Thank you for Saving me - [Mingi ff]

7.

Helló Atinyk!
Mivel beteg vagyok ezért napközben tudok hozni részeket...
Meg most ezért ìrok ilyen ,,sokat".
Mindegy, legyen szép napotok!

•_____________________________________•

Hyori:

-Hosszú volt a mai nap! - sóhajtottam fáradtan, de boldogan. A napjaim mostanában sokkal jobban telnek mint majdnem egy héttel ez előtt.
-Hyori! - integetett előttem legjobb barátom, - Nem is figyeltél rám! - játszotta a sértődöttet.
-Oh, bocsi csak elkalandoztam. Miről is beszéltél? - néztem rá.
-Az hogy oda fellógatnék egy égősort és...megint nem figyeltél.
-Hát...igen, bocsi.
-Mindegy annyira úgysem fontos inkább menj haza és pihend ki magad! - mosolygott.
-De-
-Nincs semmi de, - vágott közbe - menj haza és pihenj!
-Rendben... - egyeztem bele. - De elmegyünk a közös helyünkre? - csillant fel szemem.
-Bocsi de most nem, rendbe kell még itt pár dolgot raknom. - vakargatta tarkólyát - Különben is neked aludnod kell! Szia! - ölelt meg amit, rögtön viszonoztam is.
Srácok elmentem, sziasztok! - nyitottam ki a bejárati ajtót.
-Szia! - jött kórusban a válasz. Amint kiléptem a bisztróból arcomat megcsapta az esti hűvös levegő. Amivel nem foglalkozva indultam el haza felé.
Beérkeztem abba a szűk sikátorba ami csak körülbelül tizenkettő háznyira lehetett a dorm-tól. Nyugodtan sétálva világítás nélkül indultam el az átjárón. Mind addig míg a hátam mögött azt hiszem valami vas össze nem koccant. A hang hallatára megforultam, de nem nagyon láttam a sötétségben semmit sem, csak egyre hangosólodó lépteket hallottam. Aminek hallatára visszafordultam és én is gyorsabbra vettem a tempóm. A mögöttem nem messze lévő valami is gyorsított léptein. Lassan már sprintelve értem ki a kis átjárón, de továbbra sem álltam meg csak akkor amikor már nem hallottam lépteket. Gyorsan megfordultam de nem láttam semmit, alaposan körbe néztem de sehol sem volt egy árva lélelek sem. Ismét menet irányom felé fordultam mikor egy hangos csattanásra lettem figyelmes. Megint csak megfordultam, de most sajnos nem mondhattam azt hogy nem állt ott senki, mert igen is volt ott valaki. Egy izmosabb alkatú, fekete ruhás férfi állt tőlem nem messze. Kezében egy csavarkulcsot tartott amelynek végét levágta a földre, ahogyan az előző hang ez is hasonlóan hangosat csattant.
-Mit akar tőlem? - szegeztem neki a kérdést, amire egyértelmű volt a válasz. - Figyu szerintem nem engem keresel! Mondanám hogy adok egy kis zsozsót, de a nagy része a pink malacperselyemben van, ami amúgy nem is létezik. - prédikáltam már eléggé nyugtalan állapotban.
A férfi válasz képpen elkezdett nevetni, és ismételten leütötte a földre a markában tartott vas tárgy elejét, de most nem emelte el. Idegörlő lassúsággal kezdett el felém sétálni maga mellett húzva a földön fegyverét.
Persze abban a pillanatban kapcsoltam én is hogy amúgy rohadtúl elkéne tünnöm, szóval villám gyorsasággal kezdtem el sprintelni a dorm felé. A mögöttem lévő férfi is hasonló képpen cselekedett, csak őt azt hiszem más szándék vezérelt mint engem. Beérve az ajtónál kezdtem el matatni, a kulcsom után.
-Most meg vagy! - imdult el a lépcsőn fölfelé.
-NEM!! - kiabáltam mára már könnyekkel küszködve. Feltéptem a zárat a kulcsot pedig gyorsan kivettem a zárból. Ahogy bementem azzal a lendülettel basztam vissza az ajtót a helyére és zártam is kulcsra. Egy másodoperc sem tellett bele hogy, sírva levegőt kapkodva csússzak le az ajtón, a padlóra.
-Ez Hyori? - halatszódott az előszoba ajtó túl oldalán. Ami abban a pillanatban ki is vágodott.
-Jézusom jól vagy?! - szorított magához Mingi, mire csak jobban elkezdtem sírni.
-Me-meg...támadott...va-valaki. - suttogtam dadogva a szavakat. Mire már a többi tag is körém gyűlt. Mingi csak szorosabban szorított magához, lassan felemelt és valamerre elszállított. Leült, engem pedig szemben vele az ölében helyezett el. Addig simogatott és ölelt magához míg zokogásom nem csillapodott. Kis idő múlva lassan szipogva megfordultam, és néhány homályos alakot véltem körülöttem felfedezni.
-Mi történt pontosan? - kérdezte a leader.
-Ha-hamarabb jöttem ha-haza, mert Seunghoo mondta hogy pihenjek. Minden csendes volt de amikor az itt lévő sikátorban sétáltam először egy csattanásra, majd hangosodó léptekre lettem figyelmes. Elkezdtem futni, majd nem messze a sikátortól megáltam, de nem állt mögöttem senki. Éppen indultam volna amikor egy ugyan olyan csattanás halatszódott. Visszanéztem és ott állt egy fekete ruhás alak, először megkérdeztem hogy mit akar tőlem majd mivel nem válaszolt elkezdtem vele "viccelődni,,. Erre pszihopatán nevetve a földön húzva a kezében lévő csavarkulcsot kezdett el felém lassan sétálni. Akkor gondoltam úgy hogy futni kéne, itthon pedig amikor a zárral vacakoltam ő is ideért. Csak egy hajszálon múlt az hogy elkap-e vagy sem... - kezdtem el zokokgi ismételten.
-Úristen... - suttogta Seongwha. A többiek nem tudtak mit mondani, csak lesápadva néztek maguk elé.
-Ezentúl nem hagyom hogy egyedül bárhová is mést egyedül menj! - mondta az alattam ülő dühtől remegő barátom. - Abba bele pusztulok ha elveszítelek... - fúrta tarkómba kissé nedves arcát, és szorított jobban magához.
-Mi is... - jöttek ide a többiek, és szoros ölelésben részesítettek.