Bökött Csokoládé

XVI. fejezet

Nem akarták a tisztársak orrára kötni bimbózó kapcsolatukat, ezért igyekeztek úgy viselkedni, mint eddig, és csak éjjelenként kiszökni a fák közé, hogy lopott perceket tölthessenek együtt úgy, ahogy Newt legszívesebben minden nap minden percét töltötte volna.

– Tudod, Newtie – mondta egy éjjel Bonnie, miután elszakadt Newt ajkától. Egymás mellett feküdtek a fűben, és a csillagokat bámulták. – Vicces, hogy pont te nyerted a fogadást.

– Nem Newtie a nevem, Bon – ismételte Newt ezredjére is. Bár, be kellett vallania, veszettül aranyos volt, ahogy a lány kimondta a fura becenevet. – Miért? Mert annyira elleneztem a francos „versenyt"?

– Nem, mert én elleneztelek téged – vágta rá Bonnie. Felkönyökölt, és Newt fölé hajolt, de a fiú nem engedte, hogy megcsókolja, a hajába túrva eltartotta a lány arcát a sajátjától.

– Ezt meg hogy értsem, kis bökött?

Bonnie kuncogott, és belepuszilt Newt tenyerébe, amitől a fiú teste bizseregni kezdett.

– Nem csíptelek – vallotta be szórakozottan. Ujjait Newt homlokára simította, majd végigvezette ujjbegyét a fiú járomcsontján.

– Miért? – Newt nem akadékoskodott, egyszerűen csak érdekelte, mi volt a probléma.

– Olyan tökfejed volt – felelte Bonnie. Most Newton volt a kuncogás sora.

– Most már nincs?

– Ezt nem mondtam. Csak most már csípem a tökfejed – vigyorgott le rá Bonnie. A hold glóriát rajzolt a lány gubancos haja köré. Sötét szemei csillogtak, arca és elnyíló ajka vöröslött. Olyan gyönyörű volt, hogy Newt szíve szinte belesajdult. Felnyúlt, és a lány tarkóján összefonva az ujjait közelebb vonta magához. Ajkuk puhán simult egymáséhoz. Bonnie keze a fiú inge foszladozó szegélyével játszadozott, és ahogy egymáshoz bújtak, Newt újra megbizonyosodhatott afelől, hogy Bonnie volt az a dolog, ami hiányzott az életéből akkor, amikor – nem is annyira rég – el akarta azt dobni.