nem érdekes – súgta Bonnie, és lesütötte a szemét. Newt nagy levegőt vett. Valahogy sejtette, mire akar rákérdezni a lány.

– Régen volt. Vagyis... azóta megváltoztak a dolgok. Már van miért maradnom. Már van kiért maradnom – tette hozzá halkan, és... és nem is tudta, mire számított. De nem erre, az biztos – Bonnie előrehajolt, és a fiú szájára tapasztotta a száját. Newt csak egy egészen kicsit habozott, aztán a lány dereka köré fonta a karját. Olyan törékenynek és mégis egyben annyira erősnek találta a kezei közt! Bonnie az ujjaival finoman, szinte szórakozottan húzkodta kissé kócos, és tusolástól még picit nedves haját. Amikor elhúzódott, a fiúra mosolygott.

– Csokoládé – mondta. Newt halkan fölnevetett.

– Tessék?

– Csokoládé ízű vagy – magyarázta Bonnie. A szeme és ajka csillogott a hold pislákoló fényében.

– Azt ettem vacsorára – felelte Newt mosolyogva. Aztán elkomorodott. – Én is elképesztően sajnálom, Bon. Nem lett volna szabad azt mondanom, amit...

Bonnie előrehajolt és újból megcsókolta.

– Felejtsük el ezt az egész dolgot, oké? – kérte. Lecsücsült a földre és maga mellé húzta Newtot is. – Clint szerint Gally felépül, és akkor majd beszélhetek vele. – Újabb csók. Newt ezt határozottan meg tudta volna szokni. Bonnie az arcára is nyomott egy puszit, és ajkát a fiú bőréhez simítva ezt mondta: – Addig... szerintem ne beszéljünk róla.

Newt ezzel egyetértett.