Hajsza/BEFEJEZETT/

Epilogue

A kanapénkon feküdtem, és egyszerűen bámultam a plafont. Lilla suliban volt, apa már bent dolgozott, de anyának csak délután kellett bemennie. Ő a konyhában sürgött forgott, miközben engem bombázott a különböző kérdéseivel, illetve jó tanácsaival:
- Sajnálom, de így nem igazán tudok segíteni- vett elő egy lábast- ha részletesen elmondanál mindent, akkor biztosan találnék valami jó tanácsot, azon kívül, hogy az "idő majd begyógyítja a sebet"- hangzott el a kliséssé vált mondat. Hátha nekem is igazzá válik. Egy sóhajtással válaszoltam neki, majd fordultam egyet a kanapénkon.

- Tehetetlen vagyok, érted?- kérdeztem, de választ sem várva folytattam- És ő is az volt. Vagyis nem tudom...ha megtehette volna, szerinted itt maradt volna miattam?

Belemerültem a gondolataimba, ahogy eszembe jutott ez a kérdés, ami akkor, számomra a világot jelentette. Meg sem hallottam anya válaszát, mert a fejemben egymást követték a gondolatok, amik Balla Nátán körül forogtak. Már legalább két hete.

Emlékeztek, hol hagytam abba a mesélést? Azon a csütörtökön, amikor részt vettünk az utolsó táncházon. Az a nap, már majdnem három héttel ezelőtt volt.

Pénteken letudtam a korai főpróbát, azután pedig az előadást is. Egyiken sem jelent meg Benedek, és Zsolti még mindig sérült állapotban volt, így esélyem sem volt a külön számban részt venni. A fő számunk viszont hatalmas siker volt, és igazán élveztem. A külön számot pedig a színpad széléről, a függöny takarásának biztonságából néztem végig, csalódott mosollyal az arcomon. A délutánt Nátánnal és a barátaival töltöttem, a szombat délelőttömet pedig a videó szerkesztésnek áldoztam fel.

Áh, igen. A youtube csatornám...baromi felkapottá vált! Felraktam a videót hétfőn este, de már napokkal előtte azt vettem észre, hogy a feliratkozások száma egyre csak nő. A néptánc találkozós és egyben hajszás videóm pedig egyenesen a felkapottak közé landolt. Lenne mit megköszönnöm Nátánnak...

Visszatérve az időrendre, a szombat délutánomat is Nátánnal és Emesével töltöttem, beültünk enni, meg sétáltunk egy jó nagyot. Őszintén, imádtam velük tölteni az időmet, mert igazán sokat nevettünk, és sohasem unatkoztam mellettük. Egy testvérpár, akik annyit civakodnak, hogy kész műsort adnak elő, amit be kell valljak, nagyon élvezek. Pár nap alatt szinte kiismertem őket, nagyon sok mindent megtudtunk egymásról. Bár Nátán még nem annyira avatott bele abba, hogy pontosan miért nem akart válaszolni a valódi kérdésre a hajszában, arra azért magamtól rájöttem, hogy az édesanyjuk már nincs velük egy ideje. Erről pedig eszembe jutott Dóri, akivel tisztáztuk a dolgokat, és nem vagyunk haragban...viszont már olyan jóban sem. Ő Benedekkel jár, én pedig odacsapódtam néhány másik lányhoz, akik úgy néz ki befogadtak. De abban azért biztos vagyok, hogy Dórinál biztonságban a titok, hogy csaltam a hajszában.

Gondoltátok volna, hogy nagyjából egy hét alatt nagyon meg lehet kedvelni valakit? Én nem...de mégis sikerült. Azokban a napokban igyekeztem elterelni a figyelmem valamivel, ha egyedül voltam, hogy ne azt számolgassam, mennyi időnk van addig, amíg vissza nem mennek Amerikába. Hétfő reggel, bár inkább hajnalban indult a gépük, ezért jöttek vasárnap este elbúcsúzni. Emesével jól megölelgettük egymást, és megbeszéltük, hogy igyekszünk gyakran írni a másiknak. Nátán már nehezebb eset volt...sőt, azt kell hogy mondjam, hogy eléggé megnehezítette a dolgomat. Miután Emese ott hagyott minket, nem igazán tudtunk hogy elbúcsúzni...furán zavart volt a szituáció. Akkor pedig rájöttem, hogy nekem különösen nehéz lesz megszokni, hogy más kontinensen éljük tovább az életünket, mert én egy hét alatt elkezdtem kötődni a fiúhoz. Már készültem elköszönni tőle, amit ő megelőzött egy szoros öleléssel...de hogy ebből hogyan lett csók..na azt ne tőlem kérdezzétek, mert azok a gondolatok még mindig keszekuszák. Tény, hogy vigyorogva sétáltam haza, de másnap már cseppet sem találtam olyan örömtelinek, hiszen nem tudtam mi van pontosan. És ez még mindig így is van. Hozzá tenném azért, hogy nem sírtam, inkább kicsit magamba fordultam, mert azóta nem kommunikáltam semmilyen módon Nátánnal.