A határvonalon túl: Becenevek

8. - Két lépés hátra

Alekszandr

– Újévre majd adok fel neked itthonról csomagot, ha mondod, mit szeretnél, azt küldöm neked.

– Jó, még átgondolom, mi kell.

– Nyikolenyka rajzolt neked, megkért, hogy azt mindenképp küldjem el.

Alekszandr elmosolyodott.

– Hogy vannak a kölykök?

– Nyikolasa egy angyalka, de Natas...! – Polja felsóhajtott a túloldalon. – Kamasz, nem bírok vele. Olyan csípős a nyelve, mint a tiéd.

– Na, hé! – színlelt felháborodást Alekszandr. – Hát szabad így sértegetni a szegény bátyád, aki külföldön sínylődik?

– Én nem sértegetlek, de hát tényleg rád emlékeztet Nataska.

– Nem baj az, ha nagy a szája – vélekedett Alekszandr. – Legalább nem gyötrik.

– Az már biztos – mormolta Polja. – Hát Alekszej keresett? – kérdezte kissé tétován.

– Nem – komorult el Alekszandr. – Ne is keressen a rohadék, ott dögöljön meg, ahol van.

– Alekszasa! – pirított rá Polja. – Mégiscsak az öcséd!

– Mit érdekel engem! – háborgott Alekszandr. – Megérdemli, hogy megrohadjon a börtönben. Megkeserítette az életünket, örülök, hogy végre kikerült belőle, főleg a Nyikolenyka életéből.

– Annak a gyereknek szüksége van az apjára – erősködött Polja.

– Nem egy ilyen apára van szüksége – vitatkozott Alekszandr.

Polja egy darabig hallgatott a túloldalon.

– Lehet, hogy rosszkor fogok ebbe bele – szólalt meg félszegen –, de valamikor el kell neked mondanom.

– Történt valami? – ráncolta homlokát Alekszandr.

– Mondhatjuk, igen. – Polja megköszörülte a torkát.

– Nem a mamával van baj, ugye?

– Nem, nem ő.

– Nyögd már ki, Polinyka – mordult rá Alekszandr.

– Jó, hát férjhez megyek – közölte húga megbicsakló hangon.

– Hogy tessék? – bukott ki Alekszandrból. – Kihez, mégis?

– Emlékszel a Pasa Kabanovra?

– Akit egyszer székestül hajítottam ki a kocsma ablakán? – vigyorodott el büszkén Alekszandr.

– Igen, ő – sóhajtott lemondóan Polja.

– Emlékszem élénken. Ne mondd, hogy hozzá?! – szörnyülködött Alekszandr. – Azt már nem! Hazamegyek, és esküszöm neked, eltöröm kezét-lábát, ha hozzád mert nyúlni akár egy ujjal is! Dehogy mész te hozzá Kabanovhoz!

– Ez nem a te döntésed, Alekszasa! – veszekedett Polja. – Különben is: tart tőled, mint a tűztől, soha nem merne kezet emelni rám.

– Nem úgy értettem.

– Az meg végképp nem a te dolgod – vágott vissza húga.

– Teherbe ejtett vagy mi, hogy hirtelen hozzámész?

Tréfának szánta a kijelentést, ám Polja mélyen hallgatott a túloldalon.

– Polja? – szólította meg Alekszandr lassan, gyanakodva.