Feszélyezve #2

Asgardi csillogás

Nem lepődtem meg amikor felértünk, minden a régi volt. Aranybevonat, páncélok és kiélezett kardok. Ugyan kis időre elszoktam ezektől de a jól ismert érzés mellkasomba hasított. Ahogy elkezdtük megközelíteni a palota kapuit a Bifrösztön keresztül egyre inkább éreztem a döntésim súlyát. Legszívesebben vissza forultam volna de mégis hiányzott a szőke. Hiányzott a puha bőr és a gyengéd érintés.

Várjunk csak..ez nem igaz. Teljesen jól megvoltam nélküle is. Ráadásul nem emlékszem, hogy ért-e valaha hozzám gyengéden..Mostmár magam is láttam, hogy testvérem nem azért akart visszahozni Asgardba mett hiányoztam neki. Egyszerűen csak szüksége volt valakire akire kenhette a problémái forrását.

Lassan elértük a város szélét és én egyre kevésbé akartam bemenni a kastélyba. Odabentről nekem egy jó emlékem sincsen. Ám testvérem erős kezei nem engedték, hogy mást tegyek. Mindenáron visszakart rántani a csillogó kínzókamrába.

-Gyere Loki! Szükség van rád, kérlek testvér...-könyörgött szipogva.

Orrából a cér cseppekben hullott a megrepedt Bifröszt felszínére. Bevallom nem kicsit sajnáltam meg, szerettem Őt, mindennél jobban. Így hát nem tehettem más csak annyit, hogy mentem utánna. Esztelen voltam és a szívem után futottam.

Ahogy beléptünk az egykor meleg otthon nyújtó palotába elfogott az undor. Mióta nem jártam itt csak mégrosszabb lett a helyzet. A plafonon lévő festmények a legkevésbé sem tükrözték a valóságot. Béke állt rajtuk és szeretet ám ez a hely semmi másban nem volt jeles csakis a háblrúkban. Odin soha nem volt képes felelősségteljes döntéseket hozni.

-Elkéstél testvér...hiába hozod ide nekem az öcsikénket. Nem érdekel a biznisz.-hallok egy ismerősen csengő, távoli hangot.

Annyira ismerős de mégsem tudom, hogy ki az. Nem érzek semmit mikor hallom, a hátamon végig fut a hideg ahogy meglátom a nővérünket a Halál Istennőjét. Fekete ruhában díszeleg az egykori gyámom trónján aki, ha jól tippelek már a Walhallában szundikál anyánkal.

-Hela! Nincs jogod Asgardban lenni..-sziszegi Thor akár egy kígyó.

Soha nem jellemezném így, mindig is valami ragadozóhoz hasonlítottam magamban de most, hogy a szeme szikrákat szór és vicsorogva rogy a padlóra...csakis erre a kúszó-mászó hüllőre illik a leírás.

-Csak nekem van jogom itt lenni, árulók vagytok mind! Illetve...Jöttünheim királya! Te nem...

-Micsoda? Hogy minek a királya?-röhögök az engem cseppet sem megfélemlítő nőre.

-Jöttünheim..talán nem mondta el apánk az igazat mielőtt távozott?

Ennél a mondatnál Thor fájdalmasan nézett fel a plafonon díszelgő festményre.

-De elmondta..vagyis ezekszerint nem minden részletbe avatott be.

-Miután a drága bátyád végzett a jégóriások nagy részével te maradtál az egyetlen jogos leszármazott. Így hát már jó ideje te birtoklod azt a kopár vidéket és a megmaradt népességet is. Te döntöd el, itt és most, hogy béke legyen...vagy háború!

Fájdalmas tekintettel néztem fivéremre aki még mindig a padlón fetrengett. Nagyot sóhajtottam majd pedig nagy meglepetésemre fikarcnyi arrogancia nélkül válaszoltam. Mintha apámat hallottam volna.

-Had gondoljam át, biztos meg tudunk egyezni. Addig is szállást nyújtanál nekem birodalmadban?-kérdeztem félig-meddig meghajolva.

Úgy tűnt, hogy elnyertem nővérünk tetszését, egy bólintással díjazott majd kinézett az ablakon.

-Gondolom tudod, hogy merre találod a szobákat.

-Természetesen. Megengeded?-mutattam a testvérem felé.

-Vidd csak..úgysem tud ártani se neked, se nekem.-mosolygott majd ügyet sem vetve ránk kisétált a hátsó ajtón.

~Ezért a rengeteg késésért megkövezhetnétek de kérlek bocsássatok meg...az időm negyedét tudom csupán erre fordítani és ez nem elég. Igyekszem gyakrabban hozni a részeket de nem biztos, hogy menni fog~

×Jesu×