Édes Álmok II.: Titokban ikrek - Harry Potter fanfiction

Ki vagyok én, avagy indulás Harryért

Az utcában csend honolt, leszámítva persze a település központjából odahallatszódó nevetést. Aznap esett az eső, az elszáradt, vizes falevelek illata szállt a széllel, amely belekapott a hajamba is, az arcomba fújva azt. Elkerekedett a szemem, ugyanis lila tincsek röppentek elém. Fekete csizmám kopogott az úton, mosolyogva szemléltem a különböző halloween-i díszítéseket. Egy házhoz tartottam, bár magam sem tudtam, miért. A kovácsoltvas kapuhoz léptem, melyen úgy haladtam keresztül, akár egy szellem - ismét egy esemény, ami megdöbbentett. A gondosan locsolt, zöld füvű kertet liliombokrok szegélyezték, a kertkapuból különböző méretű kövekkel kirakott út vezetett a teraszig. A korlátra kaspókba ültetett petúniákat függesztettek fel. Békés hangulatú kis családi ház volt, az őszi levegőbe levendulaillat keveredett. Az ablakon keresztül látszott, amint egy szemüveges, kócos hajú férfi varázspálcájából színes felhőcskéket eregetve szórakoztatta a szőnyegen ülő, kék pizsamás gyerekeket, egy kislányt és egy kisfiút. Mindketten babák voltak, körülbelül egy évesek, minden bizonnyal a férfi gyerekei. Ekkor egy hosszú, vörös hajú, smaragdzöld szemű nő sétált ki a konyhából, egyik kezében egy tálnyi tökös derelyét, másikban pedig egy kancsó sütőtöklevet tartott. Az ablakon keresztül figyeltem őket, mosolyogtam a gügyögő gyermekeken és a szüleiken, akik odaadó szeretettel tekintettek csemetéikre.

Az utca végén egy sötét taláros alak tűnt fel a semmiből és a ház felé sietett. Útközben két sütőtöknek öltözött gyerek totyogott át a téren. Szinte éreztem az ismeretlen hangulatát, tudtam, arra gondol, számára csak egy apró pálcamozdulat az egész, és a gyerekek sosem érik el a céljukat. Éppen az idegen felé tartottak, apró mancsukban kis kosárkákat tarva, melyek szinte színültig voltak cukrokkal és csokikkal.

- Szép a jelmeze, uram! - mondta az egyikük, ajkait nagy mosolyra húzta, összevissza álló, csokis fogaival vigyorgott az emberre. Az alak - alkatát tekintve férfi - felnézett csuklyája alól, így a gyerekek megpillanthatták kígyószerű, orr nélküli arcát és vörös szemeit. Magamban megállapítottam, ahhoz, hogy ilyen tisztán lássam az ismeretlen vonásait minimum olyan szememnek kell lennie, mint egy sólyomnak - bár, ezt kissé lehetetlennek találtam, sárga füst ide vagy oda. Mondanom sem kell, a kis csapat azonnal eliszkolt. A férfi zavartalanul folytathatta útját a családi ház felé, ahonnan hangos nevetés szűrödött ki. Halk léptekkel vágott át a kerti úton, majd kattant a zár, mikor a betolakodó legyintett egyet a kezében tartott pálcával.

A nő mondott valamit, majd elvette a két gyereket a férfitől. Észre sem vették a betolakodót, csak akkor, mikor a férfi nyújtózkodva az előszobába lépett. Nem volt nála pálca, egy pillanatra megmerevedett.

- Lily, fogd őket, és menekülj! Ő az! Menekülj! Futás! Majd én feltartom! - a csuklyás felnevetett. Pálca nélkül akarja feltartóztatni?

- Avada Kedavra!

Az előszobát zöld fény töltötte be, a férfi pedig holtan rogyott össze, akár egy marionettbábu, aminek elvágják a köteleit. Az emeleten a nő felsikoltott. Egy pillanatig sem tartott, megjelentem mellette, próbáltam beszélni hozzá, a nő viszont nem hallott semmit. A testet, amiben voltam, nem én irányítottam, arcomon forró könnyek csorogtak végig. A vörös hajú boszorkánynál nem volt pálca, zöld tekintete megtört volt, ez tisztán látszott, mikor bútorokkal próbálta elbarikádozni a szobát. 

- Anya és apa szeret titeket! Vigyázzatok egymásra... - a két gyerek csillogó szemekkel figyelte a fiatal nő - szinte lány - minden mozdulatát, még akkor sem érezték a veszélyt, mikor egy lusta pálcamozdulat miatt a nő munkája félreröppent az ajtóból. A boszorkány megpördült, mikor meghallotta a varázslat okozta ,,robbanást", és szétvetett karokkal megállt a kiságy előtt. Félt, és ezt a támadója is tudta. - Ne bántsa őket, csak ne az ikreket, kérem, ne Hope-ot és Harryt... - könyörgött.