Édes Álmok II.: Titokban ikrek - Harry Potter fanfiction

Ambrózia

Úgy keltem fel, mintha álomból ébredtem volna — talán azért, mert így is volt, hiszen ki hinne el egy olyan valóságot, ahol a dadogós Mógus professzor gonosz és párbajozik egy diákkal? Az első, amit megpillantottam, Vicky aggódó tekintete volt. 

— Hope! — sikkantotta, és a nyakamba ugrott. — Ne merj még egyszer ilyet csinálni, azt hittem, kinyírattad magad!

— Ha így folytatod, te nyírod ki — hallottam meg Pitypang hangját. A kis bólintér a párnámon ült — el nem tudom képzelni, hogy a barátaim mennyit küszködtek azért, hogy Madam Pomfrey beengedjen ide egy bólintért. 

— Megfojtasz, Tori — fuldokoltam. A lány megszeppenten eresztett el. 

— Ne merj még egyszer ilyet csinálni — találta meg a hangját. — Leesel a seprűdről, aztán hónapokig kómában vagy, majd valami fura mágikus erővel legyőzöd Mógust...

— Tehát tényleg nem álmodtam? — tátottam el a számat. 

— Nem hát! Mondjuk, amíg eszméletlen voltál, addig is volt min aggódnom, ugyanis egyik nap Charlie írt nekem, hogy Ronék neki akarnak adni egy norvég tarajossárkányt, utána meg McGalagony elkapta őket, és levont tőlük százötven pontot, amiért aztán büntetésül ki kellett menniük a Tiltott Rengetegbe halott unikornist keresni — a lányból csak úgy dőltek a szavak, egészen addig, míg Madam Pomfrey ki nem zavarta, mert ,,zavarta egy betegét".

— Ezt idd meg — nyomott a kezembe valamilyen édeskés illatú folyadékkal teli bögrét. 

— Mi ez? — szaglásztam bizonytalanul. 

— Ambrózia. Az eredeti, görög recept szerint készítettem, Soul adta kölcsön a saját bájitaloskönyvét. 

— Még sosem hallottam róla — ráztam a fejem, miközben óvatosan belekortyoltam a gőzölgő főzetbe. Máris jobban éreztem magam tőle, egészen olyan volt, mintha méz folyna végig a tagjaimban, melegséggel árasztva el azokat. 

— A görög mitológiában ezt nevezik az istenek eledelének, abban viszont tévednek, hogy mindig ezt ették, ugyanis csak olyan esetekben fogyasztották, ha olyan hatalmas varázsigéket hajtottak végre, mint amilyet maga és White kisasszony csinált — magyarázta. 

— Furcsa, hogy még sosem hallottam erről a bájitalról — morfondíroztam, miközben lassan elkortyolgattam az egészen sütőtökléízű italt. 

— Persze, hogy nem. A görög ,,istenek" leszármazottai hatalmas titokban tartják, így egyértelmű, hogy sokan még a létezéséről sem tudnak. 

— Akkor White professzor honnan tud róla? — vontam fel a szemöldököm. 

— Nos, ő egy ilyen leszármazottól kapta ajándékba — úgy tűnt, Madam Pomfrey nem szeretne erről beszéni, így nem firtattam, és megittam az utolsó cseppeket is az ambróziából. 

— Mi van a többiekkel? — pillantottam körbe, miután az éjjeliszekrényre helyeztem a bögrét. — Ugye meglocsolták a növényeimet? 

— A ,,többiek" White kisasszonyon kívül már mind felébredtek, a növényeidet pedig Granger kisasszony gondozta. 

— Hope! — a gyengélkedő ajtaja kicsapódott, és egy fekete hajú fiú esett be rajta. — Most találkoztam Vickyvel a folyosón, ő mondta, hogy felébredtél — magyarázta Phoenix, miután feltápászkodott a földről. 

— Mégis mit képzel...? — Madam Pomfrey pulykamód felfújta magát. — Ez egy gyengélkedő, itt nincs rendbontás! 

— Mi a frász történt? — nyöszörögte a mellettem lévő ágy felől egy hang.