Bökött Csokoládé

XI. fejezet

Másnap Bonnie úgy tett, mintha semmi nem történt volna. Egész délelőtt gúnyolódott és csipkelődött, de nem úgy, ahogy eddig tette, kedvesen és szórakozottan – most sértő volt és gonoszkodó. Newt egyre elkeseredettebben hallgatta, ahogy a lány piszkálta. Belekötött a szőke hajába, az akcentusába, az öltözködési és tisztálkodási szokásaiba...Nagyjából mindenbe, amibe csak lehetett. Newt nem akarta közölni vele, hogy menjen a búsba és hecceljen mást...így inkább megpróbálta udvariasan elkerülni a kommunikációt.

Bonnie a nap első felében a Vérházat szemlélte meg – Newt vele tartott, mert a lány ragaszkodott hozzá, és leszögezte, hogy nélküle nem megy sehova. Ennek ellenére végig cukkolta, és délre Newtnak elege lett belőle. Bonnie épp azt kritizálta, hogy hogyan fűzi be a cipőfűzőjét, amivel nem lett volna nagy baj – Newt talán még nevetett is volna rajta –, ha nem idegesíti föl már órákkal előbb.

– Na ide figyelj, te bökött – fordult Bonnie felé, miközben Serpenyő ebédlőasztalához igyekeztek. A lány riposztra nyitotta a száját, de Newt belé fojtotta a szót. – Fogalmam sincs, mi a franc bajod van velem, viszont marhára szeretném tudni! Ha a tegnap esti Gally-balhé az oka, akkor tessék, menj oda ahhoz a vacadékhoz és beszéld meg vele! Rólam szállj le.

Bonnie megtorpant, és keresztbe fonta a karját.

– Nem lett volna szabad tegnap este bejönnöd – közölte jeges hangon. Newt felhorkantott.

– Ó, elnézést! Hagynom kellett volna, hogy...

– Semmi baj nem lett volna, ha nem jössz oda, hogy te most péppé vered a testvéremet!

Newt a fejét ingatta.

– Te komolyan elhiszed ezt a vackot? Csak mert azt láttad egy hülye álomban, hogy a bátyád?

Bonnie mérgesen ráncolta a homlokát.

– Én tudom, hogy a bátyám! – javította ki. Newt hitetlenkedve rázta a fejét. – Tudom, mert érzem! Ez egy...ez egy érzés. Egy ösztön!

– Bonnie...

– Mi van? – förmedt rá a lány. Newt sóhajtott, lépett egyet előre és Bonnie vállára tette a kezét. Akaratlanul is eszébe jutott, előző éjjel hogyan simult hozzá a lány, és erősen kellett koncentrálnia, hogy a jelenben maradjon.

– Ha az a tökfej valóban a testvéred lenne... ő is érezné, nem?

Bonnie nem felelt. Lesütötte a szemét és leeresztette eddig feszesen hátrahúzott vállait. Olyan gyengének és sebezhetőnek tűnt, hogy Newt szíve belesajdult.

– Beszélj vele, Bon – mondta halkan, kedvesen.

– Szeretem, amikor így becézel – motyogta Bonnie a földet nézve. Newt az ajkába harapott és visszarántotta a kezét a törzse mellé. Bonnie erre megijedt és felpillantott, tekintete a fiúéba fúródott. Halvány rózsaszínre pirult az arca. – Nem úgy értettem, Newt... csak azt akartam mondani, hogy köszönöm, hogy velem vagy. A legjobb barátom vagy. – Kis hallgatás után halkan elnevette magát: – Igazából, az egyetlen barátom.

Newt is mosolyra húzta a száját, de a bensője égett és tombolt a „barát" megszólítás nyomán. Serpenyőék felé biccentette a fejét.

– Lemaradunk a francos ebédről.

– Akkor menjünk a francos ebédlőbe – vigyorgott a lány, utánozva Newt akcentusát, és a fiú mellé lépett. Belekarolt Newt könyökhajlatába, amitől a fiú szívverése kétszeresére gyorsult, és elindultak, hogy végre elfogyaszthassák francos ebédjüket.