Tonhal meg tonhal

a bokorvámpír házatáján

Szomorú idők jártak a verőcei Kárpit-medence szőnyegboltra. Először is, nem tudták eldönteni, mi legyen a neve, ezért míg Engs és Dió egymást túlkiabálva harcoltak, hogy Trédmárk legyen avagy Szeretem Zámbó Kárpit, Susie felkalligrafálta fake kínai karakterekkel a mostani nevet: Kárpit-medence.

Nem ment az üzlet. Engs szerint mert nem az ő nevét festette fel Susie, Susie szerint pedig a két eladó, Dió és Pancake kényszeres witzelsuchtja miatt, mert minden arra járó lelkes turistát elijesztettek.

- Milyen turisták though? – szólt közbe Esti. – Közel s távol én vagyok az egyetlen – azzal felfutott a legközelebbi hegyre, ahol még ácsorgott két fa, megmenekülvén az atomtéltől. A szeme vörösben forgott, és Susie remélte, hogy most rendesen felhúzta a védőruháját, mert így is nehéz volt kordában tartani a sugárfertőzését, amit már az apokalipszis első napján összeszedett egy túrán egy kullancstól.

Susie már éppen elsunnyogott volna a szövőgép mellől, amikor valaki berobbant a boltba kisebb földindulást kiváltva.

- Nem fogok szaporodni Nagy Mátyással! – ordította Lidi torkaszakadtából. – Inkább a sugárfertőzés!

- Senki sem kényszerít rá. Csak a fejedben látezik.

Lidi azonban nem hallgatott reá. Védőfelszerelés nélkül világgá futott. Susie rezignálva szóhajtott.

Ismét csördült egyet az ajtó fölött villákból készített szécsöngő. Susie reménykedve kilesett, de a bolt még mindig nem turistáktól volt átjáróház. Megérkezett Engs, hátán egy kalickányi csipogó kiskacsával. A kezében egy festékesbödönt lóbált.

- Egy percre megyek el, és ti máris megöltétek Diót?!

Dió a bolt közepén feküdt partravetett tengericsillag pózban. Pancake felnézett Dió apokalipszis alatt növesztett 2 méteres szakállának fonogatásából. A hajából lassan kikopott a szivárványszínű festék és cakkos volt az alja az életlen ollótól, amivel vállfölé vágta.

- Susie volt – jelentette Pancake. - Szélcsengőt csinát az összes elérhető evőeszközből, mert unatkozott.

- Még ott vannak a pálcikák. Majd ha elég éhes lesz, megtanul velük enni.

- So-ha – hörögte Dió.

- Ehetnél a kezeddel is – vetette fel Engs.

- Inkább az éhhalál.

- Tőlem.

- Majd hálások lesztek nekem, amikor a turisták megveszik jó pénzért az összes szélcsengőmet! – csattant fel Susie. Vérig volt sértve, hogy nem értékelték eléggé a művészetét.

- Susie ezt rendbe kell hoznod – mondta Pancake. Titokban félt, hogy ez egy jól kitervelt terv a witzelsucht gyógyítására és ő lesz a következő áldozat. Mondjuk Susie elkobozza az utolsó üveg hajfestékét, amiért véres küzdelmet folytatott a vegyesboltban egy nyunyókás öregasszonnyal, hogy aztán ruhát fessen maguknak.

Nem volt mit tenni, Susie magára öltötte maga horgolta védőruháját, és hőskomplexusa lévén vala, kiment az utolsó földre, ahol Tonhalszendvics és MTA tevékenykedett. MTA biciklipedállal tekert egy áramcsináló bizbaszt, és a földet bezengte Mozart rosszul hangosított Lacrimosája. Tonhal erre kapált lendületesen és hintett tökmagot, míg Susie elé nem toppant, bokáig süllyedve az imént öntözött földbe.

- Szia Tonhal mizu?

- HOL VAN A VÉDŐMASZKOD?!

- Itt ni, útközben horgoltam – bökött Susie a saját arcába.

- Csak én veszem komolyan a sugárfertőzést – dohogta Tonhal, míg cseppett sem erőszakosan felrángatott Susiera egy szkafandert. – Na most mondjad.

- Csak arról szeretnék érdeklődni, hogy hasznodra válik-e eme pillanatban a régészdiplomád.

