𝑨𝒑𝒂𝒌𝒐𝒎𝒑𝒍𝒆𝒙𝒖𝒔

4. 𝓡𝓮́𝓼𝔃

Ismét otthon. A bejárati ajtón belépve orromat megcsapta a büdös dohány szaga. A nappaliból jött... biztos apám az, mivel előszeretettel gyújt rá a bűzös cigarettáira  a házban... még a kertig is lusta kimenni.

Bizonyára csak ő van itthon és szegény édesanyám meg a munkahelyén robotol estig...

-Megjöttem!- kiáltottam el magamat amikor ledobtam magamról a kölcsönkapott cipőimet.

-Még maradhattál volna...- dünnyögte a nappaliból kiszűrődő hang.

-Nem akartam tovább zavarni Evannaeknál, főleg úgy, hogy megjött az a szipirtyó anyja.- mondtam mit sem törődve hangnemével.

-Brooklyn is itt van?- hallottam meg ismét hangját, azonban mintha most némi izgatottság is lett volna benne.

-Hol máshol lenne? Természetesen ott van. Szegény Ewan, milyen felesége van...- húztam apám agyát mivel tudtam, hogy nem kedveli a férfit.

-Te csak ne sajnáld azt az embert, nem érdemli meg még a te sajnálatodat sem!- kacagott fel harsányan.

-Mi az, hogy ne sajnáljam? Ő egy nagyon jó ember, nem értem mi a bajod vele!- szálltam vele vitába.

-Ha ismernéd nem ezt mondanád.- mondta rejtélyesen. Engem már komolyan kezd érdekelni, hogy miért haragszanak egymásra ennyire... az is furcsa, hogy még nem is nagyon beszélt arról, hogy rossz a kapcsolatuk, bár azt mindig is tudtam, hogy nem szívleli Evannat.

Inkább annyiba hagytam ezt a beszélgetést és kettesével szedve a lépcsőfokokat felsiettem a szobámba. Egyébként fogalmam se volt arról, hogy miért védtem egy olyan férfit akit körülbelül két napja ismerhetek. Biztosan azért nőtt Ewan ennyire a szívemhez mivel ő kedvesebb volt velem egy nap, mint apám 17 év alatt.

***

Már egy ideje csak forgolódok az ágyamban... egyszerűen nem jön álom a szememre. Akaratlanul is folyamatosan a tegnap este történtek jutottak az eszembe. Rég éreztem már magamat akkora biztonságban, mint Ewannel és ez egyszerre aggasztott meg boldogított is.

Kezeim remegni kezdtek... mostanában egyre gyakrabban. Senkinek se beszéltem eddig róla, ezért az okát se tudom. Biztosan valami lelki dolog ez is, akárcsak a pánikrohamaim.
Gondoltam kiszellőztetem kicsit a fejemet, ezért felkeltem és elkezdtem egy pulóver vagy egy kabát után kutakodni, mivel a nyár ellenére itt, Angliában nagyon hűvösek az éjszakák.
Azonban kabát helyett a kezemben megakadt egy ing, Ewan inge. Mélyen beleszippantottam a ruhadarabba amely még mindig a férfitól illatozott.
Mert miért is ne alapon felkaptam magamra és sikeresen megtaláltam a fekete ballonkabátomat, amit szintúgy fel is vettem és a lépcsőn igyekeztem minél halkabban lesurranni nehogy felébresszem a szüleimet.

Az ajtón kilépve tapasztaltam, hogy valóban hideg van, arra számítottam, hogy majd az utcai sétától és a friss levegőtől elmúlik majd a kézremegésem, de nem így lett...

Evannaék háza mellett elhaladva megpillantottam a tornácon egy sötét alakot. Közelebb mentem a kapuhoz és ott már kellő fénymennyiség volt így a sötét alak helyett Evannat fedeztem fel.

Mosolyogva kezdtem el integetni neki, reméltem, hogy vidáman int majd vissza nekem azonban ennek az ellentétje történt meg. Kezeivel intés helyett szemeihez kapott és gyorsan megtörölte őket... méterekről is észrevehető volt vörös szeme.
Mihelyst eljutott a tudatomig, hogy gond van a kapun berontva odasiettem hozzá és leülve mellé átöleltem őt.
Cselekvésemnek hála még keservesebb sírásban tört ki.
Szándékosan nem szóltam egy szót se, vártam amíg megnyugszik...