Bökött Csokoládé

V. fejezet

A lány fát vágott. Jó messzire bement az erdőbe, így az alvó tisztársak nem ébredtek föl az ütemes baltacsapkodásra. Newt eleinte nem ment közel hozzá, csak figyelte. Sötét haját kócos kontyba fogta a feje tetején, hogy ne zavarja a munkában. Ingujját feltűrte, ruhája igencsak koszos volt. Mintha a földön fetrengett volna. Verejték csorgott az arcán és látszott, hogy már eléggé fáradt, de nem hagyta abba. Még a homlokát megtörölni sem szakította félbe a munkát.

Newt egy fának dőlve próbálta kitalálni, hogy kéne úgy megszólítani, hogy ne ijessze el és ne haragítsa magára.

– Mit akarsz? – szólalt meg a lány, mire Newt összerezzent. Nem hitte, hogy a háttal álló lány látja őt. Újabb farönköt hasított ketté, a darabok elrepültek.

– Én... – Newt megköszörülte a torkát. – Csak beszélgetni.

Na, ezt jól elszúrta.

A lány letette a baltát, fölegyenesedett és hátrafordult. Csípőre tette a kezét és szúrós szemmel mustrálta a fiút.

– Azt hiszitek, nem tudom, mi folyik itt?

Newt hirtelen nem tudta, erre mit válaszoljon. A lány mintha fel akarta volna nyársalni a nézésével.

– Hogy érted? – hebegte. A lány felvonta a szemöldökét, sötét szemei villogtak.

– Mindenki megpróbálja elérni, hogy közétek olvadjak. Akinek sikerül, mit kap? Jutalomfalatot? Plüssállatot?

Newt a homlokát ráncolta. Plüssállat? Halvány emlékei voltak a szóval kapcsolatban.

– Figyelj...

A lány mérgesen félbeszakította.

– Ne! Ne tagadd! Kihallgattam az üléseteket, tudom, mit akartok.

Newt idegesen vágta rá:

– Mit jelentsen az, hogy kihallgattad? Bököttül vonatkoznak rád is a szabályaink...

A lány megvonta a vállát.

– Rólam beszéltetek, jogom volt hallani.

Newt a fejét csóválta.

– Tényleg mindenkinek próbát kell tennie nálad, de ez a versengés nem volt benne a dologban eredetileg. Alby és Nick sem értékelné, ha megtudná, hogy a bököttek fogadnak az Elöljárókra...

– Na hát ez már tényleg marha jó! – csattant föl a lány. – Na és te melyikre szavaztál?

Newt megvakarta a tarkóját.

– Én az Elöljárókhoz tartozom...

– Nem is vagy Elöljáró.

– Honnan tudod? Azt hittem, rohadtul nem érdekelnek a mi dolgaink – mérgesedett be Newt is.

– Különösebben nem is – adott a fiúnak igazat a lány. Newt horkantott.

– Akkor ne szólj bele olyanba, amit veszettül nem értesz!

– Igyekszem a lehető legkevesebb dologba beleszólni – hangzott a felelet. Newt sóhajtott. Kezdett kivilágosodni, és hallotta, hogy néhány tisztárs már indul a dolgára. Taktikát kell változtatnia. Civakodással nem megy semmire.

– Ki volt az a srác tegnap? – A lány törte meg a csendet. Newt kimeresztette a szemét.

– Mármint melyik az ötven tökfej közül?

A lány felhorkantott és oldalra tolva a csípőjét karba fonta a kezét a mellkasán.

– Amelyik este próbálkozott. Illetve, nem próbálkozott.

– Gallyre gondolsz? – értette meg Newt.

– Ha ő volt az, akkor igen – bólintott a lány. Newt oldalra biccentette a fejét.

– Mi van Gallyvel?

A lány megvonta a vállát. Newt összehúzta a szemét. A hölgy tényleg elpirult?

– Mi lenne?

– Te kérdeztél rá – emlékeztette a fiú. Átsuhant egy gondolat az agyán, de inkább nem mondta ki hangosan. Vajon mit szólna hozzá a lány, ha rájönne, azzal gyanúsítja, megtetszett neki az Építők Elöljárója?

– Na és! – morgolódott a lány. – Ha megbocsátasz, folytatnám a munkát! – Megpördült, és újra megragadta a baltát, majd lecsapott a sorban következő rönkre.

– Rosszul fogod – csúszott ki Newt száján. A lány nem fordult meg, csak újra lesújtott. Newt látta, hogyha máshogy tartaná az eszközt, jóval kevesebb erőt kéne kifejtenie. – Így meg fogod húzni a hátad – figyelmeztette.

– Befognád? – egyenesedett ki újra a lány és csúnyán nézett hátra a válla fölött. Newt megvonta a vállát.

– Ha azt akarod, hogy a Kóroncoknak kelljen kikúrálniuk a hátad, akkor csináld csak.

A lányt láthatólag elrettente a gondolat, hogy a tisztársak gondozzák – nem fordult vissza rögtön a favágáshoz. Láthatóan nagy erőfeszítésbe került, hogy kimondja:

– Hogy kell?

Newt elégedett mosolyra húzta a száját – nem nagy győzelem, de elsőre épp elég. A lány meglátta a mosolyt, és olyan ellenséges képet vágott, hogy Newt kezdte azt hinni, jobban kell tőle félni, mint a Siratóktól.

– Jól fogom, igaz? Csak közel akarsz jönni hozzám! – vádolta a fiút, és maga elé tartotta a baltát. Newt hitetlenkedve elnevette magát.

– Ne röhögtess, bökött. Segíteni akartam.

– Aha.

– Jó, akkor szólok Clintnek, hogy estére készítse elő számodra a kenőcsöt...

– Ki az a Clint? – kérdezte a lány összevont szemöldökkel. Newt a szemét forgatta.

– Tényleg nem tudod egy vacadéknak sem a nevét?

– Albyén kívül nem nagyon – vallotta be a lány.

– És most már Gallyét is – tette hozzá Newt. A lány morcosan elfordította a fejét.

– A tied sem tudom – jegyezte meg. Newt vállat vont.

– Én sem a tied. Kvittek vagyunk.

– Nem is érdekel – közölte a lány, azzal újabb fadarabokat hozott egy nagy rakásból. Newt csak a vállat húzogatta.

– Ezzel hasonlóképp vagyok.

– Nem érdekel a saját neved? – szólt vissza a lány. Newt fújtatott, de nem reagált.

– Akkor kell a segítségem, vagy nem?

A lány intett.

– Kösz, nem.

Newt biccentett, azzal ott hagyta.