Tonhal felhorkantott, és körbemutatott a veteményesen. Közel s távol nem volt ilyen szép veteményes... hiszen ez volt az utolsó művelhető földdarab az egész országban. – Mint látod.

- És ásás közben találtál valami izgit?

- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál – mondta Tonhal, és egy kacatos dobozhoz fordult. – Van itt minden, gumiabroncs, kiskacsás dobókocka – csak Engstnek ne mond – no meg egy igen értékes Kádár kori villa. Lidinek tuti tetszene.

- Egy villa! – csillant fel Susie szeme. – Akkor Dió mégsem hal meg ma!

- Mi, Dió haldoklik? – MTA abbahagyta a tekerést és a hamis Lacrimosa elcsitult. – Ezt látnom kell.

Ígyhát elindultak hárman együtt a Kárpit-medencébe. Tonhal és Susie gyalog, MTA pedig kétkeréken, és a hangszóróból immár hamis Chopin sólt. Űtközben begyűjtötték Estit a hegyről, nehogy leessen. Dió halálhörgései már messziről hallatszódtak, és mire beléptek, Pancake már 10 szakállfonatot befejezett.

- Hallom haldokolsz – vetette oda Tonhal flegmán a villát. Dió rögtön megélénkült, felpattant és seperc alatt megette a kínai finomfőzeléket, amit Pancake rittyentett délelőtt.

- Te vagy a megmentőm – rebegte Tonhalnak, aki gyorsan elmenkült biztos 3 méterre mer szósöl disztenszing.

- Ezért jöttem el idáig? – szomorkodott MTA miután ér nem folyt. Esti békésen ácsorgott a sarokban és sugárfertőzött.

- Holnap is lesz nap – rántotta meg a vállát Susie. – Még nem untam meg a szélcsöngő készítést.

- Nem adom a villát a testemen keresztül se!!! – ordított ki a konyhából Dió.

- Nem mostam meg – suttogta Tonhal Susienak és MTAnak. – Szerintetek mikor veszi észre?

Erre azonban nem került sor, mivel Lidi ziláltan ismét berontott.

- Turisták... turisták mindenütt és hozták Nagy Mátyást!

- TURISTÁK?! – Susie mit sem törődve kirohant, Tonhal pedig utána.

- A maszkod, te szerencsétlen, hát mindenkire nekem kell vigyáznom?!

- Méghogy turisták ebben a porfészekben – csóválta a fejét Engs. – Ide még az aliexpressfutár sem ér épségben.

Félve attól, hogy az utolsó épeszű ember – Tonhal – is sugárfertőzést kap, a kis csapat követte őket. Arra azonban nem voltak felkészülve, hogy Lidi az igazat mondta. Az út túloldalán valóban ott állt egy rózsaszín turistabusz, tömve magyartanulókkal, akik anno, Az Apokalipszis Előtt eldöntötték, hogy meglátogatják a gyönyörű virágzó Magyarországot, hogy gyakorolják nyelvtudásukat. A fertőzésveszélyre tekintettel mindegyikükön szkafander volt és némileg megszeppenve méregették a rájuk csodálkozó helyieket.

- Sziasztok, Liz vagyok – mutatkozott be a legbátrabb. – Ez itt Verőce? A Lang Café magyarjait keresem.

- Mi vagyunk azok – mondták a magyarok egyszerre.

Liz udvariasan mosolyogva végigmérte a szedett-vedett társaságot, és volt is mit nézni: Estit akin a legjobban mutatkoztak a sugárfertőzés jelei, Engst a kiskacsáival, a nyakig földes Tonhalat, MTAt aki immár a Bohemian Rhapsodyt üvöltette a biciklijén, Diót a viking-fonatos szakállal és az Orbán-kori villával, Licit amint cikázik a szeme mintha Nagy Mátyás bármelyik bokorból előugorhatna és megcsócsáhatná a bokáját és Susiet aki még most is kényszeresen szőnyeget kötött. Nézte őket, és elgondolkozott, hogy tényleg megérte-e az a nagyon olcsó repjegy Magyarországra.

- Kerüljetek beljebb – intett Dió. – Aláírhatjátok a legfrissebb petíciómat az ly és a j merdzseléséről.

- Tudtam, hogy hiba volt villát keríteni neked – sóhajtott Susie, de már késő volt. A gyanútlan magyartanulók már beléptek a Kárpit-medencébe ezzel megpecsételve sorsukat. 

KOMIZZATOK PLS