A határvonalon túl: Becenevek

5. - Megszegett ígéret

Averkij

Ha módja lett volna rá, örökre eltávolította volna a november hetedikét a naptárból. Nemcsak az ünnepet törölte volna el, hanem ezt az egész átkozott napot nyomtalanul – következzen november hatodika után november nyolcadika! Akárhogy gyűlölte, sosem adott hangot mélységes ellenszenvének, az veszélyes lett volna, ezért minden évben engedelmesen és egyenes háttal tisztelgett a forradalom jelképei alatt, ahogy a többiek.

Megkeseredett ez a dicsőségesnek szánt nap a rengeteg trauma alatt. Nagyapja a forradalom és polgárháború terhét cipelte magával, az édesapja a világháborúét. Erről azonban nem lehetett beszélni, csak arról a nagyszerű győzelemről, amit a németek felett arattak, miután 1941. november hetedikén a parádét követően a hadsereg egyenesen Moszkva alá vonult, hogy kiűzze onnan a megszálló csapatokat. Arról senki sem énekelt dalokat, hogy hosszú évekkel később is kísértette a hősüket az a borzalom, amit az arcvonalon megéltek.

Averkij, amikor még otthon élt, gyakran hallotta édesapját éjszakánként fel-alá járkálni, mert nem tudott aludni a rémálmai miatt. Ilyenkor kikelt az ágyából, és kiment hozzá, a társasága megnyugtatta Szergejt. Ő néha ugyan elkezdett beszélni, belekezdett tétován egy-egy történetbe, de végül saját magát torkolta le.

– Nem kell neked ezt tudnod, Averja – mondogatta. – Én azért harcoltam, hogy neked soha ne kelljen erről tudnod.

Azzal is tisztában volt, hogy nem azért nem lett testvére soha, mert a szülei ne akarták volna, hanem mert édesanyja a nehéz, fizikai munka következtében, amit a háború évei alatt végzett, meddővé vált. Édesapja keveset beszélt a háborúról, édesanyja azért fel-felemlegette, hogyan húzták fel az otthon maradt nők a frontról evakuált gyárakat, hogyan dolgoztak fáradhatatlanul éjt nappallá téve, akkor is, ha fűteni sem tudtak, vagy ha már mindenük fájt. Férjeikre, édesapáikra, fiaikra, testvéreikre gondoltak, az adott erőt, mesélte édesanyja.

Averkij élénken emlékezett ezekre az időkre. Gyerekként ugyan semmit sem fogott fel a fenyegetésből, nem értette, miért ragadták ki egyik napról a másikra otthonából, Leningrádból. Édesapja idegesen sürgette őket, anyja zokogott, de közben sietősen pakolta össze holmijukat. Nagyapja túlharsogta a Szergej karján bömbölő Averkijt: "Menjetek már, menjetek, amíg lehet! Vidd el innen olyan messzire Averjusát, Tatyjanka, amilyen messzire csak tudod!"

És az édesanyja vitte. Sokáig utaztak a zaklatott tömegben, táskájuk csak egy volt, az is könnyű és kicsi, hogy Tatyjana egyedül is cipelni tudja. Néha, ha ereje engedte, Averkij kíváncsiskodott, hogy hova mennek, és miért, és az édesapja meg a nagyapja miért nem tartanak velük.

– Tyumenybe megyünk a nénémhez, csillagom – mondta neki anyja. – Ott fogunk élni vele. Jó lesz nekünk ott, ne félj.

– De minek megyünk Tyumenybe, mamácska? – Averkij vonat ablakában könyökölt, nézte az odakint elsuhanó, unalmasan üres sztyeppéket. – Nem volt nekünk jó Leningrádban a papával?

– Dehogynem, és majd hazamegyünk, ígérem neked – simogatta meg Averkij fejét édesanyja. – Meglátod, hazamegyünk majd a papához.

Nem volt rossz Tyumenyben. Averkij szerette a kertes házat Zina néninél, szerette a kutyákat hajkurászni és a libákat cukkolni a kertben. Néha kiment a nénivel a szovhozba is, ahol gyakran megengedték neki, hogy felüljön a traktorra valamelyik munkás mellé. Ahhoz nehezen szokott hozzá, hogy mind egy szobában éljenek, gyakran hisztizett, amit anyja eltűrt neki. Majd megnyugszik a gyerek magától, mondogatta Tatyjana Zina néninek, aki erélyesebben bánt volna Averkijjel.

Sokszor maradtak ketten Zina nénivel, ő, ha Tatyjana odavolt, próbálta szigorúbban fogni Averkijt. A fiú hamar kitapasztalta, hogy ha édesanyja nincs jelen, hallgatnia kell Zina nénire, viszont ha Tatyjana is velük volt, akkor szabadabban szemtelenkedhetett, mert anyja előtt Zina sem pörölt vele. Az édesanyjának persze amúgy sem maradt sok ereje arra, hogy igazán foglalkozzon vele, a robotolás a fegyvergyárban szinte felemésztette. Utólag értette meg Averkij, hogy ez adott Tatyjanának nyugalmat, a munkával a férjét segítette a fronton.