Black & White [BEFEJEZETT]

🌼16.rész🌼

Hongjoong szsz.:
Talán feleslegesen aggódom ennyit, hiszen nem volt semmi baj, a mai napig. Azt hittük, hogy ez egy átlagos sulis nap lesz. Az osztályfőnökünk lépett be az ajtón, maga mellett egy olyan személlyel, akit soha nem akartam látni többet, de itt van.
-Ő itt az új osztálytársatok, Kim YoungJo, vagy hívhatjátok Ravn-nek, ahogy tetszik. YoungJo kérlek üllj le. - mondta az osztályfőnök, ő meg rám nézett és egy undorító vigyor terült el arcán amitől hányni tudtam volna, Mingi mellettem tartotta bennem a lelket, a többiek, pedig sokkosan ültek. Seonghwa látszólag jól végig mérte Ravn-t, néhány undorodó és gyilkos pillantással, mire Ravn gyorsan leüllt Seoho és Keonhee elé, az üres padba.

-Mindjárt beverem azt a mocskos képét! -mondta Seonghwa elég idegesen a szünetben, mire én csak egy kis puszit adtam az arcára.
-Nem szükséges. Egyébként is a tiéd vagyok. -mondtam majd szorosan átöleltem, amit viszonzott.

[...]
Ravn megragadta a kezem és elhúzott.
-Nyugodj már meg te kurva. -mondta, mivel megállás nélkül rángatóztam, hogy kiszabadulhassak.
-Nem foglak bántani. Úgy látom nagyon szeretitek egymást. -fejével az egyik terem felé mutatott, ahol éppen Seonghwa-nak különórája volt, majd Ravn előhúzott egy pisztolyt a zsebéből, nem látszott nagyon, de én észrevettem és remegni kezdtem.
-Van egy ajánlatom. Ha szakítasz vele és eltűnsz, akkor nem ártok se neki, se neked. Ha viszont úgy döntesz, hogy nem teszed meg, akkor először golyót repítek a kis szerelmed testébe, utána megkereslek és hatalmas kínokban lesz részed. Na melyiket választod? -teljesen lesokkoltam, pontosan tudtam, hogy lenne kiút és, hogy együtt megoldanánk, de...
-Megteszem. -mondtam határozottan és akkor még fel se fogtam, hogy mit teszek.
-Úgy legyen. -mondta majd elviharzott.

Seonghwa szsz.:
Hongjoong mióta végeztem hozzám sem szólt, ha kérdeztem valamit egyszóval válaszolt. Talán már nem szeret? Vagyis én így gondoltam ezért kitaláltam, hogy elhívom egy randira, ami meg is történt másnap, de ha tudom mi lesz a vége, nem tettem volna.

Írói szsz.:
Seonghwa és Hongjoong randijuk után elmentek a parkba, ott leülltek egy padra. Hongjoong szinte hozzá sem szólt Seonghwa-hoz, az idősebbet ez rettenetesen zavarta és érezte, hogy ebből nem lesz semmi jó. Aztán Hongjoong megszólalt.
-Seonghwa, figyelj... Én ezt nem bírom tovább. Külön utakra kéne mennünk.
-Mi? Ezt, hogy érted? -Seonghwa kétségbe volt esve, nem akarta elveszteni Hongjoong-ot.
-Szakítsunk!
-Mi-miért?
-Mert én már nem érzem azt, amit te. Sajnálom. -mondta majd elrohant. Hongjoong hazudott, mindennél jobban szerette Seonghwa-t és elképzelni nem tudta, mekkora fájdalmat okozott szerelmének. Seonghwa lesokkolva üllt, egy erőset ráharapott az ajkára, hogy könnyei még ne induljanak szabad utakra. Észre sem vette, hogy a nyaklánc, amit Hongjoong-tól kapott, még mindig a nyakában lógott.

Seonghwa teljesen magába fordult, mikor hazaért és bement a szobájába, könnyei patak módjára kezdtek el folyni. Meglátta asztalán a közüs képüket és a kezébe vette, de csak még jobban elkezdett sírni. Egész teste úgy remegett a sírástól, mintha árammal ütnék, emiatt kicsúszott kezei közül a kép, az üveg darabokra tört és az egyik szilánk Seonghwa bőrébe fúródott, ezt egy fájdalmas kiáltás követte, aztán nyílt az ajtó.
Yeji, mikor meghallotta a kiáltás egyből tudta, kihez tartozik és futni kezdett fia szobája felé, egy percig sem gondolkozott, csak benyitott.
Seonghwa elmondta mitörtént, aztán bekötötte a sebét.

Hongjoong elmondta szüleinek, hogy mi történt, aztán egyből hívta barátját Hyunjin-t, még Minginek se szólt.