𝑨𝒑𝒂𝒌𝒐𝒎𝒑𝒍𝒆𝒙𝒖𝒔

11. 𝓡é𝓼𝔃

"Élvezem ezt az egészet, majd lesz ami lesz."

Igen, este még mindketten ezt gondoltuk, mivel úgy igazából egyikünk sem gondolt bele a cselekedeteink következményeibe. Hisz mindenki tudja, egy 17 éves lány és egy 45 év körüli férfi kapcsolatából semmi jó nem sülhet ki, igaz? Hát persze, hogy igaz.

Reggel egy számomra ismeretlen csengőhangra ébredtem fel. Fejemet a kanapé karfáján pihentettem míg lábaim Ewan ölében voltak. A férfi nem sokkal utánam ébredt fel és szemeivel végigpásztázta a nappalit, majd a szőnyegen megakadt a tekintete, a még mindig idegesítően csipogó készülékén.

Hatalmas sóhajtással vette fel a telefont és hozzám se szólva elcsoszogott az egyik közeli szobába. Értetlenül néztem utána, nem tudtam ki hívta, de nagyon nem örült neki. Váratlanul a lépcső felől hatalmas puffanást hallottam meg amelyet egy cifra káromkodás követett.

- Jó reggelt! - köszöntöttem nevetve a barátnőmet aki az alsó lépcsőfokon ülve nyöszörgött.

- Soha többé nem iszok semmit a vízen kívül.

- Igen ezt már hallottam párszor.

- Nyugtass meg, hogy nem vagyok alkoholista. - ült le mellém és fejét a vállamra döntötte.

- Megnyugtatlak, nem vagy az.

Mosolyogva összetette két kezét majd összeszűkített szemekkel rám nézett. Kissé aggódni kezdtem mivel ez a nézése még új volt a számomra, az anyjára szokott így nézni egy jókora veszekedésük után... és közben.

- Te beszélsz álmodban? - a kérdése hallatán kissé megmerevedtem, kicsit se számítottam erre.

- Nem? - feleltem, bár inkább hangzott kérdésnek, mint egy határozott válasznak.

- Szerintem meg de. Hallottalak az este... nem tudtam aludni. Biztos azzal a Sammel volt valami jó kis álmod. - bökött oldalba.

- Miért pont Sammel álmodtam volna? - tettem fel azt a bizonyos kérdést, amit lehet nem kellett volna.

- Ki mással álmodtál volna? Az apámmal? - nevetett fel. Nos, ha lett volna a számban víz, biztosan arcon köptem volna Evannat.

- Én... nem. Nem az estem. - legyintettem.

Szerintem ekkorát még életemben nem hazudtam, pedig rossz tulajdonságom egyike a sok hazugság. Azért csókolóztunk az este, mivel nem az esetem... hát hogyne.

- Mondjuk szerintem se jó pasi, bár lehet közrejátszik az is, hogy az apám. Nem lenne az lehet mást gondolnék. - vonta meg a vállát.

- Pedro Pascal.

- Mi van vele?

- Vele álmodhattam... - bólogattam határozottan. Valamit muszáj volt kitalálnom, nem mondhattam azt, hogy "jaj bocs, apáddal enyelegtem és nem álmomban beszéltem!"

- Meglehet, amennyire oda vagy azért a színészért.

Hirtelen Evanna telefonja szólalt meg a semmiből. A lány se számított rá mivel halkan felsikkantott. A készülék kijelzőjén megpillantottam a fehéren rikító "anya" feliratot. Sóhajtva, akárcsak apja az előbb felvette. Mutatóujjával jelezte, hogy nemsokára visszajön és felvonult az emeletre.

Magam maradtam, gondoltam keresek valami gyilkosokról szóló dokumentumfilmet. Minden reggel azt néztem, sőt igazából egész nap...

- Hát nem vagyok az eseted? - huppant le a kanapéra Ewan és hanyagul maga mellé dobta a telefonját.

- Nem. Nekem ő az esetem. - biccentettem a tévé felé.

- Ted Bundy? A sorozatgyilkosokra buksz? - csipkedte meg mosolyogva a combomat.