Five

87 8 7
                                    


-Nem hiszem el, hogy belerángattál ebbe- morogtam, mikor Dóri újra előhúzta a már délután látott szatyrának a tartalmát. Este fél hét van, és éppen egy benzinkút mosdójában állunk. Szerencsére akkora volt a forgalom a benzinkúton, hogy simán bejöttünk bármilyen feltűnés nélkül. A benzinkúttól nincs messze az étterem, ahol tartják a vacsorát, ami hétkor kezdődik. Sajnos az egész étterem be van zárva mások számára, hogy biztosan elférjen a sok külföldi (de persze így sem egyszerre, mert a vacsorára kilencig lehet menni).
Otthon igazából nem nagyon csináltam semmit, csak vártam már, hogy Dóri elmondja, hogyan megyünk majd be. De persze, még nem tette. Mivel nem válaszolt egyetlen egy üzenetemre sem. Fogalmam sem volt, mit kellene fel vennem egy vacsorára, hogy beleolvadjak a tömegbe, így sima utcai ruhára esett a választásom. Azalatt a néhány óra alatt, amíg otthon voltam, elindítottam a vlogolást, kitettem néhány dolgot, és hogy van egy tervem. Ami igazából nem az enyém, hanem Dórié, és még én sem ismerem, ez pedig elég nagy problémának számít. Mindenesetre, valahogy ki kéne deríteni, hogy Nátán nézi-e, mit teszek ki.
Ezért kitettem egy fotót, amin Dórival állunk mosolyogva, a színház előtt. Ez ma készült hazafelé. Közvetlen akkor raktam ki, amikor megcsináltuk, hogy még időben legyen. A képre kiírtam, hogy:

"Merre vagy Nátán?"

Szándékosan nem taggel-tem be, hogy kiderüljön, mi van. És a gyanúm sajnos beigazolódott. Nátán válaszolt:

"Hát nem erre"

Szóval sajnos mostantól arra is kell figyelnem, hogy mindent csúszással rakjak ki, ami már nem érvényes, így nem tud időben elmenekülni. Ó te jó ég, most valami rendőrnek érzem magam! Vagy bérgyilkosnak...na jó, nem, mivel az már eléggé beteg lenne.
Viszont, van egy jó ötletem, amit ha bejutunk Dórival, tudok majd alkalmazni.
De visszatérve a jelenre:

Izgatottan támaszkodtam a mosdó pultjához, miközben Dóri egy nem túl feltűnő, de egészen más sminket varázsolt az arcomra. Nekem nem igazán tetszett, de így kevésbé lehetett felismerni. Magára is rakott egy keveset, de őt nem fenyegeti semmilyen veszély, ilyen szempontból. Mondjuk engem is csak Nátán veszélyeztet. A smink után kontyba fogtam a hajam, és fintorogva néztem a mű hajakat. Kérlek, legyen a fekete jó! A fekete! Kevésbé feltűnőbb, mint a vörös. Pechemre, hiába nyomkodtuk Dórival a fejemre a fekete cuccot, mert felül elkezdett szét jönni az alsó anyaga. Így mindenképpen leesett volna a fejemről, már ha egyáltalán, bárhogyan ráment volna. Szóval ennyit erről. Megállapítottuk, hogy a fekete mehet a szemétbe, mire barátnőm szomorúan megcsóválta a fejét. Ezután még mindig piros arccal nyúlt a vörös hajzuhatagért, mire én hátra hőkölve védekeztem.

- Eszedbe ne jusson!- szóltam rá. Dóri erre elvigyorodott.
- Bocsi, de muszáj. Nincs másik, és túl nagy a fejed.
- Kösz- nevettem fel, majd rámutattam a vöröskére- de ez baromira feltűnő.
- Ez van. Egyébként meg, szerintem kifejezetten szépen van megcsinálva.
- Ajj, ne már- hajtottam le a fejem. Dóri pedig kapva az alkalmon, rám erőszakolta ezt a csodát, én meg már nem tudtam mit tenni ellene. Grimaszolva néztem bele a tükörbe. Hát...hogy is mondjam. A vörös színt nem nekem találták ki. Elég bénán néztem ki, és szerintem sütött rólam, hogy mű a hajam.
- Na milyen?- kérdeztem végül barátnőmtől. Dóri elhúzta a száját, majd így szólt:
- Egész jó. Ha nem keltesz figyelmet, minden rendben lesz. Álcázáshoz tökéletes.
- Ahha- hát ezzel nem győzött meg.
- De nézd, itt van a napszemüveg- nyújtott felém egy szimpla, egyszerű fekete napszemcsit. Furán néztem rá.
- Egy zárt helyen leszünk. Sötétedik. Hülye lennék felvenni.
- Haj, hogy veled mennyi, baj van!- háborgott, aztán beletuszkolva a szatyorba a maradék cuccokat, elindult kifelé. Egy utolsó elborzadó pillantást még vetettem a tükörképemre, majd utána mentem.
- Indulhat a hadművelet?- kérdezte visszanyerve a jókedvét, amikor meglátott parókában kilépni a benzinkútból. A pénztáros cseppet sem nézett rám furán...Á, dehogy.
- Vágjunk bele- sóhajtottam megadóan.

Hajsza/BEFEJEZETT/Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang