Milyen érzés Harry Potter titkos ikertestvérének lenni úgy, hogy néhány emberen kívül senki sem tudja, hogy a lány nem halt meg?
Hope Lisa Price, alias Hope Lily Potter egy ideig maga sem tud arról, ki is valójában, hanem azt hiszi, Roxmortsban talá...
— Komolyan levelet küldött neki? — hallottam meg egy meglehetősen ismerős, felháborodott hangot. Egy hét telt el azóta, hogy Cassie is megidézte a patrónusát. Éppen vacsorára indultam, mikor White professzor irodájának ajtaja előtt megütötte a fülemet a már majdhogynem kiabálás. A fal mellé húzódtam, mert kíváncsi voltam, milyen levélről van szó. — Mi van, ha bántani akarja majd magukat?
— Még mindig nem értem pontosan, hogy honnan tudsz a levelemről, Phoenix.
Tehát Phoenix leordítja egy tanár fejét. Na ez az, amit soha nem tudtam volna elképzelni róla. White professzor hangja remegett — talán félt?
— Láttam, amikor bement a Mágikus Menazsériába, és odaadta a pergament egy bagolynak, hogy vigye el...
— Hope, te meg mégis mit művelsz itt? — torpant meg Cassie, mielőtt bekopogott volna a szobába.
— Most nem hallottam, hogy kinek küldött levelet! — bosszankodtam. — Gyere ide, és figyelj! — rántottam a fal mellé barátnőmet, aki meglepettségében majdnem elvesztette az egyensúlyát.
— Tisztában vagyok vele, hogy mit tett, egyszerűen csak képtelen vagyok felfogni. A legrosszabb, hogy válaszolt is, pedig megmondtam, hogy ne tegye.
Phoenix hangosan szívta be a levegőt, még a csukott ajtón is kihallatszott.
— De ő egy bűnöző, mégis mit gondolt, ha ír neki egy levelet, már nem fog vadállatként viselkedni? Eleve őrült, az Azkabanban mindenki megőrül — egészen olyan volt, mintha a mardekáros fiú már a sírás határán állna.
— Anya teljesen ki van akadva, nem tűröm, hogy bárki ilyet mondjon neki. Én ezt nem hallgatom tovább... — motyogta Cassie, majd belökte az ajtót. — Ollá! — kiáltott fel, széttárva a karját, mire a bent tartózkodó White professzor és Phoenix felkapta a fejét. — Nix, te meg mit keresel itt? — tátotta el a száját hugrabugos barátnőm, csodálkozást mímelve.
— Én... Nos, én...
— Ő is jár ezentúl különórákra — fejezte be helyette a mondatot az orvoslástantanár. Mindketten megviseltnek néztek ki, nyilván rossz pillanatban szakítottuk meg őket — de nem tehetek róla, hogy Cassie tornádónak érzi magát. — Mint kiderült, ő is rendelkezik azzal a mágiával, amivel ti.
— Mi? — azt hiszem, ebben az esetben Cassie-nek nem volt szüksége színészi tehetségére, a döbbenete őszinte volt.
— A piros füstre gondol, tanárnő? — kérdeztem. — Hogy azon én mennyit gondolkodtam, hogy miért ugyanolyan...
— Te tudsz a piros füstről? — pillantott rám megütközve White professzor.
— Persze, hogy tud, az Abszol úton találkoztak, és Nix segített neki legyőzni egy csomó halálfalót — magyarázta Cassie. — Nix mesélte — tette hozzá, mintha mentegetőzne.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
