Aznap több vendégem nem igen akadt a hajlott hátú idős hölgyön kívül, csak az ígért krémeket és főzeteket gyártottam le, és szállítottam őket a „megrendelőjükhöz". Egész későn indultunk visszafelé szeretett házimacskámmal, ugyanis a munkám elvégeztével letelepedtünk a Tisza partján és a folyón kívül még egy korhadt, alighanem kihalt fát csodáltunk, mely körül szénfekete varjak serege tanyázott. Mintha valami mágikus erő vonzotta volna őket a halott növény környékéhez. Mikor hazafelé vettük az irányt, a fához léptem és a kosaramba rejtettem pár darab fakérget és egy viszonylag egyenes, ám görcsökkel sűrűn teletűzdelt pálca- szerű vesszőt, illetve pár fekete, már-már mélykék varjútollat. Majd a külváros felé baktattunk.
...
A házunk felé sétálva ismét találkoztam a szelíd tekintetű, de mégis megfélemlítően magas és erős Jakabbal. Megint köszöntem neki, ez csak természetes dolog és bevett szokás volt.
-Szép jó estét, Jakab! – szólítottam meg fülig érő, széles mosollyal az arcomon.
-Szép jó estét kegyednek is! – szólt hozzám ugyanolyan szelíd, kedves tekintettel, amit mindig az arcán lát az ember. – Milyen napja volt kegyednek? – kérdezte, de ekkor a macskám ismét kiugrott a kosaramból, egyből felismerve szomszédom és a következő pillanatban már buzgón dörgölőzött is hosszú lábához.
-Milyen lelkes kis jószág. – szólt, s közben ellágyulva nézett a macskára, aki eléggé szerette Jakabot.
-Talán jobban is szeret téged, mint engem.
-Nem hiszem. Ilyen kedves és szép gazdája kevés jószágnak adatik. – ezt már sóvárogva, a két zöld szemembe mondta, s én igen elpirultam. De nem akartam, hogy ne vegye észre, jólesett, hogy elpirulni lát.
Ekkor viszont a húgom hangja csilingelt az udvaron, megszakítva ezzel az igen meghitt hangulatot. Gyorsan elbúcsúztam a fiútól és a macskámat a hónaljam alá csaptam. Mikor a húgom szélesre tárta volna a kaput és elkiáltotta volna magát kellemetlen kiabáló hangnemben, addigra a kapu előtt termettem.
Ó! De jó, hogy hazajöttél, már édesanyával azt találgattuk, hol lehetsz ennyi ideig.
-Én csak leálltam kicsit beszélgetni Jakab... - de ekkor a drága testvérem félbeszakított a hajókürtszerű visításával.
-Úúúúúúúúúúúúúúúúúú! Szóval Jakabbal beszélgettél. – szólt mézesmázos hangon. Ekkor úgy elvörösödtem, mint egy rendesen felnevelt paradicsom. Mert édesapa, Szeged híres zöldségese szerint a zöldséget nem termeszteni, hanem felnevelni kell. De visszatérve a témához, elvörösödtem és bemenekültem a nekem otthont adó házba. Az este úgy telt, ahogy az telni szokott: elköltöttük vacsoránkat, majd megbeszéltük, milyen napunk volt és mindenki elvonult magának. Másnap segítettem a zöldségárulásban, mert minden második nap megyek a kunyhóhoz és minden elsőn az üzletbe. És így ment minden, míg be nem köszöntött az ősz...
YOU ARE READING
A szegedi gyógyfüveslány története
היסטורי בדיוני1725-öt írunk. Az 1710-es és '20-as években Szeged városát az aszály sújtja és ezt az ördög ágyasainak, a boszorkányok művének tartják, ezért megkezdődnek a magyar boszorkányperek. Főhősnőnk, Harsányi Kamilla titokban gyógyfüveket árul és jövendöl...