20.

47 4 0
                                    

Amint kiértünk hívtunk egy taxit és haza mentünk. Először hozzám mentünk, ami meglehetősen közel volt. Youngjae felkisért, annyira kivoltam ütve, hogy nem tudtam kinyítni az ajtót, ezért csak bekopogtunk. Egy álmos Youngmi nyitott ajtót.

- Veled meg mi a fene történt? - kérdezte.

- Ittam egy kicsit. - mondtam Youngjae-en lógva.

- Bocsi. - szedett le róla, amint meglátta.

- Nem zavart, nagyon aranyosnak találom.

- Nincs kedved bejönni? - bólintott. - Gyere be és foglalj helyet. Mindjárt jövök, csak megprobálom rendben hozni Jiat. - Youngmi segített bemenni a mosdóba, ahol az első dolgom az volt, hogy szépen kihányjam a bennem lévő alkoholt. Testvérem oda rohant és összefogta hosszú fekete hajam. - Miért iszol ennyit, miközben jól tudod, hogy nem bírod? - szídott le. Nem válaszoltam, mert mással voltam elfoglalva. Mikor úgy véltem, hogy már az agyamat is kihánytam feláltam, ikertesom karomnál fogva segített át a mosdókagylóig, hogy majd ott megmossam az arcóm hideg vízzel és nagyon alaposan a fogaimat.

Egyre jobban kezdtem észhez térni, majd utána elmentem fürdődni. Youngmi hozott nekem ruhát, így már a pizsamámban mentem ki a nappaliba.

- Kérsz valamint inni? - kérdezte Youngmi Youngjaetől.

- Vizet. - öntött neki egy pohárral, majd a kezébe adta, majd beszélgetni kezdtek hosszú órákon keresztül. Én pedig próbáltam nem meghalni a kanapénkon ülve.

- Van kedved itt aludni? Elég késő van. - nézett az órára Youngmi, ami hajnali egyet mutatott. - Minket nem zavarsz, aludhatsz Jiaval. - ajánlotta fel Youngjaenek. Mire felkaptam a fejem és ránéztem a fiúra.

- Nem is tudom. - látszott, hogy egy kicsit zavarban volt.

- Na nemár! - lökte oldalba nevetve. - Nagyon nagy haladás lenne a kapcsolatokban.

- Nincs közöttünk semmilyen kapcsolat a barátságon kívül. - én kusban ültem, a térdeimre könyökőlve turtam bele hajamba. Ezzel megtámasztva a fejem.

- Én megyek aludni. Jó éjt. - jelentettem ki, majd feláltam és útba vettem a szobám. Bementem, majd bezártam magam mögött az ajtót, leültem az ágyamra és elterültem rajta. Az ajtó nyitodott és Youngjae jött be.

- Baj van? - kérdezte.

- Mi tényleg csak barátok vagyunk? - kérdeztem szomorúan.

- Nem.

- Akkor miért mondtad azt Youngminak? - bigyesztettem le ajkaim.

- Mert zavarba jöttem. - mondta, elnevettem magam.

- Szeretlek Youngjae, oppa. - álltam fel és öleltem meg. Lábaimat a derekánál összekulcsoltan, hogy megtartsam magam és ajkaimra tapadtam. Elöszőr meglepődött, de nem ellenkezett, lassan kezdte el mozgatni párnácskáit és megtartott fenekemnél. Átkaroltam nyakát és tarkóját kezdtem el cirogatni, elindult az ágy felé, majd letettett rá. Elvállt tőlem, a pólójáért nyúltam, mikor megállitotta a kezem, majd azt mondta.

-Jó éjt. - adott egy puszit az arcomra, majd leszállt rólam és befeküdt a másik oldalamra.

-De gonosz vagy, Youngjae oppa. - fordultam el sértődötten. Youngjae átölelt, majd úgy aludt. - Na jó, rád nem lehet haragudni. - helyezkedtem el, majd elnyomott minket az álom.

Reggel az öt órás ébresztőmre keltem. Felültem, majd oldalra pillantottam és egy békésen alvó Youngjaet láttam. Megprobáltam vissza emlékezni, hogy került ide. De hirtelen, úgy éreztem, hogy szétszakad a fejem a másnaposságtól. Mikor azt mondta anya, hogy a menedzserek élete szinte bulikból áll akkor nem hazudott.

Aura [ff.Youngjae] (Befejezett) Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang