Class X: Play the Shrinking Violet

Prológus

10 évvel ezelőtt

Amethyst rohant. Utált futni, de most nem volt választása. Az életéről volt szó.

Továbbra sem értette, hogy hogyan sikerült észrevétlenül feljutnia a katonai szállítókocsira, ki a reptérig, majd fel egy katonai teherszállító repülőgépre. De sikerült, és ennek felettébb örült. Viszont természetesen neki is elfogyott a szerencséje, ahogy mindenki másnak. A landolásnál kiszúrták, és üldözőbe vették.

Amethyst most jelenleg New York utcáin szaladt végig eszeveszett sebeséggel, és fogalma sem volt, hogy hogyan került oda. Legjobb tudomása szerint a JFK repülőtér civil volt, nem katonai, és az is New York túloldalán, Queensben volt. Márpedig ő látta a magasból azt az óriás parkot, a Central Parkot, ami egyértelműen Manhattanben volt. De abban a pillanatban nem ért rá ezzel a kis problémával foglalkozni.

Az eső szakadt, és ugyan New York városában éjjel is nappali világosság honolt, a vastag eső- és ködfüggöny miatt alig látott valamit. Nem tudta, hogy lerázta-e az üldözőit, de nem mert megállni, hogy körülnézzen. A városban még ilyenkor, hajnali egy környékén is rengeteg ember nyüzsgött. Legtöbbjük valami szórakozóhelyről származott.

Ebben a pillanatban átkozta csak magát igazán, hogy az esőt nem tudta kontrolálni. Ugyan szerette képességeit, még ha miattuk a poklok poklát élte is át, nem mindenhol jöttek jól. De legalább a szökésben segített a lánynak.

Éppen befordult egy sötét sikátorba, amikor a háta mögött meghallotta az ismerős kiabálást, ami már a titokzatos repülőtér óta követte, meg- megszakítva. Körülnézett a sikátorban, de nem volt ott semmi három kukát és egy rozsdás ajtót leszámítva, ami feltehetőleg a túlsó falon lévő épülethez tartozott.

Mivel a kiabálások már egyre közeledtek, Amethystnek döntenie kellett. Előidézte tenyereibe a kis lila plazmagömböcskéket, és az ajtó zárján lévő lakatra célzott vele. A plazmatöltet atomjaira égette a lakatot, Amethyst pedig a kilincsért nyúlt.

Az ajtó túloldalán egy meglehetősen modern, fényes lift fogadta. Minden mindegy alapon gyorsan belépett, magára zárta az ajtót, majd megnyomta az egyetlen gombot, ami a liftben található volt. A lift döccent egyet, majd komótosan elindult lefelé. Úgy nagyjából három perccel később döccent még egyet, majd a rozsdás ajtóval szemben megmozdult a fényes fal.

Amethyst beugrott a nyíló ajtó mellé, majd fejét kidugva kinézett a folyosóra. Egy hasonlóan fényes, szinte fehér folyosón találta magát. Egy lélek sem volt a folyosón, de a végén a lifttel szemben egy nagy, kétszárnyú ajtó várta, hogy kinyissák.

A lány gyors léptekkel kilépett a liftből, majd elindult a szürke csempés padlón az ajtó felé. Természetesen az zárva volt, így Amethyst elhátrált pát lépéssel, hogy a plazmatöltetével ki tudja robbantani a helyéről.

Éppen kellően eltávolodott, amikor hirtelen kitárult az ajtó, és vagy tíz, fekete egyenruhás fegyveres szegezte rá a pisztolyát. Amethystnek pislogni sem volt ideje, mivel hirtelen megjelent a katonák mögött egy magas, fekete férfi, szemkötővel.

§

- Hogy hívnak? - kérdezte a férfi, Fury, a csöndben ücsörgő lányt.

Amethyst nem válaszolt. Ugyan nem érzett semmi veszélyt, tudta, hogy ez a képessége nem teljesen száz százalékig megbízható. Jobbnak látta, ha egyelőre csöndben marad.

De Fury nem kérdezett többet. Néma csöndben vizslatta a lányt. Nem szólalt meg, nem moccant, csak nézte. És ez bevált, mivel Amethyst olyan öt perc után megunta a dolgot, megköszörülte a torkát, majd rekedtesen megszólalt.

- Amethyst. A nevem Amethyst Easterlin. - egy pillanatra elnézett Fury mellett a falra, majd visszapillantott a férfire - De ahonnan jöttem, ott Viharmadárnak hívtak.

Fury biccentett egy aprót, majd pár pillanatot várt, és újra megszólalt.

- És mondd csak, Viharmadár, mégis hogyan jutottál be?

- Ez... - kezdte Amethyst, de hirtelen elakadt - Ez egy hosszú sztori.

- Hajnali egy van. Szombat. - pillantott az órájára Fury - Én ráérek.

Amethyst habozott egy kicsit, de végül beadta a derekát és mesélni kezdett.

- Van egy ilyen képességem. - emelte fel a lány a kezét, hogy megmutassa a plazmagömbjét - Ha jól értettem, képes vagyok plazmát előállítani. A fizikusok nekem azt mondták, hogy meg tudom bontani az atom szerkezét, ki tudom belőlük szakítani az elektronokat és így tudok létrehozni plazmát. - magyarázta a lány.

- Igen, valahogy így működik a dolog - dünnyögte a férfi - Hány éves vagy?

- Tizenkettő.

- És honnan jöttél?

Amethyst hátán végigfutott a hideg, ahogy visszagondolt a létesítményre. Elevenen éltek benne még a dolgok, amiket látott ott. Amik olyan szörnyűek voltak, hogy úgy döntött, hosszú idő után megszökik.

- Oxfordshire-ből. - nyögte végül ki - A Culham Központból.