Lunae Lumina - A Hold láthatatlan köteléke

12. fejezet

Nyugtalanul aludtam, egy ismeretlen férfi üldözött az álmomban. Mindenhol ott volt és mégsem láttam sehol sem. Éreztem a leheletét a tarkómon, halk duruzsolását hallottam a fülembe, de nem értettem egyetlen szavát sem, nagyon féltem. Lábaim alig vittek már és a mellkasom is élesen szúrt a hosszas szaladás után. Kuncogása és gúnyos nevetése töltötte be az egész elmém, ahogy látta, amint elesek. Kiáltani akartam Maortemnek, hívni őt, de nem jött ki hang a torkomon hiába tátogtam. Kezei végigsimítottak a karomon, a hátamon és az arcomon egyaránt, mégsem láttam senkit bármennyire figyeltem.

Zihálva és izzadtan keltem az álomból. Még némán feküdtem egy kicsit az ágyban mozdulatlanul, meggyőztem az agyam és a testem, hogy biztos csak álom volt az előbbi élményem. Szemeimmel nézelődtem, felmértem a terepet, hogy biztos csak Amare az egyetlen rajtam kívül a szobában. A kutyus szimatolva jött oda, miközben hideg orrát oda a karomhoz nyomta. Összerezzentem, de nagyon jól esett. Feltámaszkodott az ágy szélére, majd felugrott mellém és oda bújt. Megsimogattam és szorosan magamhoz ölelve beletemettem arcom a szőrébe. Csendben várt, amíg karjaim nem eresztették. Miután megnyugodtam, hogy csak rémálmom volt, elengedtem és elmentem lezuhanyozni. Csak álom volt, de még most is úgy érzem, valaki figyel.

– "Gazdám?"

– "Mondd, Kedvesem!"

Nem tudom, hogy elmondjam-e neki. Csak az ölelésére és nyugtató hangjára vágyom semmi másra.

– "Jó reggelt!"

– "Jó reggelt. Csak emiatt szólítottál?" – kuncogott.

– " Igen!"

– "Vigyázz ma nagyon magadra!"

– "Úgy lesz."

Felvettem a fekete ruhám, amit múltkor is viseltem a bálon, majd megetettem Amarét. Megvártam, míg végez, aztán elkísértem Aruellához, ott biztonságban lesz.

– Jó nyúzott vagy! – jelentette ki.

– Tényleg?

– Ja.

– Rosszat álmodtam.

– Mi volt az? – elmondtam neki. – Az ilyenekkel vigyázz. A Nagybátyám tegnap késő délután érkezett, ő szeret így játszani az emberek elméjével, ez az erőssége.

– Ez csak egy álom volt.

– Ha nem vigyázol lesz több is, mint álom! Nem tudod eldönteni mi a valóság és az álomkép.

– Miért tenné?

– Mert Maortemmel csak névlegesen barátok, és sokaknak semmi sem számít. Ezt te tudhatnád a legjobban – bólintottam.

– Akkor ezért – motyogtam. – Tegnap mire a szobámba mentem volt ott egy doboz bonbon is.

– Akkor biztosan az ő kezei vannak ezekben a dolgokban – sóhajtott.

– Milyen a Nagybátyád?

– Asmodeus? Kerüld messziről – sóhajtott.

– Ez sokat elárul – dörzsöltem meg a homlokom.

– A bonbon?

– Maortemnél – néztem rá.

– Helyes. Kerüld, és csak akkor beszélj vele, ha nagyon muszáj.

– Ígérem, köszönöm!

– Nincs mit! – fogta meg a vállam. – Vigyázz magadra csajszi – mosolygott.

– Igyekszem! – viszonoztam a mosolyt, majd elbúcsúztam Amarétől is, és elindultam vissza.

Ferder készített nekem reggelit, mindenki izgatott és vidám volt, én pedig még mindig az álom hatása alatt voltam, egyre jobban húzott vissza valami a rettegett menekülésbe. Olyan homályos az egész elmém, nem vagyok sehol jelen, mégis mindent látok és hallok, ami körülöttem történik. Alig bírtam enni pár falatot, így nem is erőltettem a reggelit. Majd eszek később.