Lunae Lumina - A Hold láthatatlan köteléke

1. fejezet

Csendes, fellegekkel borított napra virradt ma is, mint mindig. A megszokott napok ritmusát felvéve az alagsori szobát takarítottam ki. A falnál lebegő lángok meginogtak, és egy halk kopogás hangja egyre erősödött, ahogy a bejárat felé közeledett valaki. Megálltam, majd az ajtó felé pillantva vártam az érkező személyt.

- Nocsak, nocsak - lökte beljebb az ajtót egy ismeretlen démon.

- Segíthetek valamiben?

- Nem hiszem, hogy ennyire segítőkész lennél, abban, amit szeretnék! - kuncogott.

Hátráltam egy lépést. Lassan elém sétált a hölgy, így teljes pompájában megtekinthettem őt. Telt idomok, mutatott, amit kellett, és takart is valamennyit a hosszú fekete ruhája, mely combközépig fel volt hasítva egyik oldalt. Grafit szürke hullámos haja lágyan omlott a vállára és a hátára. Sárga szemei villogtak hosszú, fekete pillái alatt. Háromszög arcán gúnyos mosolyra húzta vékony ajkait. Csípőjét úgy ringatta, ahogy léptei vitték előre. Szarvai a füle felett indultak előre a homloka közepéig, szinte körülölelték a fejét. Közepén egy smaragd kő csillogott a bőrébe ékelődve.

- Sok pletykát hallottam rólad, de nem hittem, hogy valóban igazak - járt körbe.

- Milyen pletykákat hallott, Hölgyem?

- Egy emberi lány megbékítette a gyilkos démon szívét. Hogy maradtál mellette életben? - nevetett.

- Nem értem, miről beszél.

Ereje végigfutott a szobán, majd egyre közeledett felém, végül teljesen körülölelt és szorongatott. Alig kaptam levegőt, a mellkasomat szorító energia érzésétől köhögnöm kellett.

- Litara! - egy ismerősen csengő mély hang oszlatta el a nő erejét és végre fellélegezhettem.

- Nagyuram! - lépdelt mellé mosolyogva, majd a karjára dőlt és átölelte.

Diadalittas pillantásokat mért felém, majd a férfira nézett ismét. Elkerekedett szemekkel pillantottam meg a hang gazdáját... a Nagyúr volt az. Sosem hallottam a hangját ezelőtt, pedig majdnem öt éve vagyok a szolgálatában. Csak az elmémben szokott visszhangozni, így adta ki a munkákat is. És most, a hangja szinte elvarázsolt, magával ragadt majd otthagyott egyedül egy üres szobában.
Meghajoltam előtte, mire biccentett egyet, majd távoztak Litarával együtt. Megölelte, és a Gazda hagyta magát. Összeszorult szívvel folytattam a takarítást.

Fehér csempe fedte a falakat, ahogy a padlót is fehér kopott lapok takarták. Középen egy lefolyóval, melyet a rozsda kezdett marni és a lángok épphogy megcsillantak a felületén. Nem sok minden volt a szobában, alig pár bútor. Jobb oldali fal mellett pihent egy hosszú pult, szemmagasságban kampók álltak ki a csempéből, szemben pedig egy asztal.

Minden üres volt. Balra néhol láncok lógtak lefelé, de a plafon sötétségbe burkolózott mindig, azt sosem láttam eddig. Nem tudom mi volt itt és miért kell nap, mint nap kitakarítanom, hiába kérdeztem, választ nem kaptam eddig.
Mikor végeztem, elpakoltam mindent és bezártam az ajtót. A kulcson fityegő kis koponya kellemes emlékeket idézett fel bennem. Alig, hogy ide kerültem, félve mindentől a Gazda mutatta meg ezt a szobát és azóta a nap óta minden nap kitakarítom, habár nincs használatban. Rajtam kívül aligha járkál benne bárki is.

A kis koponyát, hegyes fogakkal akkor rakta a kulcsra, mikor rám hagyta ezt a feladatot is. Feltűnt neki, hogy sokat figyelem a kulcstartót, ami az irodája kulcsát díszítette. Eleinte mindig ő jött és az idő elteltével felfigyeltem arra, hogy szinte epekedve vágyom arra, hogy megpillantsam méregzölden világító szemeit a folyosó félhomályában. Én pedig mosolyogva vártam, ahogy közeledett, s a szempár mellé lassan társult az alakja is. Mindig pontosan érkezett. Nekem pedig már csak azzal bearanyozta a borongós napokat, hogy itt van és láthatom.
Habár sok mindent nem láttam belőle eddig, az idő nagy részében - majdnem mindig, - fekete köd veszi körül, csak íriszei látszanak és a alakja körvonalai. A rémisztő kezdetekben ez volt az egyik legmegnyugtatóbb dolog. A fekete köd, mely olyan, mint a csillagos égbolt, csak épp a ragyogó pöttyök hiányoznak róla, magával ragadó. Ha azt figyelem mindig nyugalom áraszt el, biztonságban érzem magam és kíváncsiságot ébreszt.